A Mercedes-Benz márkanév fogalom, az európai kultúrfölény és a polgári jólét megtestesítője. A csillaglogós Mercedesek ott voltak a huszadik századi történelem fordulópontjainál és számtalanszor feltűntek a filmvásznon. Sőt, a Mercedes-Benz dalszövegekben is felbukkant: a legismertebb ezek közül a '60-as évek rockikonjának, Janis Joplinnak az "Oh, Lord, won't you buy me a Mercedes-Benz" című száma. Ma a Mercedes-Benzt a világ legsikeresebb autóipari márkájaként tartják számon. Tökéletes műszaki megoldásainak színvonala, innovációs ereje és a számtalan autóipari legenda egyedülállóvá teszik a márkát.
Az automobil úttörői: Karl Benz, Gottlieb Daimler és Wilhelm Maybach
A Mercedes-Benz autók történetét nem a Daimler AG 1998-as megalapítására datálhatjuk. Hiszen nem csak a stuttgartiak, de még legádázabb ellenfeleik is elismerik, a világ első automobilját Karl Benz készítette, és nem sokkal később Gottlieb Daimler is megkezdte autói árusítását.
Karl Benz és a világ első automobilja
Karl Benz 1844-ben született Svábországként is ismert Baden-Württemberg Mühlburg nevű városkájában. A modern gépkocsi-technológia egyik úttörője Karlsruhéban született 1844-ben. 34 évesen egy újfajta kétütemű gázmotort tervezett, majd 1883-ban saját műhelyt rendezett be Mannheimben, ahol rögzített gázmotorokat gyártott és fejlesztett. 1879-ben szabadalmaztatta első kétütemű erőforrását - innentől kezdve már csak a lóvontatás nélküli jármű gondolata foglalkoztatta. Mivel az akkori műhely- és gyártulajdonosok még nem láttak fantáziát a dologban, Benz kénytelen volt saját vállalkozást alapítani. Pénzügyi támogatók és üzleti partnerek segítségével Benz 1883 októberében Mannheimben megalapította a Benz & Cie. A rendezett technológiai és anyagi háttérnek köszönhetően két évvel később, 1885-re elkészült Benz belső égésű motorral meghajtott járműve, amelyet a világ első automobiljának tartanak. 1886. január 29-én védette le a "Benz Patent Motorwagen" szabadalmát - ez tekinthető az első benzinmotoros autó születésének. Ez a háromkerekű jármű jelentette az általunk ismert autó születését.

A háromkerekű jármű akkoriban valóságos technikai csodának számított forradalmi fém vázával, fémből készült küllős kerekeivel, tömör gumiabroncsaival, fogasléces kormányzásával. Az autót hajtó, hátul középen elhelyezett, szintén Benz által tervezett 954 cm³-es, 0,9 lóerejét 400-as percenkénti fordulatszámon leadó egyhengeres, négyütemű motor lánc segítségével hajtotta meg a kereket. A Benz háromkerekű prototípusa (Patent-Motorwagen) 0,75 LE-s motorral futott, és a korai utakon 1886 nyarán jelent meg. Bár Karl Benz fejlesztette ki az első gázmotorhajtású járművét, számos feltaláló kísérletezett már más technológiákkal, de a Benz Patent Motorwagen volt az első olyan modell, amelyet könnyű összeszerelhetősége miatt már gyártásba lehetett küldeni.
Felesége, Bertha Benz történelmet írt, amikor a Patent-Motorwagennel az első hosszú távú autóútra 106 kilométert vezetett Mannheimből Pforzheimbe. Ez az út nemcsak a jármű megbízhatóságát bizonyítja, hanem értékes visszajelzéseket is adott a fejlesztésekhez.
Daimler és Maybach víziója: a nagy fordulatszámú motor
Baden-Württemberg már akkoriban is dobogós helyen volt az egy négyzetkilométerre eső műszaki zsenik tekintetében, ugyanis Benzcel párhuzamosan két másik, vele nagyjából egykorú géniuszt, Gottlieb Wilhelm Daimlert (1834-1900) és Wilhelm Maybachot (1846-1929) is erősen foglalkoztattak a belső égésű motorral meghajtott járművek. Gottlieb Daimler az autóipar korai történetének másik sarkalatos alakja volt. Munkája az első motorkerékpár megalkotásához és a motortervezés jelentős előrelépéséhez vezetett. A két jó barát előbb a kölni Deutz AG Gasmotorenfabrik nevű vállalathoz került, amelynek társtulajdonosa és egyben igazgatója Nikolaus Otto, az első négyütemű motor feltalálója volt.
