A Mercedes a világ egyik leginnovatívabb márkája, melynek története immáron 130 évre nyúlik vissza. Ma a Mercedes-Benzt a világ legsikeresebb autóipari márkájaként tartják számon. Tökéletes műszaki megoldásainak színvonala, innovációs ereje és a számtalan autóipari legenda, mint a szárnyas ajtós 300 SL, egyedülállóvá teszik a márkát. A Mercedes csillag a leghíresebb autóipari emblémává vált, és egyben a világ egyik legismertebb márkajelzése is. De honnan is ered ez a patinás név, és kik voltak azok az úttörők, akik lerakták az alapjait?
Az automobil születése: Karl Benz úttörő munkája
Karl Benz 1844-ben született Svábországként is ismert Baden-Württemberg Mühlburg nevű városkájában. Kétéves korában elveszítette édesapját. Édesanyja mindent megtett fia megfelelő iskoláztatásáért, már csak azért is, mert Karlt egészen kis kora óta csodagyereknek tartották.
1879-ben szabadalmaztatta első kétütemű erőforrását, és innentől kezdve már csak a lóvontatás nélküli jármű gondolata foglalkoztatta. Mivel az akkori műhely- és gyártulajdonosok még nem láttak fantáziát a dologban, Benz kénytelen volt saját vállalkozást alapítani. A rendezett technológiai és anyagi háttérnek köszönhetően 1885-re elkészült Benz belső égésű motorral meghajtott járműve, amelyet a világ első automobiljának tartanak.
A háromkerekű jármű akkoriban valóságos technikai csodának számított forradalmi fém vázával, fémből készült küllős kerekeivel, tömör gumiabroncsaival és fogasléces kormányzásával. Az autót hajtó, hátul középen elhelyezett, szintén Benz által tervezett 954 cm³-es, 0,9 lóerős, egyhengeres, négyütemű motor lánc segítségével hajtotta meg a kereket. A járművön azonban még volt mit csiszolni, hiszen a nehézkes irányítás miatt az szó szerint falnak ment - méghozzá nagy publikum előtt.
Az időközben részvénytársasággá alakult Benz & Cie. a megnövekedett igények miatt szivattyúkhoz, generátorokhoz való ún. statikus belső égésű motorokat is gyártott. Emellett kihozták a Karl Benz által tervezett, 3 lóerős motorral, csapszeges első futóművel és lánchevederes kormányszerkezettel ellátott, akár 18 km/órás sebességgel is száguldani képes Victoria nevű automobilt, amely sorozatgyártásra is alkalmas volt. A maga korában a Victoria igen sikeres volt, hiszen 1895-ben 85 példányt adtak el belőle. A világ első nagy szériában gyártott automobiljának ezzel együtt az 1894-ben megjelent Velót tartja a szakirodalom, amelyből 1901-ig mintegy 1200 példányt építettek.
Karl Benz továbbra is elképesztő aktivitást mutatott: 1896-ban szabadalmaztatta az egymással szemben, vízszintesen elhelyezett hengereket tartalmazó lapos vagy másként boxermotort, amely áttörést hozott a járáskultúra területén.

Benz 1903-ban lemondott főmérnöki pozíciójáról a Benz & Cie. élén, amikor az igazgatóság az ő tudta és beleegyezése nélkül francia mérnököket szerződtetett le. Az automobil atyja 1926-ig a Benz & Cie., majd a Daimler Motoren Gesellschaft (DMG) egyesülése után 1929-ig, haláláig az újonnan létrejött Daimler-Benz AG igazgatótanácsi tagja maradt. Az affér azonban vélhetően maradandó nyomot hagyott Benzben, aki 1906-ban két fiával, Eugennel és Karllal megalapította a Carl Benz & Söhne nevű céget, amely autók és benzinmotorok gyártásával foglalkozott. Az új vállalkozás által gyártott kocsik kiváló minőségük miatt kedveltek voltak és - egyebek mellett - London utcáin is feltűntek taxiként. A Carl Benz & Söhne leghíresebb járműve mindazonáltal az 1923-as, a monzai európai nagydíjon bemutatott, aerodinamikus Tropfenwagen ("cseppkocsi") versenyautó volt.
