A Land Rover egy régi brit autóipari vállalat. Az autók gyártása 1904-ben kezdődött, még mindig a "Rover" -et használja, mint a rendszámot. A cég a II. világháború után 1948-ban mutatta be a legendás Land Rover terepjáró első szériáját, melynek létrejöttét a tengerentúli Jeep sikere inspirálta. Az egyszerű, ám annál strapabíróbb négykerékhajtású autónak nem kis szerepe volt abban, hogy a Rover évtizedeken át talpon tudott maradni. Az 50-es és a 60-as években a virágzó brit autógyártás egyik bástyája a Rover volt. A Rover az 50-es 60-as években élte virágkorát, köszönhetően a sikeres P-sorozatnak, valamint a Land Rovernek.
A Land Rover, a terepjárók úttörője
A márka történetének egyik legfontosabb modellje, az 1948-as Land Rover alapjaiban változtatta meg az összkerékhajtású járművekről alkotott képet. A Defender története a Red Wharf-öbölben kezdődik, a walesi Anglesey szigetén, a Red Wharf öbölben vette kezdetét. Maurice Wilks itt rajzolta bele a parti homokba annak a járműnek a körvonalait, amely később a világ egyik legnagyszerűbb konstrukciójává vált. 1948-ban, mindössze egy évvel később, bemutatták a világnak az elkészült Land Rovert.

A különleges konstrukciót kifejezetten optimális terepalkalmasságra tervezték. Ezt vetítették előre kis tömegű alumínium borítólemezei, rendkívül rövid túlnyúlásai, valamint a legfontosabb: kapcsolható összkerékhajtása. A legelső modellek kivételével piros és sárga gombokkal szerelt karokat találtunk az utastérben: ezek segítségével a kettő- és összkerékhajtás között rendkívül egyszerűen lehetett váltani, ráadásul a rendszer minden helyzetben működött. Ez volt a napjaink Defenderében megtalálható, egyedülálló Terrain Response rendszer őse.
A Series-I-es a mezőgazdaságban dolgozók univerzális munkaeszközeként hódította meg a piacot, de hamar kiderült, hogy sokkal többre hivatott, mint amire szánták. Ezért a Tickford karosszériaépítő cég már 1948-ban elkészítette a zárt, hétszemélyes változatot, melyet többek között egy darabból álló szélvédővel, fűtéssel és padlószőnyeggel is ellátott. Magas ára miatt összesen 641 darabot adtak el, és 1951-ben le is álltak az átépítéssel. A gyár azonban 1954-től bevezetett egy hasonló szériát, ők furgon karosszériából alakították ki a személyszállításra alkalmas Station Wagon modellt. A néhány újdonsággal, például fűtéssel, kényelmesebb ülésekkel, kárpitozással és belső világítással is felszerelt Land Rover továbbra is puritán maradt, kiemelkedő terepképességei mellett épített úton gyengén teljesített.
A Wilks fivérek alkotása alig néhány hónapon belül a világ minden pontján megvásárolható volt. Hamarosan a brit királyi család is ezt választotta járművéül. A legelső ünnepi Land Rover, amelyet egyedileg tervezett hátsó padozattal szereltek fel, akkor jutott szerephez, amikor II. Erzsébet királynő és férje, Fülöp herceg először látogatták végig a Brit Nemzetközösség országait 1953-ban, és ebben az autóban fogadták az alattvalók köszöntését. A modell gyártásának első évtizedében a termelés 70 százalékát 150 országba exportáltuk. Korábban egyetlen más típus sem volt, amely a világ ilyen sok táján hagyott volna nyomot. Sokak számára pedig alighanem ez volt a legelső automobil, amelyet valaha láttak.