Daimler és Maybach 1882-ben, a Stuttgart melletti Cannstattban - a Deutztól kapott végkielégítésből - létrehozták saját műhelyüket, ahol gőzerővel álltak neki egy olyan nagy fordulatszámú benzinmotor kifejlesztésének, amely bármilyen jármű meghajtására alkalmas lehet. A Daimler által a hasonlatosság miatt "Standuhr"-nak (azaz "állóórának") vagy "nagypapa órájának" nevezett motor végül 1885-ben készült el. A 264 cm³-es, léghűtéses, izzócsöves gyújtású, 0,5 lóerejét 600-as percenkénti fordulatszámon leadó motor üzemanyag-ellátását karburátorral oldották meg. Az erőforrásból még abban az évben készítettek egy kisebb méretűt is, amelyet egy fából készült biciklin helyeztek el. Igaz, a motor erejét Benz járművével ellentétben szíj továbbította a hátsó tengelyre, az is igaz, hogy a jármű egy lovaskocsi átalakításával jött létre, de mégiscsak ez volt az első négykerekű, benzinmotorral meghajtott jármű.

A következő évben, 1890-ben Daimler és Maybach megalapították a Daimler Motoren Gesellschaft (DMG) nevű céget, amelynek fő profilját Daimler eredeti elképzelésének megfelelően olyan kisméretű motorok kifejlesztése és gyártása képezte, amelyek szárazföldi, vízi és légi járművek meghajtására alkalmasak. Ez utóbbi hármas célon alapul a világ talán legismertebb márkalogója, a háromágú csillag. A csillag három ága a földön, vízen, levegőben terjedő motorizációt jelképezi.
A "Mercedes" név születése
Adott tehát a Benz és a Daimler nevek eredete, de honnan a Mercedes? A keresztapa Emil Jellinek nevezetű üzletember. Az Osztrák-Magyar Monarchia egyik leggazdagabb vállalkozójának számító, neves zsidó rabbitól és magyar anyától - Bettelheim Rozáliától - származó Jellinek mint nizzai osztrák konzul, egyben a DMG legsikeresebb autókereskedője és mint autóversenyző került kapcsolatba Maybachhal. A Mercedes márkanév mögött egy érdekes történet húzódik meg. Jellinek marokkói szefárd anyától született lányát eredetileg Adrienne Manuela Ramona Jellinek néven anyakönyvezték, apja az anya korai halála után kezdte "Mercedes"-nek szólítani, ami spanyolul szerencsét, ajándékot jelent. A babonás ember hírében álló Jellinek nemcsak lányának, hanem minden érdekeltségének ugyanezt a nevet adta.

1900-ban Emil Jellinek állapodott meg Daimler autóinak árusításáról, és egyben kérte, hogy az új, nagy teljesítményű típust lánya után Mercedes-nek nevezzék. Az történt ugyanis, hogy az 1900-as Nice-La Turbie elnevezésű hegyi versenyen indulni szándékozó Wilhelm Bauer irányítási problémák miatt totálkárosra törte a Phoenix versenyautót. Jellinek 550 000 aranymárkát ajánlott fel Maybachnak, ha nagyjából fél év alatt kifejleszt és leszállít neki 36 darab, forradalmi versenyautót. További kikötése volt, hogy az újdonságnak a Daimler-Mercedes nevet kell adni egyetlen lánya után. Jellinek pontosan meg is fogalmazta a "nem a holnap, hanem a holnapután" autójával kapcsolatos igényeit: hosszú tengelytáv, karosszérián belül elhelyezett motor, alacsony tömegközéppont és az új, a Bosch által kifejlesztett indítórendszer. 1900. december 22-én pedig valóban megérkezett Nizzába a világ első modern autójának tartott Daimler-Mercedes 35 PS.
A kocsi valóságos szenzáció volt a maga korában 5918 cm³-es, négyhengeres, világelsőként alumínium forgattyúházas, kétkarburátoros, két vezérműtengelyes, szabályozott szívószelepes, 950-es percenkénti fordulatszámon 35 lóerő teljesítményt leadó, az autót akár 75 km/órás sebességgel is repíteni képes motorjával, négy előre- és egy hátrameneti fokozattal ellátott sebességváltójával, mágnestekercses indítószerkezetével és addig nem látott, korszerű formatervével. Jellinek 1900-ban, majd 1901-ben is abszolút győzelmet aratott a versenyen. A Francia Autóklub akkori elnökének kijelentését, miszerint "Beléptünk a Mercedes-korszakba" világgá repítette a sajtó. 1902-ben a Mercedes márkanevet jogilag levédték.
