Az autótulajdonosok rémálma, hogy miközben A-ból B-be tartanak, egyszer csak fura, kopogó hangot hallanak. Akinek van gyereke vagy autója, az tudja, hogy a furcsa hangok ritkán jelentenek jót. Bár az autó esetén csak a négykerekűnkért és a pénztárcánkért kell aggódni, egy komolyabb szervizköltség általában nem esik jól. Tegyük fel, hogy sajnos tényleg belefutsz: kopog az autó, valami fura, fémes kopogást hallasz.
Kormánymű vagy futómű? A hiba forrásának azonosítása
A kopogás hátterében többféle ok állhat. Kopoghat a futómű és a kormánymű is, és ezzel még mindig nem vagyunk sokkal beljebb. Ugyanis bonyolult, több tucat alkatrészből áll mindkettő, és alapos vizsgálatra van szükség, hogy kiderüljön, mi a gond. Ami közös pont, hogy a legtöbb esetben az elkopott fémalkatrészek állnak a háttérben. Amikor elkopik egy fém alkatrész, nem illeszkedik már a helyére légmentesen, hanem megnő a mozgástartománya.
Azonban amikor az autó eleje felől érkező kopogó hangot hallunk, még nem biztos, hogy kormányműhibával állunk szemben. Fontos először pontosan kizárni azt, hogy a kopogást nem a futómű hibája okozza, ezért a bevizsgálást a futóművel kell kezdeni, még mielőtt magát a kormányművet kiszereltetnénk.

A szerelő első dolga, hogy lokalizálja a hibát, hogy a kormányműből vagy a futómű egyéb helyeiről jön a hang. A futóművesnél kezdődik a kopogás bevizsgálása. A kopogás forrása lehet a futómű többi elemében (pl.: szilentek, kardáncsukló, gömbfejek) - ezeket a szervizben a rutinos szakemberek gyorsan diagnosztizálni tudják. A hiba pontos meghatározásával rengeteg felesleges pénzkiadástól és várakozástól kímélheti meg magát.
A kormánymű szerepe és a kopogás okai
A kormánymű az autó egyik legfontosabb alkatrésze, amely elengedhetetlen a biztonságos és precíz kormányzáshoz. Feladata, hogy a kormánykerék mozdulatait lefordítsa az első kerekek megfelelő mértékű elfordítására. A kormánymű vagy szervokormánymű gyakran okoz kopogást. A kormánymű kopogás a 3. leggyakoribb hibajelenség a kormányműveknél. A szervókormányok olajfolyása és elektromos hibája előzi csak meg. Mindegy, hogy milyen fajta a kormánymű kopog: lehet mechanikus, hidraulikus vagy elektromos is, mert mindegyikben vannak kopó alkatrészek, bármelyiknél előfordulhat a kopogás, mint hibajelenség. A kopogás okát rendszerint kopott fémalkatrészek között kell keresni.
Amikor hidraulikus vagy mechanikus kormánymű kopog
Sokszor a kopogás hidraulikus kormányműveknél együtt jelentkezik az olajfolyással. A hidraulikus kormányművek esetében (amikben szervóolaj is van) a legszerencsésebb, ha egy támasztópersely kopása okozza a hibát. Ennek cseréje lehet egyszerű, de vannak autótípusok, ahol az adott kormánymű nehezen szerelhető, speciális szerszámok kellenek hozzá. Szintén gyakori, hogy a fogasléc kopása okozza például a kopogást. Tipikusan a kormány középállásában vagy a végállásokban kopog leginkább. Ez egy nagyobb költségű felújítás, a fogasléc cseréjével lehet megszüntetni a kormánymű kopogását.
Elektromos kormányművek kopogása
Elektromos szervók esetében is gyakori hiba a kopogás. Ilyenkor ha a kormánykerék alatt hallatszik leginkább, akkor az elektromos kormányoszlop lehet hibás, ha pedig a kerekek szintjéről, akkor az elektromos kormányművet kell javítani vagy cserélni. Elektromos kormányműveknél sokszor az áthajtó mechanikai alkatrészek okozzák a kopogást.
Hátsó futómű kopogás
Gyakori futómű alkatrészek, amelyek kopogást okozhatnak
A futóműkopogás azért trükkös, mert a vezető gyakran elöl hallja, miközben a hiba valójában más ponton van. A hang terjed a karosszériában, ráadásul ugyanaz a koppanás lehet stabilizátorpálca, lengőkar szilent, toronycsapágy vagy akár lazább fékalkatrész jele is.
