Móra Ferenc (Kiskunfélegyháza, 1879. július 19. - Szeged, 1934. február 8.) magyar író, költő, újságíró, régész, muzeológus, a „tiszteletbeli makói”. Élete és munkássága a magyar irodalom és tudomány kiemelkedő fejezetét jelenti.
Korai Élete és Családi Háttere
Szegényparaszt családból származott. Apja, Móra Márton foltozó szűcslegény, majd szűcsmester, anyja, Juhász Anna kenyérsütő asszony volt. Tanulmányait - a család szegénysége miatt - nehéz körülmények között végezte.
Újságírói Pályafutása
Pályáját versírással kezdte, majd újságírói tevékenységbe is belevágott. Innen még a század elején a Szegedi Napló munkatársaként került Szegedre. A lapnak 1913-1919 között főszerkesztője volt, majd haláláig állandó munkatársa maradt. Ez volt jóformán az egyetlen hírlap, amelyik nem állt a világháborús propaganda szolgálatába. 1922-től a Világ című liberális napilap munkatársa volt, majd annak megszűnése után a Magyar Hírlapban jelentek meg tárcái, az utóbbinak haláláig főmunkatársa volt.
Muzeológiai és Régészeti Munkássága
1904-től a Somogyi-Könyvtár és a Közművelődési Palota tisztviselője, könyvtárosa volt. Ugyanebben az évben került a szegedi „Kultúrpalotához” - a mai Móra Ferenc Múzeumhoz -, a természetrajzi tár rendezésére. E tevékenységen túl részt vett a néprajzi gyűjtésben is, de - mint múzeumi szakember - közismertté ásatásai révén vált.
Emellett a régészetre is szakosodott, ásatásokat végzett. 1908-ban a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelősége által szervezett régészeti tanfolyamot is elvégezte. Az akkori igazgató, Tömörkény István volt. A munkáért a város fizetést nem tudott biztosítani, de a végeztével Tömörkény Mórát, mint szakdíjnokot maga mellé vette. Első ásatására Tömörkény küldte ki. 1907-től indult a csókai ásatása, melyet aztán hét szezonon keresztül folytatott. Ez tekinthető egyik legnagyobb ásatásának. 1908-ban részt vett egy kolozsvári régészeti tanfolyamon, ahol a tudomány akkori állása alapján legkorszerűbbnek tekinthető ásatási módszereken túl alapos tipológiai ismeretekre is szert tett. 1917-től, Tömörkény halálától Móra vette át a Kultúrpalota irányítását. 1920-ban felvette a múzeum numizmatikai gyűjteményének kezelésére Banner Jánost, aki 1925-től már önálló ásatásokat is folytatott a megyében. Móra múzeumi évei alatt 104 lelőhelyen ásatott, és 12 régészeti témájú cikke jelent meg. Pályafutását és a vidéki múzeumok működését abban a korban az általános pénzhiány jellemezte. Többször előfordult, hogy nem tudtak feltárni egy-egy ígéretes lelőhelyet, mert ennek munkálatait a múzeum ásatásokra kapott pénzösszege nem tudta fedezni.
Régészeti Felfedezések és Tanulmányok
Komoly értéket jelentenek az Alföldön és főleg a Szeged körüli őskori településeken ásatással feltárt anyagokról szóló beszámoló jellegű tanulmányai, mint például A kunágotai sírok (Régészeti tanulmány).
1925-ben Balázs Péter, Kunágota segédjegyzője küldött néhány leletet Mórának, melyek homokbányászat közben kerültek elő. Móra még az év októberében elkezdte az ásatásokat, s a munkások által megbolygatott síron kívül még öt sírt tárt fel. Ebből három bolygatatlan és három erősen bolygatott volt. A sírokban talált leleteknek már akkor ismert volt több hazai analógiája (nyílhegyek, szíjelosztók), így Móra nagy biztonsággal a honfoglalás korára tudta keltezni az előkerült leleteket.
A Népvándorlás Kori Temetők Vizsgálata
Az Ethnographia 1932-ben megjelent 43. számában Móra a népvándorlás kori temetők néprajzban előforduló lehetséges párhuzamait foglalta össze. A cikk megírása előtt olyan nagy népvándorlás kori temetőket tudott feltárni, mint a Deszk D, a makkoserdei, a Fehértó A, valamint a Kiszombor B temető, mindegyikben több mint 200 sírral.