A globális eladásokból a katonai kivitelek is kivették a részüket - ezek ihlették a Defender (magyarul 'védelmező') nevet, amelyet később minden variánsra elkezdtek alkalmazni. Persze a civil példányok is számtalan hőstettet vittek véghez, amint szervizkocsiként, mentőautóként, hidraulikus platformként szolgáltak szerte a világon. A Defender még a ralisportból sem maradt ki: a Bowler műhelyében félelmetes versenyautót építettek belőle. Az autó, amely a mai napig fáklyahordozója ennek a műfajnak, megtestesítője nem csak az autós kalandoknak és a terepjárózásnak, de a humanitárius erőfeszítéseknek is. Mindez pedig azért volt lehetséges, mert a Defendert úgy terveztük, hogy mindennel megbirkózzon. Ez ma is érvényes.
A LAND ROVER DEFENDER TÖRTÉNETE
Hosszú élete során a Land Rover a kalandorok új generációját hívta életre, lehetővé téve, hogy utasai a világ bármely pontjára eljussanak. Ma már legendás az az Oxford Cambridge Távol-Keleti Expedíció, amelyről címlapon írtak annak idején a lapok: 1955/56-ban hat egyetemi hallgató 29 ezer kilométert megtéve Londonból Szingapúrba autózott. Nem kevésbé ihletett kaland volt Brits George és Jinx Rodger expedíciója: ők hét év leforgása alatt 16 ezer kilométert tettek meg egy Station Wagon fedélzetén, útjuk során megírva Afrika veszélyeztetett törzseinek és vadvilágának a történetét. Vagy ott volt Bristol Foster kanadai biológus és Robert Bateman vadvilág-festő, akik 64 ezer kilométeres utat tettek a világ körül. Az ilyen és ezekhez hasonló teljesítmények nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy megszületett a hobbi célú terepjárózás műfaja. A Camel Trophy-n - amelyet afféle 4x4-es világbajnokságnak is tekinthettünk - résztvevő járművek pedig életre hívták azt a tökéletes, többcélú eszközt, amely egyaránt alkalmas volt a legkeményebb expedíciók teljesítésére és laza családi kempingezésre. Ezt a műfajt a Defender tette népszerűvé szerte a világon.
A modell minden változata egyre messzebb jutott, és olyan mércéket állított, amelyek lehetetlen feladat elé állították a versenytársakat. Az új, hosszabb tengelytávú változatok még praktikusabbá tették az eredeti modellt, életre hívva a Pick-up és Station Wagon variánsokat. A Station Wagon először alkalmazta a tetőkeretbe illesztett, híressé vált ablakokat, amelyek még világosabbá tették a belteret, és megkönnyítették a kitekintést, ha hegyi szerpentineken kellett manőverezni. Az 1971-ben bevezetett Series III színre lépésével megjelentek a modern kényelmi funkciók is a fedélzeten, a párnázott műszerfaltól kezdve az új kormánykerék mögé helyezett műszeregységig. Azok pedig, akiknek közúton vagy terepen még nagyobb teljesítményre volt szükségük, immár V8-as motorral is megrendelhették az autót. Az 1982-es County verzió megint csak azt demonstrálta, hogy jóval többről volt szó fáradhatatlan igáslónál. Az új karosszériaszíneiről és matricázásáról könnyen felismerhető variáns először kínált szövetkárpitozású üléseket. Egy évre rá megjelentek a Ninety és One Ten modellek, és velük az a karakteres orrkialakítás, amely a klasszikus széria gyártásának a végéig a Defender meghatározó stíluseleme maradt. A turbódízel motor érkezésével párhuzamosan megújult a belső környezet. Az utazási komfortot új, spirálrugós felfüggesztés fokozta. A Defender név 1990-ben jelent meg. Az új elnevezés tökéletesen tükrözte mindazt, amit a világ erről a különleges járműről gondolt: azaz, hogy megbízható, kiszámítható, robusztus és tartós.
