A Dacia Sandero és Sandero Stepway vélemények – Korszerűség és Értékarány

A Dacia Sandero évek óta az európai autópiac egyik legkiemelkedőbb szereplője, különösen a magánvásárlók körében. A márka újraalapítása után, 2008-tól a Sandero hozta el a valódi áttörést, kiegészítve a lépcsőshátú Logant egy ötajtós változattal. Az emelt Stepway kivitel különösen népszerűvé vált, olyannyira, hogy az Európában értékesített 2,1 millió Sandero 65 százaléka Stepway volt. Az újkori Daciák jó híre, ár/érték arányuk és megbízhatóságuk betonkemény értéktartást hozott, amivel még attraktívabbá váltak. A Sandero 2017-től az európai magánvásárlók kedvenc autója lett, egyetlen másik autótípusból sem vettek többet azok az emberek, akik a saját pénzüket szánják új autóra, nem céges kocsival járnak.

Az új Dacia Sandero alapjaiban új autó, műszakilag sem a tegnapot képviseli. Megkapta a Renault-Nissan szövetség legkorszerűbb technikáját: a CMF-B (Common Module Family) padlólemezt, amely többek között a jelenlegi Clio, a Captur és a Nissan Juke alapja. Az új Sanderóra is igaz a reklámszlogen: „mindent tud, amit a nagyok, csak nem annyira drága.”

Dacia Sandero Stepway - külső megjelenés

Külső megjelenés és méretek

A Dacia Sandero Stepway arányos kis gombóc. A harmadik Sandero-generációba tartozó modell hosszúsága 4099 milliméter, szélessége 1848 milliméter, tengelyek közötti távolsága 2604 milliméter. A Sandero Stepway hasmagassága 174 milliméter, ami 4,1 cm-rel több a sima Sanderóénál, ezzel felnőtt autó benyomását kelti. A magassága egy centit csökkent, mégis felnőtt autó benyomását kelti, és praktikus, keresztbe fordítható tetőcsomagtartó rudakkal 1587 milliméter. Az új karosszéria egésze nem csak modernebb és jobban összerakottnak látszó, hanem csinosabb is.

A lámpadizájn modern, egyedi: immár nem csak a nappali menetfény LED-es, hanem a tompított fényszóró is. Alapáron jár a LED-es első fényszóró, és a nappali menetfény fekvő Y-ja nagyon menővé teszi a Sanderót. Az alap Stepwayhez mindössze 40 000 forintért rendelhető, a Stepway Comfortban alapáras tetősín oldalanként 2-2 csavar kioldásával keresztlécként befordítható, amire kerékpártartót, síléctartót vagy tetőbokszot szerelhetünk a 328-1108 literes csomagtér bővítésére.

Dacia Sandero Stepway - moduláris tetősín

Utastér és kényelem

Az utastér szélessége érezhetően nőtt, hátul is nagyobb a hely. A műszerfal és az ajtókárpitok anyagfelhasználása minőségibb. A Comfort csúcsfelszereltségnél - Daciától először - szövetkárpitot is kapunk az ajtón és a műszerfalon. Ez olyannyira feldobja az utasteret, hogy már nem is bántó, hogy az összes műanyag kemény. Ahová nem jutott vasalózsinórt idéző puha szövetkárpit, ott szomorú, hideg és rideg műanyagok bújnak meg, a csomagtartót kinyitva látjuk igazán, hogy a Dacia mivel spórol. A műszerfalra nem csak szövetbetét kerülhet, hanem 8 colos, akár vezeték nélküli Apple CarPlay kapcsolatos infotainment is. Utóbbihoz a beépített navigáció mellett gyári telefontartó is jár.

Dacia Sandero - modern belső tér és multimédia

A viszonylag keskeny, tehát a térdteret nem zavaró középkonzolra a Dusterből és a Clióból ismert praktikus tekerős klímapult kerül, akár automata vezérléssel és a váltógombhoz hasonlóan recés fémburkolattal. A Sandero azon autók egyike, amely még elérhető közvetlen befecskendezés nélküli benzines szívómotorral.