Az önálló márkák fejlődése a fúzióig
Daimler és Benz évtizedeken át vetélkedtek, saját fejlesztéseikkel és innovációikkal jelentősen hozzájárulva az autóipar korai fejlődéséhez.
A Daimler Motoren Gesellschaft (DMG) innovációi
A Hotel Hermann azzal írta be magát az autótörténelembe, hogy Maybach, Daimler és annak Paul nevű fia 1893-ban itt dolgozta ki a Phoenix nevű automobil terveit. Az autóba szerelt négyhengeres erőforrás kora legkorszerűbbjének számított öntött blokkjával, főtengely-vezérlésű kipufogó-szelepeivel, valamint permetezőfúvókás karburátorával, mely utóbbi Daimler szabadalma volt. A 8 lóerős, 24 km/órás végsebességű Phoenix már 1894-ben igazi világhírnévre tett szert azzal, hogy megnyerte a világ első, Párizs-Rouen távon rendezett autóversenyét. Maybach a következő években olyan forradalmi találmányokat szabadalmaztatott, mint a csöves, ventilátorral ellátott hűtő vagy méhsejt-mintás hűtőrács, amelyeknek továbbfejlesztett változatait ma is használják. Bár 1902-ben leégett a cannstatti üzem, s a DMG ezután Stuttgart-Untertürkheimbe költözött, ez mégsem akasztotta meg a fejlődést: Maybach 1903-ban előrukkolt hathengeres, 70 lóerős motorjával, 1906-ban pedig az úttörőnek számító, felülszelepelt, duplagyújtással ellátott, nagyfordulatszámú, 120 lóerős repülőgépmotor került ki a kezéből.
A Benz & Cie. sikerei
Természetesen közben Mannheimben sem ültek karba tett kézzel. Az időközben részvénytársasággá alakult Benz & Cie. kihozta a Karl Benz által tervezett, 3 lóerős motorral, csapszeges első futóművel és lánchevederes kormányszerkezettel ellátott, akár 18 km/órás sebességgel is száguldani képes, Victoria nevű automobilt, amely sorozatgyártásra is alkalmas volt. A maga korában a Victoria igen sikeres volt, hiszen 1895-ben 85 példányt adtak el belőle. A világ első nagy szériában gyártott automobiljának ezzel együtt az 1894-ben megjelent Velót tartja a szakirodalom, amelyből 1901-ig mintegy 1200 példányt építettek. 1896-ban szabadalmaztatta az egymással szemben, vízszintesen elhelyezett hengereket tartalmazó lapos vagy másként boxermotort, amely áttörést hozott a járáskultúra területén. Ami a DMG-nek a Mercedes 35 PS, nagyjából az volt pár évvel később a Benz számára az 1909-ben elkészült Blitzen Benz versenyautó. Ha lehet, ez utóbbi még nagyobb szenzációt keltett, sőt még mai szemmel is egészen elképesztő: 21,5 (!) literes, több mint 200 lóerős motor mozgatta.

The Blitzen Benz & William Evanz: Living a Dream, Driving a Legend — Mercedes-Benz
Az egyesülés: Daimler-Benz AG és a Mercedes-Benz márka
Az első világháború és az azt követő gazdasági összeomlás értelmetlenné tette a küzdelmet a két vállalat között. Helyébe lépett az összefogás. A válságosra fordult helyzetben a két cég tárgyalásokat kezdett egymással, aminek eredményeként 1924-ben szerződést kötöttek a szoros együttműködésről. Mindez lényegében az egyesülést készítette elő, amelynek dokumentumait 1926. június 28-án írták alá. A Daimler Motoren Gesellschaft és a Benz megszűntek önálló cég lenni, helyükbe lépett a Mercedes-Benz. Az újonnan létrejött, stuttgarti székhelyű vállalat a Daimler-Benz AG nevet vette fel. Az alapító okirat rendelkezett arról is, hogy a cég termékeinek neve Mercedes-Benz lesz. Ekkor jelent meg a ma ismert, stilizált csillagot mintázó logó is: a három ág a Daimler egykori hármas törekvésére utalt, a babérkoszorú pedig a Benz emblémáról került át. A babérkoszorúval körülvett háromágú csillag 1925-ben jött létre. Ez tekinthető a Mercedes-Benz márka születési időpontjának. A megfelelő márkajel keresése közben Daimlerék nem tudtak dönteni a három- és négyágú csillag között, így mindkettőt levédették 1909-ben, de autóik hűtőjére végül csak a háromágú változat került fel. 1923-ban a csillag kiegészült a körrel, majd a két cég egyesülésekor a Benz emblémából átvett babérkoszorúval nyerte el végső formáját a márkajel.