A Range Rover: a luxusterepjárók kategóriateremtője
1958-tól több prototípus is készült, melyekben megpróbálták egyesíteni a Roverek kényelmét a Land Rover hajtásláncával és futóművével, a Road Rover azonban nem jutott el a szériagyártásig. A projektet végül az amerikai igények mozdították előre, az USA-ban ugyanis megjelentek a nagy teljesítményű terepjárók, az International Harvester Scout, a Jeep Wagoneer és a Ford Bronco. A Rover nem akart lemaradni, így Charles Spencer King elindította a 100 hüvelykes Station Wagon programot, melyhez a kiindulási alapot egy Buick V8-assal felszerelt Series II 88-as és egy Bronco adta. Belátták, hogy a megcélzott komfortszintet laprugók helyett csak tekercsrugókkal lehet elérni, a megfelelő menettulajdonságokhoz állandó összkerékhajtásra, a jelentősen megnövelt teljesítményhez pedig egy új váltóra is szükség lesz.
A hatvanas évek közepén megnõtt az igény a szabadidõs célokra használható terepjárók iránt. Ez fõleg az Egyesült Államokban jelentkezett, de a Rover marketingesei szerint egész Európára is jellemzõ volt. A fejlesztést követõen Velar néven mutattak be egy prototípust 1968-ban. Tartottak tőle, hogy a konkurens márkák idő előtt tudomást szereznek a Land Rover terveiről, ezért Velar néven tesztelték az autókat. Majd 1970 júniusában jelent meg az eredeti Range Rover. 1970-ben végül lehullott a lepel a Range Rover feliratú szériaváltozatról, amelyre egy kis, ovális táblát erősítettek „By Land Rover” felirattal.

A formatervért David Bache felelt, de a próbadarabok számára rögtönzött egyszerű, mégis modern külső borítás annyira frappánsan sikerült, hogy Bache végül csak a részleteken finomított, és új hűtőrácsot tervezett, a többi a mérnökök érdeme. A karosszériát döntően alumíniumpanelekből építették fel, csak a kétfelé nyíló hátsó ajtó és a motorháztető készült acélból. Bár túlmutatott a klasszikus Land Rover kényelmén, az első szériát még nem nevezték luxusterepjárónak, elsősorban a műszaki tartalom miatt számított kiemelkedőnek. Sokoldalú összkerekes jármű volt: praktikus teherhordó és kényelmes túrakocsi egyszerre, otthon volt sáros, havas, vagy aszfaltos úton is.
Orrában a 3,5 literes, 135 lóerős V8-assal és a négyfokozatú kézi váltóval 95 mérföld/órás (153 km/h) végsebességre volt képes, a 0-60 mérföld/órás (0-97 km/h) sprintet kevesebb mint 15 másodperc alatt teljesítette, ezt akkoriban a legtöbb limuzin sem tudta felülmúlni! Annak ellenére, hogy a Range Rover eredeti motorja a Buicktól származik, Rover V8-asként vált híressé az 1960-ban bemutatott konstrukció. A teljesen alumíniumból készült, nyomórudas OHV-motor fejlesztését az 50-es évek végén kezdték. Nagy teherbírása mellett a legfontosabb tulajdonsága, hogy könnyű volt, pusztán 144 kg-ot nyomott, így kiválóan alkalmasnak bizonyult a kisebb teljesítményű, de hasonló helyigényű négyhengeresek kiváltására. A Rover USA-ban működő érdekeltségét vezető J. Bruce McWilliamstől származott az ötlet, hogy Roverekbe is beépítsék a Buick fejlesztését, ezért meggyőzte az amerikaiakat, hogy adják el a licencet az angoloknak.