Az ülések is újak, nem csak a párnázása, hanem a teljes szerkezete is. Több kollégától hallottam, hogy hosszabb utakon már fájt a derekuk, de összességében jobb, mint amilyen az 1310-esben volt. A Sandero hátul három teljes értékű ülést kínál, amelyek mindegyike három kisebb felnőtt befogadására is képes, a hátsó üléstámlák 1/3-2/3 arányban osztottak. A vezetési pozíció a korábbiaknál precízebben szabható személyre, ugyanis immár nem csak le-fel, hanem ki-be is állítható a kormánykerék, legalábbis a Comfort szinten.

A csomagtartója felár ellenében akár 2 szintes lehet, és 328 literes alapmérete jó érték ebben a kategóriában, az 1,2 köbméteres maximum szintén, ám így is nagyot kell emelnünk a hokis zsákon, mert magas a rakodási küszöb. Ledöntött ülésekkel a térfogat 1108 literre nő. Tesztautónkban volt álpadló, így ledöntött ülésekkel nem kapunk lépcsőt. A pótkerék a többi Sanderóhoz 50 000 forintos extraként rendelhető.

Motorválaszték és teljesítmény

A motorpaletta csakis 1,0 literes, háromhengeres, benzines egységeket sorol. Lesz 1.0 Tce is, azt kell venni. A jelenlegi EU-s normák miatt nem lehet 1.4-es és/vagy 1.6-os szívó benzineseket gyártani, más márkáknál is turbósak a benzinmotorok. Az utolsó élhető benzines szívómotorok kora az Euro 5-el lezárult. Éljen az Euro6d... PS: Ez a teszt ad azért SCE65 témában okot a reményre: Clio SCE65 teszt Basic.

  • SCe 65 (67 LE)

    A 67 lóerős 1,0 SCe a belépő Access felszereltséggel 3 399 000 forinttól kapható, és éppúgy részecskeszűrővel védi a környezetet, mint a turbófeltöltős verziók. Aki szerint ez lassú, próbálja ki az alapmotorral (SCe 65) szerelt Sanderót, abban majdnem 17-ig kell elszámolni amíg a mutató eléri a százat. Az 1.4 MPI-vel simán elutaztunk a családdal, anélkül, hogy kellemetlennek érezném az autó teljesítményét, de sajnálatos, hogy nincs már egy elfogadható alapmotor, ez a 65 lóerős zümike nekem első hallásra elég rémisztően hangzik. Ez számomra azt jelenti, hogy a belépő változat nem lesz már egy teljesértékű autó.

  • TCe 90 (91 LE)

    A TCe 90 motorral élénken mozog, a 100-as sprint szintideje 11,7 másodperc. A 160 Nm nyomatékát már 2100/perctől adja, de alatta sem halott. Az autó élénk, 1-2 személlyel jól megy. Ha futót kéne megindítania emelkedőn, nem kell csúsztatni, könnyen viszi akár 10 q-t is (0.9tce). A turbómotornak köszönhetően simán tud gyorsítani a Sandero, ha például előzni kell. A TCe 90 már kellően élénk. Aki időben dönt, könnyebben kerüli el az esetleg hosszúra nyúló szállítási határidőt. Az 1,0 literes turbós motorral a Sandero nem csak városban élénk, még autópályán is. Igaz, 130-nál már 3000/perc körül forog az egyliteres, turbós benzinmotor, s ilyenkor már annak hangja és a tükrök és az ajtók felől a szél zaja is hallható, de azért nem vészesen, a korábbi generációhoz pedig óriási a fejlődés.

  • TCe 110 (110 LE)

    A Stepway Expression kivitel a 110 lovas motorral 7,089 millió forintért kelleti magát. Egyliteres motorja háromhengeres, közvetlen befecskendezésű, turbós, 110 lóerővel és 200 newtonméter nyomatékkal. Többnek éreztem, rögtön be is nyomtam az eco (takarékos vezetés) gombot: na ez az, erre a visszafogottságra emlékeztem. Az üresen 11,5 mázsás Sandero Stepway legnagyobb sebessége 183 kilométer/óra, álló helyzetből 100 kilométer/óra sebességre 10 másodperc alatt gyorsul fel. A hosszú áttételezésű hatfokozatú váltó pontosan kapcsol, sztrádatempónál sem forog sokat a TCe.