Jelentős Mercedes-Benz modellek és korszakok
A Mercedes-Benz hamarosan az Opel és az Auto-Union után Németország harmadik legnagyobb autógyára lett, luxusautók és versenyautók mellett nagy sorozatban gyártották nagyobb tömegek számára is elérhető, de minőségükkel és tartósságukkal kiemelkedő autóikat. A nevéhez fűződő műszaki újdonságok felsorolása gyakorlatilag lehetetlen vállalkozás.
A világháború előtti idők: luxus és teljesítmény
A következő évben, 1928-ban a Daimler-Benz bemutatta első zajos sikert arató modelljét, a Dr. Ferdinand Porsche által tervezett Mercedes-Benz SSK roadstert. Az SSK kora legkorszerűbb, legerősebb autójának számított hétliteres, soros hathengeres, kompresszoros motorjával, amelynek teljesítménye hangolástól függően 200 és 270 lóerő között változott, nyomatéka pedig 680 Nm volt. Az 1928 és 1932 közötti időszakban kevesebb mint 40 SSK készült, a példányoknak pedig mintegy felét versenyzésre használták - kiváló eredménnyel, hiszen az autó számos nagydíj-győzelmet és bajnoki címet söpört be, 1931-ben pedig megnyerte a Mille Miglia versenyt is. A világszerte egyre jobb hírnévnek örvendő cég presztízse azonban megkövetelt egy nagyobb, reprezentatív célokra is alkalmas modellt. Az újdonságot, a rendkívül impozáns Mercedes-Benz 770-est (amely "Großer Mercedes"-ként is ismert) 1930-ban mutatták be. Felárért padlógázra működésbe lépő Roots típusú feltöltővel látták el a motort, amely 200 lóerőre emelte a teljesítményt, 160 km/órás végsebességet lehetővé téve. A W07-est Németországban főként állami szervek vásárolták - a típus gyakran feltűnik a korabeli filmhíradókban Hitler és Göring járműveként -, de ilyen autót használt többek között az emigrációban II. Vilmos császár is, sőt Hirohito japán császár flottájába is került belőlük.

A Mercedes-Benz gyárából 1936-ban gördült ki a világ első sorozatban gyártott dízelmotoros személyautója, a Mercedes-Benz 260 D. A megközelítőleg 1500 kg tömegű kocsi 2,6 literes, négyhengeres dízelmotorja 45 lóerőt adott le 3000-es fordulatszámon, végsebessége pedig közelített a 100 km/h-hoz.

A háború utáni újjáépítés és felemelkedés
A II. világháború kitörése elég nagy hatással volt a márkára és annak modelljeire is, a háború végéig a Daimler-Benz AG kizárólag haditermelést folytatott, minden más tevékenységgel pedig leálltak. A második világháború után 1947-ben indult újra az autógyártás. Az ország újjáéledése jelképének is tekinthető az 1951-ben debütált Mercedes-Benz 300, amely az ’50-es évek legnagyobb Mercedes modelljeként volt ismert, lényegében a mai S-osztályhoz lehet a legközelebb. Az autó „Adenauer-Mercedes” néven is ismert, mivel a Német Szövetségi Köztársaság első hivatalban lévő, legendás kancellárja, Konrad Adenauer (1876-1967) is ilyen autókat használt.

Az 1950-es évek közepétől a Mercedes visszavonult a motorsporttól és az innovációra, az új modellekre fektette a hangsúlyt. Az 1950-60-as években a cég a luxuslimuzinok (pl. 300 aden) és sportkocsik (300 SL Gullwing, 1954) mellett a középkategóriát is megjelölte. Kiemelkedő modellek voltak még a 280 SL “Pagoda” (1963) és az ötemberes 600-as V12-es luxusautó (1963). Ezt követően a Mercedes-Benz bemutatta a W 112-t, amelyet 300 SE-ként forgalmaztak és 1962 és 1967 között gyártottak. A Mercedes 300 SE W 112-es típusát a 3 literes üzemanyag-befecskendezéses, hathengeres M189-es motoron kívül más luxus funkciókkal is szerelték, ilyen volt a légrugó, a szervokormány és az automata sebességváltó. E típus belső részét fával és bőrrel ékesítették.