A remélt eladási adatok teljesültek és az elsõ években a használt Range Roverek magasan a listaár felett cseréltek gazdát. Az ütőképes újdonság gyorsan népszerűvé vált, annyira, hogy az igények ismét megelőzték a fejlesztést. Sokáig ugyanis csak háromajtós karosszériával kínálták, és hiába járt egy második kilincs a hátul ülőknek, körülményes volt a ki- és beszállás. A svájci Monteverdi és az olasz Fissore egy igényes megoldással állt elő, és ötajtóssá alakította a Range Rovert, ami annyira jól sikerült, hogy a Land Rover továbbra is fenntartotta a gyári garanciát ezekre a példányokra, sőt, egy év múlva, 1981-ben gyártani kezdte. Az 1980-as évek elsõ felében megjelent a hosszabb, négyajtós karosszéria, az elegánsabb utastér, az újra cserélt ötfokozatú kézi váltó mellett automata sebességváltó is, valamint továbbfejlesztett felfüggesztés. Ezentúl dízel erõforrás is elérhetõ volt. 1982-től az automatikus váltó is megjelent az opciós listán, a háromfokozatú szerkezet a Chryslertől származott, ezt szintén a vásárlók nyomására valósították meg.
1984-ben javítottak az anyagok minőségén, már bőrkárpittal is lehetett Range Rovert venni. 17 évvel a bevezetés után a Range Rover megjelent az Egyesült Államokban is. Ezekkel a változtatásokkal a Range Rover egy kategóriával feljebb léphetett, és a luxusterepjárókkal vette fel a versenyt. 1986-ban kívülről is megújult az egyre nagyobb presztízsű terepjáró, amely 1992-re már luxuscikké vált. Az erõsebb benzines és dízelmotorok megjelenésével egyidõben az autóba ABS és számítógéppel vezérelt, magasságában állítható légrugózás került. Vogue (az USA-ban Country) néven elegáns modell jelent meg húsz centiméterrel hosszabb hátsó lábtérrel. A motor hengerűrtartalmát 4,2 literre növelték, a csúcsmodell légrugózással és hosszabb, 100 helyett 108 hüvelykes tengelytávval készült. A régi széria utolsó módosítása a dupla légzsákok autóba kerülése volt. 1993-ban a dupla légzsák alapáron vált elérhetővé, és elkészült az utolsó kétajtós modell. A klasszikus Range Rover népszerű autónak számított a rendõrségnél, de nehéz terepen mentõ- és tűzoltóautónak is használták különlegesen felkészített változatait.
1994-ben jelent meg az új Range Rover, de a régi típus is gyártásban maradt Range Rover Classic néven. Ezek az autók 1996-ig készültek, így folyamatosan 26 évig gördültek le a szerelõszalagról. 1996-ban befejezték az elsõ generációs Range Rover gyártását. 1970 és 1996 között összesen 417.615 darab klasszikus Range Rover készült. A 26 éves termelés alatt átlagosan évente körülbelül 12.000 autó kelt el.
A LAND ROVER DEFENDER TÖRTÉNETE
Range Rover Classic Gyártási adatok és fontosabb fejlesztések
| Év | Esemény |
|---|---|
| 1970 | Az eredeti Range Rover megjelenése (3,5 literes V8, 3 ajtós) |
| 1981 | Négyajtós karosszéria bevezetése |
| 1982 | Automata sebességváltó opcióként |
| 1984 | Bőrkárpit opció |
| 1986 | Külső megújulás, dízelmotor elérhető |
| 1989 | 3,9 literes benzines V8-as és 2,5 literes turbódízel |
| 1992 | Luxuscikké vált, légrugózás, hosszabb tengelytáv |
| 1993 | Dupla légzsák alapáron |
| 1996 | Az első generációs Range Rover gyártásának befejezése (összesen 417 615 db) |
Vállalati változások és tulajdonosi háttér
A Rover időközben többször is tulajdonost váltott. A fejlesztés kezdetén független Rover 1967-ben a Leyland Motor Corporation irányítása alá került. Később a részben állami tulajdonú cégóriás, a British Leyland részeként működött. 1966-ban Rover egyesült a Leland Motors-hoz, hogy a Leland Jaguar-Rover-Triumphalan lett. Az 1988-as privatizáció után, amikor a British Aerospace megvásárolta, a Rover Group tagjaként folytatta működését. 1989-ben hivatalosan átnevezték Rover csoportnak. A '80-as években a Rover a Hondával szoros szövetségben készítette tovább modelljeit.