Lengéscsillapító
A lengéscsillapító feladata az út hepehupái, valamint a kanyarodások, gyorsítások és fékezések okozta rázkódások csillapítása. Ha a csillapító már gyenge, az autó pattogósabb, az úthibákra keményebben reagál, és mellé kopogó hang is társulhat. Van a lengéscsillapító-hibáknak egy olyan alattomos fajtája, amit még a műhelyekben is nehezen szúrnak ki. Ilyenkor a lengéscsillapító belső megvezetése kopik meg ott, ahol a krómozott szár kijön a hidraulikus munkahengerből.
Stabilizátor gömbfejek
A lengőkart és lengéscsillapítót összekötő stabilizátor gömbfejek (hossz stabilizátor rúd) feladata, hogy kanyarban is stabilizálja az autót, hogy annak súlypontja középen maradjon. Ha a gömbcsuklói elkopnak, apró úthibán, fekvőrendőrön vagy macskakövön jellegzetes kopogást ad.
Belső kormányösszekötő rúd (axiál rúd)
Ez a másnéven axiál rúdnak is nevezett eszköz a felfüggesztés többi részéhez hasonlóan nem szereti, ha jól odaverjük a kereket a padkának.
Szilentek és lengőkarok
A szilent olyan gumis-fémes csuklópont, amely elnyeli a rezgéseket és engedi a futómű kontrollált mozgását. Amikor kiszakad vagy megpuhul, az autó nemcsak kopoghat, hanem bizonytalanabbá is válhat. A lengőkar és a benne lévő szilentek szintén gyakori források. Ha gyorsítás-fékezés váltásnál koppan egyet az eleje, vagy az autó úthibán kicsit úszósnak érződik, erősen gyanús a lengőkar hátsó szilentje.
Toronycsapágy
A toronycsapágyat is érdemes komolyan venni. Ez a rugóstag felső bekötési pontján segíti a fordulást és a csillapított mozgást. Ha szárazon fordul, szorul vagy kotyog, kormányzáskor, ki-be állásnál vagy rossz úton csattanó, roppanó hangot is hallhatsz.
Fékrendszerrel kapcsolatos kopogás
Van egy alkatrész, ami nem a futómű része, mégis pontosan ugyanolyan idegesítő, tompa kopogást produkál a legkisebb úthibákon is: az Opel féknyereg. Amikor a csúszka perselye megkopik, a féknyereg minimálisan meg tud dőlni, billegni kezd, és minden egyes kátyúnál vagy macskaköves úton fémesen, tompán koppan. Ha a kopogás nem tompa, hanem inkább sűrű, fémesen csörgő vagy zörgő hangként jelentkezik rossz úton, érdemes gyanakodni magukra a fékbetétekre is. Ha ezek a rezgéscsillapító lemezek elöregednek, kilágyulnak, elrozsdásodnak, vagy a szerelésnél nem lettek megfelelően beépítve, a fékbetétnek minimális holtjátéka lesz. Hogyan tesztelheted ezt otthon? Nagyon egyszerűen! Ha gurulsz a rossz, zörgős úton, és a hang hallatán enyhén rálépsz a fékpedálra, és a kopogás-zörgés abban a pillanatban teljesen megszűnik, akkor nem a futóműved rossz!
Rugótörés
Opel modelleknél nem ritka jelenség az első vagy hátsó rugó törése sem. Sok esetben nem az egész rugó törik ketté, hanem csak az alsó vagy felső menetéből válik le egy kisebb darab. A rugótörés további jele lehet, hogy az autó egyik oldala alacsonyabban áll, vagy a kormányzás közben szokatlan hangok jelentkeznek.

Különös tekintettel az Opel modellekre, beleértve a Zafirát
Ha menet közben az első kátyúnál megszólal valami tompa koppanással, az Opel futómű kopogás okai között több eltérő hiba is szóba jöhet. Nem mindig nagy bajról van szó, de az sem ritka, hogy egy eleinte apró zaj mögött már olyan alkatrész fárad el, ami a vezethetőséget és a gumikopást is rontja.
Az Opel Zafira és más Opel modellek specifikus problémái
A legegyszerűbb támpont az, hogy milyen úton és milyen helyzetben hallod a zajt. Ha kis sebességnél, rossz úton, apró keresztbordán kopog, az sokszor a stabilizátorrúd vagy a hozzá tartozó pálca környéke. Opel-specifikus infó: Bizonyos modelleknél (pl. Astra H vagy Vectra C) a gyári stabilizátorpálca szálerősített műanyagból (kompozitból) készült. Ne ijedj meg, ha ilyet látsz az autón, ez nem „olcsó utánzat”, hanem gyári konstrukció a súlycsökkentés miatt. Közeli rokon hiba a stabilizátorrúd szilentjének kopása. Ennél a hang tompább, gumisabb jellegű is lehet, és gyakran hidegben jobban hallatszik.