Gottlieb Daimler és Wilhelm Maybach: A négykerekű úttörői
Baden-Württemberg már akkoriban is dobogós helyen volt az egy négyzetkilométerre eső műszaki zsenik tekintetében, ugyanis Benzcel párhuzamosan két másik, vele nagyjából egykorú géniuszt, Gottlieb Wilhelm Daimlert (1834-1900) és Wilhelm Maybachot (1846-1929) is erősen foglalkoztattak a belső égésű motorral meghajtott járművek.
A két jó barát előbb a kölni Deutz AG Gasmotorenfabrik nevű vállalathoz került, amelynek társtulajdonosa és egyben igazgatója Nikolaus Otto, az első négyütemű motor feltalálója volt. Daimler és Maybach 1882-ben, a Stuttgart melletti Cannstattban - a Deutztól kapott végkielégítésből - létrehozták saját műhelyüket, ahol gőzerővel álltak neki egy olyan nagy fordulatszámú benzinmotor kifejlesztésének, amely bármilyen jármű meghajtására alkalmas lehet.
A Daimler által a hasonlatosság miatt "Standuhr"-nak (azaz "állóórának") vagy "nagypapa órájának" nevezett motor végül 1885-ben készült el. A 264 cm³-es, léghűtéses, izzócsöves gyújtású, 0,5 lóerejét 600-as percenkénti fordulatszámon leadó motor üzemanyag-ellátását karburátorral oldották meg. Az erőforrásból még abban az évben készítettek egy kisebb méretűt is, amelyet egy fából készült biciklin, a "Reitwagen"-en helyeztek el.
A felhőtlen öröm csak addig tartott, amíg Daimler és Maybach hírét nem vették, hogy az alig 100 kilométerre lévő Mannheimben Benz már háromkerekű járművel döcög a város utcáin. Ezt nem hagyhatták annyiban: vásároltak egy delizsánszot, amelybe a "nagypapa órájának" 1,1 lóerős verzióját építették be. Igaz, a motor erejét Benz járművével ellentétben szíj továbbította a hátsó tengelyre, az is igaz, hogy a jármű egy lovaskocsi átalakításával jött létre, de mégiscsak ez volt az első négykerekű, benzinmotorral meghajtott jármű.
A következő évben, 1890-ben Daimler és Maybach megalapították a Daimler Motoren Gesellschaft (DMG) nevű céget, amelynek fő profilját Daimler eredeti elképzelésének megfelelően olyan kisméretű motorok kifejlesztése és gyártása képezte, amelyek szárazföldi, vízi és légi járművek meghajtására alkalmasak. Ez utóbbi hármas célon alapul a világ talán legismertebb márkalogója, a háromágú csillag. A célok között természetesen automobilok gyártása is szerepelt.
Ekkor azonban Daimler már nem volt a vállalatnál, mivel komoly konfliktusai adódtak a DMG-hez az anyagiakat biztosító partnerekkel. Damiler szabadúszóként a cannstatti, üresen álló Hotel Hermann báltermében és télikertjében rendezte be műhelyeit, ahol Paul nevű fiával és Maybachhal 1893-ban kidolgozták a Phoenix nevű automobil terveit. Az autóba szerelt négyhengeres erőforrás kora legkorszerűbbjének számított öntött blokkjával, főtengely-vezérlésű kipufogó-szelepeivel, valamint permetezőfúvókás karburátorával. A 8 lóerős, 24 km/órás végsebességű Phoenix már 1894-ben igazi világhírnévre tett szert azzal, hogy megnyerte a világ első, Párizs-Rouen távon rendezett autóversenyét.

Még ugyanebben az évben Frederick Simms brit iparbáró megvásárolta a Phoenix motorjának licenszét, amivel sikerült megmenteni a válságos anyagi helyzetben lévő DMG-t. Cserébe kikötötte, hogy Daimlert vissza kell helyezni a műszaki igazgatói, Maybachot pedig a főmérnöki pozícióba. Maybach a következő években olyan forradalmi találmányokat szabadalmaztatott, mint a csöves, ventilátorral ellátott hűtő vagy méhsejt-mintás hűtőrács, amelyeknek továbbfejlesztett változatait ma is használják. Bár 1902-ben leégett a cannstatti üzem, s a DMG ezután Stuttgart-Untertürkheimbe költözött, ez mégsem akasztotta meg a fejlődést. Maybach 1903-ban előrukkolt hathengeres, 70 lóerős motorjával, 1906-ban pedig az úttörőnek számító, felülszelepelt, duplagyújtással ellátott, nagyfordulatszámú, 120 lóerős repülőgépmotor került ki a kezéből.