A dolgozat első felében az egymás mellett elhelyezkedő egykorú temetők helyzetét vizsgálta meg. Felvetette, hogy Fehértó A és Fehértó B között társadalmi különbség állhatott fenn: míg az A temetőbe a köznép, a B temetőbe az „urak”, a gazdagok temetkeztek. Ezt a következtetést arra alapozta, hogy a B temető sírjai a másikéihoz képest nagyobbak és sírmellékletekben gazdagabbak voltak.
| Temető | Sírok száma | Feltételezett társadalmi réteg | Jellemzők |
|---|---|---|---|
| Fehértó A | 352 | Köznép | Kisebb sírok |
| Fehértó B | 90 | „Urak”, gazdagok | Nagyobb és sírmellékletekben gazdagabb sírok |
Ugyanebben a részben foglalkozott a sírjelölésekkel, s arra a megállapításra jutott, hogy a sírrablások precíz volta miatt kellett lennie valamiféle sírt, és társadalmi rangot jelző fejfának. A dolgozatban felismeri a gyékény temetkezésekben játszott szerepét, valamint igazolja a rönkfa koporsós temetkezéseket. Egyértelműen cáfolni tudta azt a toposzt, miszerint a lovas temetkezések esetében a halottakat lóháton temették volna el. Leírja, hogy háromféle lovastemetkezés létezett a népvándorlás és honfoglalás korában: a teljes lovas, a ló fejével és lábszáraival való temetkezés, és a jelképes temetkezés, amikor csak a lószerszám kerül a sírba, ló nem.
Irodalmi Munkássága
Pályáját versírással kezdte (Az aranyszőrű bárány, elbeszélő költemény, Szeged, 1902; Szegénysoron, Szeged, 1905), később is írogatott verseket (Könnyes könyv, Budapest, 1920). Elbeszéléseiben és regényeiben a parasztság kiszolgáltatottságának egyik legérzékenyebb ábrázolója volt. Szépprózáját kitűnő mesélőkészség, higgadt humor és az élőbeszédhez közelálló világos stílus jellemzi. Mint publicista játékosan, ironikus irányban is bátran bírálta a Horthy-korszak társadalmi igazságtalanságait és visszásságait. Ennek adott hangot a Hannibál feltámasztása című regényében, amely az író életében önállóan nem jelenhetett meg, csak 1955-ben adták ki Szegeden, azonban ez nem az eredeti teljes szöveg volt, hanem cenzúrázott változat, amely több mint 200 változtatást - természetesen nem az író szándékai szerinti változtatást - tartalmazott.
Gyermekirodalmi Művei
1905-ben ismerkedett meg Szegeden Pósa Lajossal, aki az ifjúsági irodalom felé fordította érdeklődését. 1905-től Az Én Újságom című gyermeklapba írt, 1922-ig több mint ezer írása jelent itt meg. Ifjúsági művei, amelyeknek ihlető anyagát gyermekkori élményei szolgáltatták, a magyar ifjúsági irodalom klasszikusává tették. Ilyen például A nyughatatlan méhecske is, amely a mesélő tehetségét és a természet szeretetét mutatja be.
Személyes Élete és Kapcsolatai
1902. július 14-én kötött házasságot Walleshausen Ilona (1880-1953) volt feleségével, akivel még 1896-ban ismerkedtek meg annak köszönhetően, hogy Móra korrepetálta a lány érettségire készülő fivérét. 1898-ban jegyezték el egymást, de a házasságkötésre csak akkor vállalkoztak, amikor az ifjú vőlegénynek már biztos állása volt a Szegedi Naplónál. Házasságukból egyetlen lány született, Móra Anna, aki az író sok művében megjelenik, Panka néven. Ő később Vészits Endre mérnökkel kötött házasságot, melyből két gyermek született, Vészits Ferenc - az első unoka, aki Móra munkáiban leggyakrabban „a Vadember” vagy „ifj. Ferenc” néven bukkan fel - és húga, „Mötyő”.