Ha inkább kanyarodáskor vagy parkolásnál jelentkezik a kopogás, már a toronycsapágy, gömbfej vagy rugóülés is gyanús lehet.
Insignia tulajdonosok figyelem! A nagyobb motoros vagy összkerékhajtású Opel Insignia modellek az egyedi, úgynevezett HiPerStrut első futóművel szereltek.
Elöl kopog vagy hátul?
Az első futómű zajai általában könnyebben észrevehetők, mert a sofőr közel van hozzájuk, és a kormányérzet is változik általában futóműhiba esetén. Elöl kopogásnál a stabilizátorpálca, lengőkar, gömbfej, kormányösszekötő, toronycsapágy és rugóstag környéke a fő irány. Hátul gyakran alattomosabb a helyzet. Egy hátsó stabpálca, lengőkar szilent, rugótörés vagy csomagtérben lazán mozgó alkatrész nagyon hasonló zajt adhat.
Miért veszélyes a kopogó kormányművel vagy futóművel járni?
Bár gurulni még gurul a járgány, jobb lelki szerzők nem ajánlják, hogy kopogó futóművel csattogjunk az utakon. Balesetveszélyes. További károkat okozhat. A baj sokszor csőstül jön. A futómű és a kormánymű finom, sok alkatrészből álló elemek, amelyek emellett nagy mechanikai terhelésnek vannak kitéve. És ha valamelyik alkatrész nem teszi megfelelően a dolgát, a megnövekedett és szabálytalan terhelés könnyen kárt tehet a többi alkatrészben is.

Kopogó kormányművel még járhatunk az autóval, de nem javasolt. A hivatalos és egyben a szakmai válasz természetesen az, hogy nem. Értsük meg a veszélyeket és ennek ismeretében ütemezzük be a javítást! Egyáltalán nem mindegy, hogy milyen típusról van szó. Ha a kormányoszlop kopog, az a nagy veszély, hogy a kopogás erősödésével (azaz a kopás előrehaladtával) megnő a kockázat, hogy egyszer csak teljesen letilt a szervó: pl. elmegy a rásegítés egy körforgalomban - ez talán veszélyesebb, mintha eleve szervó nélkül mennénk, hiszen nem számítunk rá. Az is gyakori tapasztalat, hogy egy parkoláskor egyszer csak a régi ladákat idéző szkanderra van szükség az autó iránybaállításához. Hidraulikus kormánymű kopogás esetén veszély lehet, hogy előbb-utóbb elfolyik a szervóolaj és így ingadozik a rásegítés majd végül teljesen elmegy a szervó. Ha a kormánymű hiba jelei ellenére sokáig jár valaki, akkor a nagyobb szabad mozgással rendelkező ún. elszabadult alkatrészek egyre inkább szétverik saját környezetüket: egyre nagyobb kár keletkezik az autóban, és van az a pont, ahol már nem gazdaságos a felújítás (pl. ahol az öntvényház is kopott már).
Hogyan előzzük meg a kopogást és a javítás költségeit?
A legolcsóbb az a javítás, amire nincs is szükség. Az első természetesen az, hogy vezessünk óvatosan. A kátyús, egyenletlen utakon vezessünk lassan és a kellő odafigyeléssel, illetve lehetőleg ne padkázzuk le nagyon az autót. A másik jó tanács pedig az, hogy rendszeresen ellenőriztessük le a futóművet. A hibásan beállított futómű ugyanis nemcsak csökkenti az úttartást és kormányozhatóságot, illetve koptatja a gumikat, a futómű alkatrészeit is károsíthatja. Ha a futóműben lógás tapasztalható, a javítás után mindig érdemes futóműállítást is ellenőriztetni.
A kopogás diagnosztizálása és javítása
Nincs mese, mihamarabb el kell menni szervizbe. Ezért nem érdemes otthon nekiesni egy zseblámpával, mert messze nem biztos, hogy ki tudjuk deríteni a probléma okát.
Pontos diagnózis fontossága
A futómű egyik sajátossága, hogy több különböző alkatrész képes szinte ugyanazt a hangot produkálni. Ezért gyakran előfordul, hogy valaki kicseréli az elsőként gyanús alkatrészt, a zaj pedig megmarad. Sokat segíthet a hibakeresésben, ha megfigyeled, pontosan mikor jelentkezik a kopogás. Nem kell rögtön fél autót szétszedni, de néhány megfigyelés sokat segít. Figyeld meg, hogy a hang melyik oldalon hallható erősebben, hidegen vagy bemelegedve rosszabb-e, csak úthibán jön-e elő, vagy fékezésnél, kanyarodásnál is. Ha álló helyzetben a kormány tekerésére hallasz roppanást, inkább felső bekötés vagy toronycsapágy irányába érdemes menni. Ha kis úthibán sűrű, gyors kopogás jön, a stabilizátor környéke erősen gyanús. Ami fontos: emelőn való gyors rángatás nem mindig mutatja meg a hibát. Vannak alkatrészek, amelyek csak terhelés alatt adnak hangot.