1907-ben Maybach búcsút intett a DMG-nek, és fiával, Karllal a Luftschiffbau Zeppelin GmbH léghajógyártó leányvállalatánál helyezkedtek el. Később, 1921-ben úgy döntöttek, belevágnak az önálló Maybach limuzin gyártásába. Még ebben az évben, a berlini autókiállításon a nagyközönség elé állhatott a Maybach W3 limuzin, amely hathengeres motorjával, négy dobfékével, új típusú sebességváltójával és 105 km/órás végsebességével a világ egyik legkorszerűbb autójának számított. Wilhelm Maybach, a modern autó megteremtője 1929-ben, 83 éves korában hunyt el - úgy, hogy soha nem volt saját autója.
A Mercedes név születése: Emil Jellinek és a 35 PS
Adott tehát a Benz és a Daimler nevek eredete, de honnan a Mercedes? A keresztapa Emil Jellinek nevezetű üzletember. Emil Jellinek 1853-ban született Lipcsében. A diplomataként dolgozó Jellinek a világ számos pontján megfordult, majd özveggyé válása után Nizzában telepedett le három gyermekével. Több háromkerekű, majd egy Benz birtoklása után egy újságban látta meg a Daimler-féle automobilt, ami annyira megtetszett, hogy hamar fel is kereste a gyárat. Nem sokkal később egy hat lóerős Daimler boldog tulajdonosa lett, majd két, már négyhengeres motorral szerelt modellt is vásárolt. Ezeket az autókat viszont már kereskedelmi céllal vásárolta, a következő évben pedig újabb tíz modellt rendelt, utána pedig már 29-et.
Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik leggazdagabb vállalkozójának számító, neves zsidó rabbitól és magyar anyától - Bettelheim Rozáliától - származó Jellinek, mint nizzai osztrák konzul, egyben a DMG legsikeresebb autókereskedője és mint autóversenyző került kapcsolatba Maybachhal. Az történt ugyanis, hogy az 1900-as Nice-La Turbie elnevezésű hegyi versenyen indulni szándékozó Wilhelm Bauer irányítási problémák miatt totálkárosra törte a Phoenix versenyautót, így erősen úgy festett, hogy a DMG-nek le kell mondania a szereplésről, jelentős presztízsveszteséget szenvedve el.
Jellinek nem esett kétségbe: 550 000 aranymárkát ajánlott fel Maybachnak, ha nagyjából fél év alatt kifejleszt és leszállít neki 36 darab, forradalmi versenyautót. További kikötése volt, hogy az újdonságnak a Daimler-Mercedes nevet kell adni egyetlen lánya után. (Jellinek marokkói szefárd anyától született lányát eredetileg Adrienne Manuela Ramona Jellinek néven anyakönyvezték, apja az anya korai halála után kezdte "Mercedes"-nek szólítani, ami spanyolul szerencsét, ajándékot jelent. A babonás ember hírében álló Jellinek nemcsak lányának, hanem minden érdekeltségének ugyanezt a nevet adta.)
Jellinek pontosan meg is fogalmazta a "nem a holnap, hanem a holnapután" autójával kapcsolatos igényeit: hosszú tengelytáv, karosszérián belül elhelyezett motor, alacsony tömegközéppont és az új, a Bosch által kifejlesztett indítórendszer. 1900. december 22-én pedig valóban megérkezett Nizzába a világ első modern autójának tartott Daimler-Mercedes 35 PS. A kocsi valóságos szenzáció volt a maga korában 5918 cm³-es, négyhengeres, világelsőként alumínium forgattyúsházas, kétkarburátoros, két vezérműtengelyes, szabályozott szívószelepes, 950-es percenkénti fordulatszámon 35 lóerő teljesítményt leadó, az autót akár 75 km/órás sebességgel is repíteni képes motorjával, négy előre- és egy hátrameneti fokozattal ellátott sebességváltójával, mágnestekercses indítószerkezetével és addig nem látott, korszerű formatervével.