Saját bevallása szerint boldogtalan házassága mellett Móra gyakran kereste a vigasztalódást más nők társaságában. Első szeretője, akiről az irodalomtörténet tud, Löllbach Emma volt, egyik közeli barátjának, Domokos Lászlónak a felesége. Hasonló viszonya volt a már özvegy Gulácsy Irén írónővel, valamint egy másik közeli barát, Diósszilágyi Sámuel makói kórházi főorvos nejével, Dybisewszky Annával, „Ninuskával” is. Egyes feltételezések szerint ők ketten több ezer levelet váltottak, néha napjában többet is - 1921. november 22-én kelt Móra első ismert, Ninának írott lapja, az utolsó ismert levelet pedig 1933. szeptember 20-án keltezte -, a küldemények közül 169 maradt az utókorra.
Móra Ferenc túl volt már az ötvenen, amikor kétunokás nagyapaként elérte életének egyik igazi (talán legigazibb) és egyben utolsó, nagy szerelme: a Panka lányával közel egykorú, akkor 30 esztendős Kalmár Ilona (1902-1986) személyében, akit a halála előtt alig másfél évvel ismert meg. Az író 1932 nyarán ismerkedett meg a nála több mint 22 évvel fiatalabb Kalmár Ilonával a balatonföldvári Zrínyi Szállóban, ahová ő pihenni és alkotni érkezett, a lány pedig - aki akkoriban leginkább népművészeti kézimunkák értékesítéséből élt - nyaranta bridzsoktatóként dolgozott ott, hogy a szállóvendégek időtöltését így tegye változatosabbá. A találkozásból egy titkos, forró szerelem született, mely a balatoni egy hónap után a pesti Britannia Szállóban lebonyolított titkos randevúkkal folytatódott és egészen Móra haláláig tartott, dacára annak, hogy Ilona jegyben járt már a megismerkedésük idején is.
A szerelmesek levelezése két párhuzamos szálon futott: az író a leveleinek „hivatalos” részét „Horváth Istvánné őnagyságának” címezte, ezek az ifjú rajongónak, illetve a baráti házaspárnak szóltak és jellemzően semleges témákat érintettek, ennek megfelelően Ilona férje is olvashatta őket. A titkos levelek ellenben »poste restante« (=postán maradó) jelöléssel érkeztek a pesti főpostára és ott a címzett, „Földváry Kica kisasszony” kezeihez. A leveleket az asszony a zsidóüldözések idején a gettóban is magánál tartotta, illetve 1986-ban bekövetkezett haláláig őrizte - méghozzá úgy, hogy 1964-ben a levelezés 1933. március 1-25. között született, Móra nehezen kiolvasható írásával készült darabjait saját kezűleg kis füzetekbe másolta át. A „publikus” leveleket a múzeum 1957-től kezdte beleltárazni, míg a titkos, vaskazettában megőrzött anyag Kalmár Ilona 1979. október 17-én kelt, kézírásos végrendelete alapján 1986 óta gyarapítja a múzeum gyűjteményét. Az irodalomtörténet számára azonban még ezután is évtizedekig dilemmát jelentett, hogy bemutathatóak-e ezek a dokumentumok, és nem jelentene-e a publikálásuk imázsrombolást a magyar kultúrtörténet ikonikus, széles körű vélekedés szerint feddhetetlennek gondolt alakjával szemben.
Bírálatok és Öröksége
Mórát mind kortársai részéről, mind pedig a későbbi kutatóktól sok bírálat érte. Kortársai főként a Szeged város illetékességi területén kívüli ásatások miatt támadták, amiben volt is némi igazság. Későbbi pályatársai közül sokan csak szerencsés kezű amatőrnek tartották. Való igaz, hogy Móra pályájának elején több szakmai hibát is elkövetett (mint a csókai leletek nem objektumonként való elkülönítése, valamint a részletes dokumentációk hiánya), ezek azonban nagyrészt jellemzőek voltak kortársai ásatásaira is.
Válogatott Művei
- Az aranyszőrű bárány (elbeszélő költemény, 1902)
- Szegénysoron (versek, 1905)
- Könnyes könyv (versek, 1920)
- Az Én Újságom (gyermeklap, 1905-1922 között több mint ezer írása)
- A festő halála
- Dióbél királyfi és társai
- Hannibál feltámasztása (regény)
- A dorozsmai varjú
- A kóchuszár
- Aranykoporsó (történelmi regény)
- A nyughatatlan méhecske