Otthoni ellenőrzés és szerelési tippek
Ha olyan mint az A vectra-é, ami szerintem biztos, akkor mozgasd meg a kormánymű közepét a motortérben, ott ahova becsatlakozik a két kormányösszekötő rúd. Ha az fel le mozog nagy valószínűséggel az a hiba, akkor van egy feszítő csavar azon kell befelé tekerni, de meg ne szoruljon, ha nem, akkor komplett csere. Egyenlőre csak hibát keresek hogy honnan jöhet a hang. A kormányoszlopot könnyebb lenne előrébb húzni és úgy szétakasztani azt a toldó bilincset, mint a kormányművet leszedni. Igen leltem egy csuklót a pedálok felett. Elkezdtem kutatni kb merre is mozoghat de problémába ütköztem. A kormányoszlop felfogató csavarjai (2db) az egyiket nem tudom meglazítani. A szárán látszik hogy menetes, a másikon anya van de ennek se feje se semmi.
Javítás vagy csere?
Ha kormánymű hibáról van szó, az esetek nagy részében egyértelműen kiderül. A kormánymű kopogás oka mindig valamilyen alkatrész kopása, persely, csapágy, fogasléc vagy magának az öntvényháznak az elhasználódása. Beérkezéskor megbontásos állapotfelmérés után lehet pontosan meghatározni a hibát, mert akkor lehet a kopás mértékét felmérni. A kormánymű kopogás legtöbbször jól javítható. Azonban van, amikor már nem gazdaságos a felújítás. Ilyen esetekben gyári újraépített cseredarabot szoktunk javasolni.
Alkatrészek minősége és szakértelem
Futóműnél a túl olcsó alkatrész gyakran kétszer fizetős történet. Elsőre megoldja a hangot, aztán pár hónap múlva újra kezdődik minden. Különösen igaz ez stabilizátorpálcánál, szilentnél, toronycsapágy szettnél és lengőkarnál. Itt jön be a képbe az, amit egy Opel-specialista tud hozzátenni. Nem csak azt, hogy van-e raktáron egy alkatrész, hanem azt is, hogy az adott autóhoz melyik verzió való, és melyik minőség lesz hosszabb távon jó választás. Stabilizátorpálcát sokan párban cserélnek, mert ha az egyik elfáradt, a másik is hasonló állapotban lehet. Lengéscsillapítónál ez még inkább igaz, ott általában tengelyenként, tehát párban érdemes gondolkodni. Ha biztosra akarsz menni, ne azt kérdezd a fórumokon, hogy melyik lengéscsillapító vagy pálca a legjobb általában, hanem azt, hogy melyik a legjobb a te konkrét Opeldhoz.
Összefoglaló táblázat a kormánymű kopogás okairól és javíthatóságáról (példák)
| Autómárka / Típus | Gyakori kopogás okok | Javíthatóság / Megoldás |
|---|---|---|
| VW kormánymű (Passat B7, B8, CC) | Elektromos kormánymű problémák, széles paletta | Alkatrész készleten tartása a sokféle verzió miatt |
| Mercedes kormánymű (Sprinter, ML) | Fogasléc kopás | Javítás gazdaságos, akár fogasléc cserével is |
| BMW kormánymű | Fogasléc kopás | Legtöbb esetben nem javítható, felújított csere kormánymű garanciával |
| Audi kormánymű (A4, A5, A6, A7, A8 2010 után) | Hidraulikus és elektromos típusok kopogása | Technikailag sokban azonos "vas", szoftver különbség |
| Honda Accord, Civic | Elektromos kormánymű kopogás | Kedvező árú, bevizsgált cserekormányművek raktárról |
| Mazda 6 | Kormánymű kopogás | Gyakori jelenség a megbízható autóknál is |
| Kia Ceed, Soul, Rio, Picanto / Hyundai I30, i40, Santa Fée (2007-08 után) | Elektromos kormányoszlop kopogás, mechanikus persely/fogasléc kopása | Fontos az azonosítás, öntvényház kopása ritka |
| Opel (általános) | Stabilizátorpálca (kompozit is), lengőkar szilent, toronycsapágy, féknyereg, rugótörés | Opel-specialista tanácsa a megfelelő alkatrész kiválasztásához |
tags: #zafira #kormanymu #kozepallas #kopog