Jellinek 1900-ban, majd 1901-ben is abszolút győzelmet aratott a versenyen. A Francia Autóklub akkori elnökének kijelentését, miszerint "Beléptünk a Mercedes-korszakba" világgá repítette a sajtó. A sikeres üzletember tevékenységének hála hamarosan kapacitáshiány miatt bővítésbe kezdett a Daimler, 1903-ban pedig Jellinek felvette a Mercedes nevet. Második házasságából született lánya is bevonult az autóiparba, ha jelentéktelenebb mértékben is a Mercedesnél, de az 1906-os 24/28 PS típus Maja becenéven futott.

A márkaembléma fejlődése
A megfelelő márkajel keresése közben Daimlerék nem tudtak dönteni a három- és négyágú csillag között, így mindkettőt levédették 1909-ben, de autóik hűtőjére végül csak a háromágú változat került fel. 1923-ban a csillag kiegészült a körrel, majd a két cég egyesülésekor a Benz emblémából átvett babérkoszorúval nyerte el végső formáját a márkajel. Az alapító okirat rendelkezett arról is, hogy cég termékeinek neve Mercedes-Benz lesz. Ekkor jelent meg a ma ismert, stilizált csillagot mintázó logó is: a három ág a Daimler egykori hármas törekvésére (szárazföldi, vízi és légi járművek meghajtása) utalt, a babérkoszorú pedig a Benz emblémáról került át.

Az egyesülés: Daimler-Benz AG
Vaskos tévedés lenne a Mercedes-Benz autók történetét a Daimler AG 1998-as megalapítására datálni! Hiszen nem csak a stuttgartiak, de még legádázabb ellenfeleik is elismerik, a világ első automobilját Carl Benz készítette, és nem sokkal később Gottlieb Daimler is megkezdte autói árusítását. Márpedig 1926-ban az ő vállalkozásaik, a Daimler Motoren Werke és a Benz und Cie. összeolvadásával jött létre a Daimler-Benz AG, és ekkor született meg a Mercedes-Benz márkanév is, így jogosan tekinthetjük a Mercedest a világ legrégibb autómárkájának.
Az első világháború sokkját kiheverni képtelen weimari Németország gazdasága kőként zuhant lefelé. A válságosra fordult helyzetben a két cég tárgyalásokat kezdett egymással, aminek eredményeként 1924-ben szerződést kötöttek a szoros együttműködésről. Mindez lényegében az egyesülést készítette elő, amelynek dokumentumait 1926. június 28-án írták alá. Az újonnan létrejött, stuttgarti székhelyű vállalat a Daimler-Benz AG nevet vette fel.
Az egyesült márka első legendái
A következő évben, 1928-ban a Daimler-Benz bemutatta első zajos sikert arató modelljét, a Dr. Ferdinand Porsche által tervezett Mercedes-Benz SSK roadstert (a mesternek ez volt itt az utolsó munkája). A név a Super Sport Kurz rövidítése, amelyben a "Kurz" arra utal, hogy a modell a korábbi S 480 mm-rel rövidített változata. Az SSK kora legkorszerűbb, legerősebb autójának számított hétliteres, soros hathengeres, kompresszoros motorjával, amelynek teljesítménye hangolástól függően 200 és 270 lóerő között változott, nyomatéka pedig 680 Nm volt, ami még ma is jó értéknek számít egy ekkora erőforrás esetében. Az autó abban a tekintetben is megelőzte korát, hogy saját tömege mindössze 1,7 tonna volt. A kocsi akár 190 km/órás sebességgel is száguldhatott. Az 1928 és 1932 közötti időszakban kevesebb mint 40 SSK készült, a példányoknak pedig mintegy felét versenyzésre használták - kiváló eredménnyel, hiszen az autó számos nagydíj-győzelmet és bajnoki címet söpört be, 1931-ben pedig megnyerte a Mille Miglia versenyt is.