  • LPG-s verzió

    Dízelmotor nincs a Sanderóból. Takarékos alternatívaként amúgy is jobban illik az autóhoz a benzinnel és autógázzal egyformán használható LPG-s verzió. Az LPG-s Sandero különlegessége, hogy gázüzemben nem tapasztalható teljesítménycsökkenés benzines testvéreihez képest, mert a benzin/LPG vegyes üzemű változat motorja 100 lóerős, nem pedig 91. A gáztartály 50 literes, ami biztonsági okból 80 százalékig tölthető. Ezzel a 40 liter LPG-vel a való életben megtehető 450-550 kilométer, amit kiegészít a többi Sanderóval megegyező méretű, 50 literes benzintank. Aki LPG-s rendszert választ, nem csak olcsóbban tankolhat, hanem a pótkerékfészekbe épített és a hagyományos tanksapka alól tankolható tartállyal összesen 1300 kilométernyi hatótávot élvezhet. Az LPG-s modell felára minden felszereltséggel egységesen 100 000 Ft, ami nagyságrendileg az első 12 000 kilométeren visszajön.

A 90 lóerős TCe, minden körülmények között elveri az 1.4-es és az 1.6-os ősi motorokat, miközben azoknál minimum 1 literrel kevesebbet eszik. Aggódom, a fogyi ugyanolyan lesz, mint egy 1.6sce, aztán egy turbos motor csak kényesebb. 4,5 a kijelzőn, a mért meg 4,7. Fogyasztására nem lehet panasz, a több mint 400 kilométeres tesztelés során 4,5 liter benzint kért 100 kilométerenként, nagyon kevés autópályázás mellett. A stop-start korrektül dolgozik, de persze nem a leggyorsabb. A Stop/Start rendszerre már elég jól rá áll a kezem, hogy indulás előtt kikapcsoljam.

Új autó ennyiért ajándék - Dacia Sandero Stepway (Garázs ep.788)

Vezetési élmény és biztonság

Az üléspozíció megfelelő, az elektromos szervkormány négy irányban állítható. A kormány visszajelzése sekélyes, vezetési élményről nem beszélhetünk, de ha kell, haladni is képes a Pitesti mellett Tangerben és Casablancában is összeszerelt könnyű kocsi. Autópályán is jól tartja a megengedett maximális sebességet. Futóműve lágy (elöl McPherson típusú háromszög alakú alsó lengőkarral, hátul H alakú torziós keresztrúddal), a rugóutak hosszúak, tempós kanyarokban dülöngél, viszonylag magasan van az autó alja, így a rossz utakon sem botránkozik meg. Váratlan öröm a hatfokozatú kézi váltó (ami opcióként fokozatmentes automatára cserélhető). Hatodikban az utastér sztrádán is csendes, 130-nál csupán 2700 a percenkénti fordulatszám.

A hangszigetelés átlagos, csend honol a Sanderóban menet közben is. A jármű szigetelését úgy javították, hogy a motortérben az zajelnyelő felületeket 12 százalékról 48 százalékra növelték, és csökkentették az akusztikai szivárgást. A sajtóanyag szerint az utastérben a háttérzaj 3-5 decibellel lett alacsonyabb 50-130 kilométer/órás tempó között.

A fékrendszer elöl tárcsafékek (258/22 milliméter), hátul 8 hüvelykes dobfékek lassítanak - elég jól. A hátsó dobfék nem olyan elegáns, mint a tárcsafék, de mellette szól alacsony súlya és csekély karbantartási igénye. A fékrendszer bár már alapáron visszagurulásgátlós ESP-s, hátul továbbra is sima dobfékeket alkalmazó, s adagolhatóságával sem a legjobb, de persze teszi a dolgát. Az alapfelszereltségek közé tartozik az okostelefon tartó, az új műszeregység, az automatikus tompított LED-es fényszóró felkapcsolás, míg felszereltségi szinttől függően a sebességhatároló és sebességtartó automatika mostantól a kormánykeréken kapcsolható. Alapáron jár az első légzsákok és a ráfutásgátlós frontradart, azaz aktív vészfékrendszert.