A '60-as évektől a 20. század végéig
A W 114-es Magyarországon állólámpásként, Németországban Strich Acht néven vált ismertté, valamint a “per nyolcas” becenévvel is illették a sorozatgyártás első évére utalva, amely 1968 volt. Egészen 1976 végéig gyártották. Az 1972-ben bemutatott W 116-os S-osztály az akkori autótechnika csúcsát képviselte. Az impozáns, belül is tágas autó négyféle motorral készült, 1972-80 között több mint 150 000 darab készült belőle. A Mercedes-Benz W 123 típuskódú modellt 1976 és 1985 között gyártották. Ez volt a Mercedes-Benz történelmének legsikeresebb, legnagyobb darabszámban eladott modellje, összesen 2,7 millió talált gazdára. Készült belőle kupé, limuzin, nyújtott limuzin és kombi változat is. Magyarországon „zöldséges Mercinek” is nevezték, mert előszeretettel használta sok kisvállalkozó. Nemzetközi szinten taxiként is kedvelt volt.

A felső-középosztályban talán a W 124-es volt az utolsó modell, amibe még minden tudást és anyagot belerakott a Mercedes. Akkoriban világszámnak számított a légellenállási együtthatója a 0,28-as értékkel, még a korábbi rekordert, az Audi 100-ast is felülmúlta. A W 140-es „bálna” hét évig képviselte a márka csúcsát a 90-es években. Méretével és műszaki túltervezettségével új mércét állított fel a luxusautók piacán. A közönség az 1991-es Genfi Autószalonon csodálhatta meg először a világ akkoriban legmodernebb autójának számító W 140-est. Dupla rétegű, hangszigetelt ablakok garantálták a beltér teljes csendjét, a gombnyomásra behajló, fűtött tükrök és a tolatást segítő, csomagtartóból kiemelkedő fém pöckök akkoriban meglepték a Genfi Autószalon résztvevőit. A fejlesztése állítólag 1 milliárd (!) dollárjába került a Mercedesnek. 1998 májusában a Chrysler Corporation és a Daimler-Benz bejelentette, hogy egyesülni fog, a Daimler-Benz több mint 35 milliárd dollár értékben vásárolta meg az amerikai autógyárat.
A 21. század kihívásai és innovációi
Az 1970-es és 1980-as éveket a biztonság és a teljesítmény terén további újítások jellemezték. A 90-es években a biztonság volt a fő csapásirány a vezető autógyártóknak, a 2000-es évek elején pedig a környezetvédelemről szólnak a fejlesztések. A Mercedes több modelljében bevezette a BlueTec technológiát, ami egy kipufogógáz-tisztítási rendszer, az új, környezetbarát dízelmotorjaihoz. 2010-ben bemutatták az SLS AMG-t, aminek vonalait Mark Fetherston dizájner álmodott meg és alapul a 300 SL Gullwinget vette. Az M 150-es motorja, akkoriban a világ legerősebb sorozatgyártású erőforrása volt. A W 205 kódjelű C osztályos modell hivatalosan 2013 decemberében a Detroit Auto Show-n mutatkozott be hivatalosan. Ez volt az első olyan autó, amely az új moduláris hátsókerék-meghajtó (MRA) platformot használja, ez lényegesen könnyebb és merevebb, mint az osztályba tartozó egyéb járművek. A GT sorozatot 2014-ben kezdték gyártani, azóta folyamatosan bővül a választható verziók száma. A Porsche 911 riválisának szánt GT-vel a Mercedes a 911-es családhoz hasonló palettát alakított ki. Különböző áron és teljesítményekkel, más-más karosszériaváltozatokkal érhető el ez a sportautó is. A 21. században kulcsfontosságú innovációk voltak az első hibrid (2009 S 400 Hybrid) és tisztán elektromos modellek (pl. B-osztály ED, 2010; EQC, 2019).

A Mercedes-Benz mint márkafilozófia és a jövő
A Mercedes-Benz a világ leginnovatívabb márkája, immáron 130 éve. Célunk, hogy a világ legmegnyerőbb autóit építsük. Az Ön összes érzékének szentelt autók, amelyek minden szinten megérintik, mert minden részletre gondolunk. És ez nemcsak arra vonatkozik, hogyan néznek ki, hanem arra is, milyen érzést nyújtanak vezetés közben. Ezért a mi csillagunk az egyik legelismertebb és leginspirálóbb luxusautó-ikon.