A világszerte egyre jobb hírnévnek örvendő cég presztízse azonban megkövetelt egy nagyobb, reprezentatív célokra is alkalmas modellt. Az újdonságot, a rendkívül impozáns Mercedes-Benz 770-est (amely "Großer Mercedes"-ként is ismert) 1930-ban mutatták be. Felárért padlógázra működésbe lépő Roots típusú feltöltővel látták el a motort, amely 200 lóerőre emelte a teljesítményt, 160 km/órás végsebességet lehetővé téve. A motor erejét négy előre- és egy hátrameneti fokozattal rendelkező váltó továbbította a hátsó kerekek felé. Az elöl-hátul merevtengelyes, laprugós autó, a korabeli rossz minőségű úton igen jó menetkényelmet biztosított, emellett utastere is rendkívül tágas volt. A W07-est Németországban főként állami szervek vásárolták, de ilyen autót használt többek között II. Vilmos császár is, sőt Hirohito japán császár flottájába is került belőlük.
100 autó, MILLIÁRDOS érték! Mercedes Classic Show
A Mercedes-Benz hamarosan az Opel és az Auto-Union után Németország harmadik legnagyobb autógyára lett, luxusautók és versenyautók mellett nagy sorozatban gyártották nagyobb tömegek számára is elérhető, de minőségükkel és tartósságukkal kiemelkedő autóikat. A Mercedes-Benz így lett a világ egyik legismertebb márkaneve, amely évtizedekig a német autóépítés magasiskoláját képviselte, a nevéhez fűződő műszaki újdonságok felsorolása gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás. Ám a cég nem csak az autógyártásban volt aktív, hanem az ipar számtalan területén vált meghatározóvá, terjeszkedésük intenzitására jellemző, hogy csak az ötvenes évektől 22 komolyabb iparvállalatot kebeleztek be! 1998-ban már a Chrysler is felkerült a listára, de az amerikai óriáscéggel való egyesüléssel a cég neve is változott: DaimlerChrysler AG.
A Mercedes-Benz márkanév fogalom, az európai kultúrfölény és a polgári jólét megtestesítője. A csillaglogós Mercedesek ott voltak a huszadik századi történelem fordulópontjainál és számtalanszor feltűntek a filmvásznon. Sőt, a Mercedes-Benz dalszövegekben is felbukkant: a legismertebb ezek közül a '60-as évek rockikonjának, Janis Joplinnak az "Oh, Lord, won't you buy me a Mercedes-Benz" című száma.
A Mercedes-Benz napjainkban: Innováció és fenntarthatóság
A Mercedes-Benz készen áll története legátfogóbb termékoffenzívájára: a következő 3 évben összesen több mint 40 jármű gyártását fogják megkezdeni három kontinensen. A kecskeméti Mercedes-Benz gyárban megkezdődött az új elektromos GLB sorozatgyártása. A magyarországi üzem rugalmas európai MMA-gyártási hálózatban működik együtt a délnémet rastatti gyárral. Nemrég legördült a gyártósorról a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár kétmilliomodik autója, egy tisztán elektromos hajtású EQB.
A Renewable Charging az MB.CHARGE Public szerves része Európában, az USA-ban, Kanadában és Kínában. Ha a megújuló energiákból származó áram még nem áll rendelkezésre az adott töltőállomáson, a Renewable Charging Energy Attribute Certificates*-t használ. Ezek biztosítják, hogy az MB.CHARGE Public töltési folyamatai során a villamosenergia-hálózatba egyenértékű mennyiségű megújuló energiából származó áram kerüljön. Ezek kevesebb mint hat éves szél- és napenergia-erőművekből származnak.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetése a 2025-ös lezárt üzleti évre vonatkozóan bruttó 500 000 forint összegű eredményrészesedés kifizetéséről döntött a kecskeméti Mercedes-Benz Gyár munkavállalói számára. A Mercedes-Benz duális képzésének tanulói a szerszám- és készülékgyártó szakmában az ország legjobbjai! Szerszám- és készülékgyártó kategóriában győztek és 2 dobogós helyet szereztek a Szakma Sztár Fesztiválon május 10-én a kecskeméti Mercedes-Benz Academy diákjai. Jelentős mérföldkőhöz értek a diákok a kecskeméti Mercedes-Benz Iskolában, a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központjának kihelyezett tagintézményében. Jens Bühler tölti be januártól a Mercedes-Benz kecskeméti gyárának (Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.) igazgatói pozícióját, illetve CEO funkcióját.
tags: #mercedes #benz #szarmazasa