1994-ben vette át a német BMW cég. Ekkor, 24 év után kezdték árusítani a Range Rover második szériáját, amely a modernizált Rover V8-as mellett 2,5 literes, soros hathengeres BMW dízellel is kapható volt. Még a BMW fejlesztette, de 2001-ben már a Ford vezetése alatt került piacra az LM kódnevű harmadik generáció. 2000 márciusában a Ford Motor Company megvásárolta a Land Rovert és a Jaguar-t, és 3 milliárd eurót (3,9 milliárd dollárt) fizetett a BMW Csoportnak, hogy megvásárolja a Land Rover négykerékhajtású sorozatát, köztük a Range Rover, a Discovery, a Freelander és a Defender. A vadonatúj műszaki alapokra épülő széria elsőként a BMW, később a Jaguar V8-as benzinesét kapta, utóbbi kompresszorral is rendelhető volt, a soros hathengeres dízelt először a Jaguar, majd a Ford V8-as dízele váltotta le.
A Rover ugyan 2005-ben megszűnt, a Land Rover azonban a nehéz időszakokban is megtartotta az értékét. 2005-ben sikeresen megvásárolták a brit MG Rover Automobile Company-t és annak motorgyártó üzletágát, amely precedenst teremtett a kínai vállalatok számára, hogy híres külföldi autóipari cégeket szerezzenek be. 2008. március 26-án az indiai Tata-csoport 2,3 milliárd dollárt fektetett be a Ford Jaguar és Land Rover márkáinak megszerzésére, ami sokkolta a nemzetközi autópiacot. Ma a Land Rover-t több mint 140 országban értékesítik. A csoport által gyártott autótermékek három kategóriába sorolhatók: terepjárók, autók és MG sportkocsik.
A modern Land Rover Defender: a legenda folytatódik
A modern kori Defenderben ez a nemes vérvonal él tovább. Az újragondolt legenda aszfalton és terepen egyaránt világszínvonalú teljesítményt nyújt. Minden idők legrobusztusabb, legjobb menet- és terepképességekkel rendelkező Defendere megállíthatatlan és összetéveszthetetlen. A modell 90-es, 110-es és 130-as karosszériaváltozatai mind egyedi személyiséggel bírnak, és akár nyolc ülést kínálnak. A Defender Hard Top pedig hamisítatlan munkaeszköz, amely 90-es és 110-es karosszériaméretben várja a feladatokat. Ezeket a változatokat mind a legkíméletlenebb körülmények között teszteltük, az északi sarkköri vidéktől kezdve a sivatagokig. Mindegyik verzió karosszériája háromszor szilárdabb, mint bármely konkurens terepjáróé. A tartósság és a fenntarthatóság egyaránt kulcsszerepet játszik a Defender modern prémium minőségről alkotott jövőképében. A Defender 110 elektromos hybridként is elérhető. A modell ráadásul LEGO-szett formájában is halhatatlanná vált, így egy új generáció számára nyújthat ihletet ahhoz, hogy egy napon ők is modern hősökké váljanak.

Említettük, hogy a Defender filmsztár is? A Defender 110 SVX Double Cab példányai a James Bond széria SPECTRE című epizódjában jelentek meg, amint a hegyoldalon menekülő 007-es ügynököt üldözték. A legkeményebb teszt mégis napjaink Defenderére várt. A kaszkadőrök teljesítőképességük határáig űztek pár 110-est a huszonötödik Bond-film, a Nincs idő meghalni egyik különösen látványos üldözéses jelenetében. Tökéletes szerep volt ez egy olyan jármű számára, amely mára önálló márkává nemesedett.