Az autónk védelme természetesen elengedhetetlen, de milyen szerepe van ebben a gallytörő rácsnak? Legyen szó cascoról vagy kötelező biztosításról, nem kérdés, hogy amit csak lehet, azt meg kell tennünk azért, hogy ne sérüljön a jármű. Ennél jobbat nem is tehetünk az autónk védelme érdekében.

Természetesen vannak akik tovább gondolják a védelmet, és eljutnak odáig, hogy gallytörő rácsot vásárolnak. Arra, amit a neve is sugall: az autónk elejét védi úgy, hogy gallyakkal, bokrokkal, vagy egyéb hasonlóan erős tereptárggyal ütközik az első lökhárító és a motorháztető helyett. A segítségével úgy tud átmenni ezeken az autó, hogy közben nem sérül meg az eleje.
A gallytörő rácsok jogi háttere
Sajnos az utóbbi időben túl könnyen került fel sok jármű elejére ez a kiegészítő. Egyfajta esztétikai tuningnak szánták sokan, tehát a funkciója miatt egyre kevesebben vásárolták. De ha mégis azért vették, hogy ellássa a feladatát, akkor is jellemzően Kínából hozattak be ilyen termékeket az országba. Azonban ezek közel sem voltak kompatibilisek az EU-s követelményekkel. A jogalkotók egyértelmű célja volt, hogy rendet teremtsen ezen a téren az autókat sokszor valódi ok nélkül tuningoló járműtulajdonosok között.
A érvényben lévő szabályozás szerint jelenleg csak eredeti felszerelésként vásárolt gallytörőket lehet használni. Fontos tudni, hogy a műbizonylatos rácsokat 2007 óta nem fogadják el. A felszerelt “elülső védelmi rendszernek” meg kell felelnie a 78/2009/EK rendeletben foglaltaknak. Van azonban lehetőség arra is, hogy utólag legyen felszerelve egy ilyen kiegészítő. Feleslegesen ne végezzünk optikai tuningot!
Sikítások, pánik, majd percekig tartó sokk – hajmeresztő felvételt kaptunk
Összehasonlító táblázat: Kiegészítők és szabályozás
| Kiegészítő | Fő szabály | Jelentőség |
|---|---|---|
| Gallytörő rács | 78/2009/EK rendelet | Eredeti felszerelésként engedélyezett |
| Csörlő | M1G/N1G kategória | Átalakításnak minősül, engedélyköteles |
A csörlő felszerelése és a biztonság
A csörlő technikailag az egyik legbonyolultabb kiegészítő, egyben a legtöbb dolognak kell megfelelnie. Kezdjük ott, hogy itthon jelenleg csak terepjáró (al)kategóriájú járműre szerelhető fel. Ha nem tudjuk, milyen kategóriába esik a járművünk, akkor csak pillantsunk rá a forgalmi J pontjára, ahol M1G vagy N1G kategóriát láthatunk. Viszont ha mindennek megvan a papírja, az sem elég még, mert a csörlő felszerelése már átalakításnak minősül.
Mint a legtöbb technikai eszköznél, itt se érdemes a legolcsóbbat választani. Egy teszten kipróbáltak egy kínai klónt, ami a papír szerint 8 tonnát bír. A valóság 3 tonna volt, de a nagyobb baj, hogy közben 450 Ampert vett fel, ami rossz esetben simán felgyújthatja az autót. Az alaptézis, hogy a csörlőt az autó jellemző tömegéhez méretezzük, másfélszeres szorzóval.

Mit tegyünk, ha utólagos kiegészítőket szeretnénk?
Ha nincs benne, de megvannak a papírjai és találunk olyan műhelyt, aminek a konkrét modellre van sorozatátalakítási engedélye, nincs nagy gond. A nehezített pálya, ha nincs meg a papírja, de ilyenkor még a gyártótól lehet kérni. Ezért is érdemesebb a nevesebb gyártó technikáját használni, ott azért jobbak az esélyek egy régi darab legalizálásához szükséges dokumentáció beszerezésére. Ha viszont se dokumentáció, se semmi, akkor nem sokat lehet tenni, maximum az erdőben/farmon használhatjuk így a járművet.
A pickupoknál a hagyományos platóburkolatokkal, platódobozokkal, gyári jellegű bukócsövekkel nem kell szokott gond lenni. Minden, a cikkben foglalt információ a cikk megjelenésekor érvényben lévő jogszabályok és rendeletek alapján és M1, N1 kategóriára érvényes!