Virágzik az öreg járgányok piaca Magyarországon, erre utal az is, hogy tavaly és idén mintegy 1100-1200 gépjárműre tettek OT-rendszámot. Hamarosan kiadják a tízezredik OT-s plakettet itthon, azaz nagyjából ekkora mennyiségű, hivatalosan is muzeálisnak minősített jármű közlekedik hazánk útjain. Kétharmaduk személyautó, közel harminc százalékuk pedig motorkerékpár, ebből is látszik, hogy utóbbiak is roppant közkedveltek a koros vasak gyűjtőinek körében. A régi gépek népszerűségének számos oka van, az egyik, hogy még mindig haszonnal kecsegtető befektetés az oldtimer.

A japán veterán motorok térnyerése
A hazai muzeális minősítéseken temérdek japán motor, Honda, Suzuki és Yamaha tűnik fel, ami a piacot ismerő forrásunk szerint egyáltalán nem meglepő, tekintve, hogy ezek lényegesen megbízhatóbbak és kevésbé karbantartás-igényesek, mint európai társaik. A fiatalabbak árai még nem csillagászatiak, hiszen 500-700 ezer forint közötti összegért nagyszerű nyolcvanas évekbeli vasakat, például Honda VFR 750-et, Honda CBR 1000 F-et, Suzuki GSX 1100 F-et vagy Yamaha FJ 1100-et dob fel a net. Megtalálhatók még szép állapotú Honda CB modellek is a hetvenes évekből, amelyek szintén keresettek.

Veterán motorok árai és piaci pozíciók
A veterán motorkerékpárok piacán az árak széles skálán mozognak, típustól, állapottól és ritkaságtól függően. Míg a japán gépek a megbízhatóságukkal és kedvezőbb árkategóriájukkal tűnnek ki, más kategóriák is jelentős érdeklődésre tarthatnak számot. Az alábbi táblázatban összefoglaltuk néhány népszerű veterán motorkerékpár-típus jellemző ártartományát a hazai piacon:
| Motorkerékpár típus | Jellemző ártartomány (HUF) | Megjegyzés |
|---|---|---|
| Japán '80-as évekbeli modellek (pl. Honda VFR 750, Suzuki GSX 1100 F) | 500 000 - 700 000 | Megbízható, kevésbé karbantartás-igényes |
| Pannonia | ~1 000 000 | Egyre drágább, kiemelkedő a hazai gyártmányok között |
| Dyneperek, Izsek, Jawák és MZ-k | 400 000 - 600 000 | Az egykori KGST-vasak kedvelt képviselői |
| Simson S50, S51 | 350 000 - 400 000 (átlagos), 700 000 - 750 000 (patika) | Nagy kereslet Nyugat-Európából, folyamatos áremelkedés |
| Simson Star és SR robogó | 300 000 (indulóár) | Rokonaik népszerűsége húzza fel az árukat |
| Simson Sr1 és Sr2 mopedek | >1 000 000 | Rendkívül ritka, keresett |
| Harley-Davidson, angol és olasz különlegességek, háborús BMW-k, Zündappok | Még drágábbak | Jóval kevesebb bukkan fel a hazai piactereken |
Akik a rendszerváltás előtti időszak motorjai közül keresgélnek, azoknak érdemes megfontolniuk a Simson S50, S51-es modelleket, melyeket sokan a legjobb segédmotoroknak tartanak. A tulajdonosi véleményeket böngészve nem kérdés, hogy ezek tényleg fényévekkel megelőzték a Rigákat, Rometeket, Verhovinákat, s még a Jawa Mustang sem ért a nyomukba - sem tempóban, sem megbízhatóságban. Viszont a nyugati versenytársak, akárcsak a Kreidler Florett, a Puch MS50 vagy bármelyik japán robogó majd mindenben lepipálta az NDK-s testvérpárt. Igen ám, csakhogy a hazai és a németországi nosztalgiahullám magasra emelte a Simsonok árát, most ott tartunk, hogy nem számít kirívónak a 350-400 ezres vételár egy átlagos, megkímélt példányért, mi több 700-750 ezres ajánlatokba is bele lehet futni az igazán patika daraboknál. Nem kérdés, hogy a nyugat-európai piac felel elsősorban az elszabadult árakért, hiszen amit sokan vásárolnak, abból előbb-utóbb hiány lesz, és ez a két tényező, mint afféle spirál, elképesztő sebességgel tolja felfelé az árakat.
A veterán motorok világába kalauzol a következő Hatvanikum
Veterán motorok karbantartása: tippek és tanácsok
Az öreg járgánnyal muszáj foglalkozni egész évben, ráadásul bizonyos tekintetben más karbantartást igényel, mint mai leszármazottai. Az egyik legfontosabb, hogy lehetőleg tegyetek benzinstabilizáló adalékot a tankba, így nem romlik majd meg a betöltött üzemanyag! Manapság ez az egyik legnagyobb problémaforrás, ugyanis amióta a 95-ösben 10 százalékra nőtt az etanol aránya, nagyon hamar, akár 1-2 hónapnyi állást követően bomlásnak indul a nafta, és szerfelett nehezen feloldható lerakódások alakulnak ki az üzemanyagrendszerben.

A hosszabb időszakra leállított motort tegyétek bakra, ne a gumiabroncsokat terhelje a szerkezet súlya. A kétütemű vasak Achilles-sarka, hogy hosszú állás következtében megkeményedhet és eldeformálódhat a főtengelyszimering, így aztán fals levegőt szív a motor. Emiatt nehezen indul, ingadozik az alapjárat és gázadást követően lassan esik vissza a fordulatszám. Elkerülhetitek ennek kialakulását, ha rendszeresen beindítjátok a gépet, és járatjátok, amíg „kézmeleg” nem lesz a henger. Ha több évig nem nyúltok hozzá a géphez, akkor a kétüteműek tankjába se kerüljön olaj, mert a kenőanyag hajlamos leülepedni és eltömíteni a benzincsapot!
A zárt helyen tartott motort is takarjátok le puha belső felületű ponyvával, következésképp nem lesz poros a gép, és a garázsba belopódzó macska vagy egyéb állat sem karcolja össze a csillogó fényezést. Folyadékhűtéses gépeknél ne felejtsétek el rendszeresen ellenőrizni a hűtőközeg fagyállóságát, sőt a fékfolyadékra is legyen gondotok, mert ha utóbbi víztartalma túl nagy (ami egyet jelent az alacsony a forrásponttal), akkor számíthattok rá, hogy a rendszerben található fém alkatrészek idővel megrozsdásodnak, összerohadnak.