Exkluzivitás, biztonság és innováció
- Exkluzivitás és kényelem: Mivel mi találtuk fel az autót, mi határoztuk meg a minőségét is. A Mercedes-Benznél Ön a minőséget nemcsak látja, hanem érzi is. Azt a különleges Mercedes-Benz érzést, amint beszáll. Minden részletre gondolunk, és a kiválóságot kivételes időtállósággal határozzuk meg.
- Biztonság és felelősség: A közlekedők biztonsága a legfőbb prioritásunk és egyik alapértékünk. A Mercedes-Benz minden járművében megtalálható magas szintű biztonsági szabványok annak a hosszú hagyománynak az eredményei, miszerint energiánkat és kutatásainkat azokra a különleges pillanatokra fordítjuk, amelyek remélhetőleg soha nem következnek be. Közel 140 éve törekszünk arra, hogy az iparági szabványokat túlszárnyaljuk. Az 1970-es években a Mercedes-Benz megalkotta a kísérleti biztonsági járművek sorozatát, amelyek úgy néztek ki, mintha egy sci-fi filmből származnának. A legfigyelemreméltóbb az ESF 05 volt, amely az egész belső térben légzsákokat tartalmazott, beleértve a térd- és oldallégzsákokat, az automatikus biztonsági öveket és a párnázott belső teret. Még radaralapú automatikus fékrendszerrel is rendelkezett - évtizedekkel azelőtt, hogy az ilyen rendszerek általánossá váltak volna.
- Intuitív innováció: Személyre szabott élményekkel könnyítjük meg az életét. Mert minden Mercedes-Benz tele van újításokkal. Ezt minden nap számos részletben megtapasztalhatja. Például az egyre intelligensebb, tanuló asszisztensrendszerekben, amelyek előre látják az Ön kívánságait. Vagy akár közvetlenül is kommunikálnak Önnel. És természetesen ez akkor is érvényes, amikor valóban segítségre van szüksége.
Motorsport és különleges márkák
A Mercedes-Benz gazdag motorsport-történettel rendelkezik, az 1900-as évek elejéig nyúlik vissza. Különös sikereket értek el a Forma-1-ben, motorjaikkal számos bajnoki címet nyert autót hajtottak meg. Ez a versenyzői törzskönyv befolyásolta a közúti autóik teljesítményét és technológiáját. Az 1936. év abból a szempontból is döntő jelentőségű, hogy ebben az évben alakult meg a cég új sportrészlege (Rennabteilung), amelynek rendkívül erős szakembergárdája alapozta meg a Mercedes versenyhírnevét.
- Mercedes-AMG: Üdvözöljük a Mercedes-AMG világában. Hiszünk a versenyben, az ötletekben, a csúcsteljesítményben és kiválóság fölényében. Ott, ahol a mérnöki művészet nagyon különleges hozzáállással találkozik.
- Mercedes-Maybach: A Mercedes-Maybach a Mercedes-Benz innovációját a Maybach egyedülálló luxusmárkájával párosítja. Itt a teljesítmény exkluzivitással párosul.
- G-osztály: A G-osztály 45 éve a terepjárók szegmensének mércéje. A kiemelkedő terepjáró képességek és az ikonikus megjelenés egyedi kombinációjának köszönhetően a G-osztály kultikus státuszt ért el.
Fenntarthatóság és a jövő
Fenntartható üzleti stratégiánk központi eleme a 2039-es célkitűzés, amellyel az éghajlatvédelem és a légszennyezés elleni küzdelem holisztikus megközelítését tűztük ki célul. A cél az, hogy 2039-re az új járművek teljes flottája szén-dioxid-semleges legyen a teljes értékláncban és a járművek teljes életciklusa során. A környezetbarát elektromos autók elterjedését egyelőre megakadályozza, hogy a motort működtető akkumulátorok töltése hosszadalmas, az egy töltéssel megtehető út rövidebb, a "tankolás" bonyolultabb, mint a hagyományos autók esetében. Napjainkban kísérletek folynak olyan, úgynevezett "hibridautók" létrehozására, amelyeknél benzines és elektromotort együttesen alkalmaznak. A két motort váltakozva üzemeltetik a használat során.