Az egyik felhasználó beszámolója szerint egyszerre égett ki mindkét tompított este vezetés közben. Városból kiérve vette észre, hogy sötétben megy. Pár pillanat ijedtség után ugrott be a megoldás: távfény és teljesen letekerve. Működött a dolog, lakott területre érve nem villogtak szemből. A hiba konstrukciós jellegű volt, be kellett relézni a világítást.

Felszereltségi szintek és árak

Mára a Sandero sokkal inkább józan egyszerűsítések sorát hozza, mintsem bántó részleteket. Bátran ajánlom mindazoknak, akik csak egy korrekt autót szeretnének, újonnan, garanciával. Ez még mindig egy viszonylag egyszerű szerkezet, mild-hybrid rendszer nélkül, sima stop-starttal, de már elég kedvező fogyasztással.

  • Access

    A 3,399 millió forintos Access alapváltozat még fényezetlen lökhárítós, kilincses és külső tükrös. Bár első ablakait már villanymotor mozgatja, ajtajait kulccsal kell nyitni, s hűtőrácsa is fényezetlen fekete, nem pedig a Comfort szinttől megjelenő és Stepway verzióra is felkerülő krómozott. Ahogyan arról már írtunk, az alap Sanderónak rádiója sincs és csakis a felármentes fehér színben kérhető, opciós listája erősen korlátozott, de visszagurulásgátlós ESP-t, a már említett LED fényszórót, első légzsákokat és ráfutásgátlós frontradart, azaz aktív vészfékrendszert és szervokormányt már az is ad.

  • Essential és Comfort

    A Stepway, a 4 centivel emelt futóműves, bravúrosan csomagtartóként keresztbe fordítható hosszanti tetősínes, valamint belsejében színekkel, kívülről műanyagozással feltűnőbbé tett verzió felára 350 ezer forint, de csak az Essential és a Comfort felszereltséggel választható, a bázis Access szinten nem. Még az Essential szinthez is 400 ezer forintos felár a tesztautóhoz is társított Comfort csúcsfelszereltség, ám a Daciára jellemző remek ár/érték arány miatt ezzel járunk a legjobban. Itt ugyanis már alapból kapjuk a műszerfal és az első ajtók szövetbetéteit és a FlexWheel dísztárcsás felniszettet, de a 15 colos alapméretű kerék helyett 16 colos felnit is kérhetünk, az „ügyes dísztárcsával vagy könnyűfémként is. Itt a lökhárítókon túl már a kilincsek és a külső tükrök is fényezettek, felkerül ugye a krómozott hűtőmaszk, több szürkeárnyalatot felvonultató, igényesebb kárpitozású a beltér, de az alapáras légkondi mellett már automata is kérhető, ahogyan a zsebben hordható kártyás nyitó-/indítórendszer, a holttérfigyelő és a tolatókamera, valamint az első-hátsó parkolóradar és a hátsó elektromos ablak, valamint az alapáras érintőkijelzőhöz a navigáció opciója is megjelenik.

Az extrák kedvező árú csomagokkal is elérhetők, s összességében fontos adat talán, hogy amennyiért a konkurenciához mérten még mindig jó árú Renault Clio SCe 65 alapverziója kapható, annyiért a Sandero már a TCe 90 motorral és a Comfort csúcsfelszereltséggel lehet a miénk. A dögös Stepway 6,289 millió forintért lehet a miénk 90 lóerős motorral. A tesztelt Stepway Expression kivitel a 110 lovas motorral 7,089 millió forintért kelleti magát. Az árba viszont nagyon belejátszik még az euro-forint árfolyam. A környezetvédelmi törekvésekkel éppen az SUV-divat megy szembe, ideje volna elengededi ezt, mert lassan nem lehet már továbbzsugorítani a motorokat. Az EU miatt drágultak meg az új autók, a minimumszint magasabbra került, ezért lett drágább az új Sandero is.

tags: #dacia #sandero #techroad #velemenyek