Jelenleg Magyarországon egyáltalán nem kapható Chevrolet márkájú autó, de ez könnyen megváltozhat. Éppen ezért érdemes figyelemmel kísérni a márka ténykedését. A napokban mutatkozott be az Egyesült Államokban a tisztán elektromos Chevrolet Blazer, melynek külső megjelenése tökéletesen reagál napjaink autós divatjára. Azaz egy dinamikus kinézetű crossovert láthatunk a tisztán elektromosként újjászületett GM autóban. A Blazer bemutatójáról, amit július 18-án tartottak Los Angelesben készült hivatalos sajtóanyag is.
A tisztán elektromos Chevrolet Blazer EV

Maximálisan kihasználja a legendás típusaiban rejlő lehetőségeket a Chevrolet: miután két éve visszahozta a gyártásba a Blazer nevet, most bemutatta az elektromos Blazert, amelynek azonban műszakilag semmi köze a benzinmotoros crossoverhez. Míg az utóbbi övvonala és tetővonala egyaránt nyílegyenes, az elektromos verzió ívek sokaságát alkalmazva rajzol ki modern, ha nem is teljesen egyedi formát.
Amit rögtön az arcunkba tol a Chevi, az a négy elérhető felszereltségi szint: 1LT, 2LT, RS, SS. Az első három szint esetében sajnos nem sok konkrétumot tudni a hajtásláncról.
| Felszereltségi szint | Hajtáslánc | Teljesítmény | Nyomaték | Hatótávolság (WLTP) |
|---|---|---|---|---|
| 1LT | Első-, hátsó- vagy összkerékhajtás | Nem ismert | Nem ismert | 397 és 515 km között |
| 2LT | Első-, hátsó- vagy összkerékhajtás | Nem ismert | Nem ismert | 397 és 515 km között |
| RS | Első-, hátsó- vagy összkerékhajtás | Nem ismert | Nem ismert | 397 és 515 km között |
| SS | Összkerékhajtás | 557 LE | 648 Nm | 467 km |
Az SS esetében tudni, hogy 557 LE és 648 Nm nyomatékot vihet haza ezen szint megvásárlója. Egy külön vezetési móddal is készül ide a Chevrolet, amit WOW (Wide Open Watts) néven találunk meg a menüben. Nem alaptalanul erőlteti a sportautós párhuzamokat a Chevrolet, hiszen a Blazer EV a márka első olyan villanyautója, amely SS (szupersport) kivitelben is megrendelhető lesz. Szintén előzetes adat a Chevy Blazer EV SS 467 kilométeres hatótávolsága. A többi verzió első-, hátsó- vagy összkerékhajtással lesz elérhető, az elméleti hatótávolság 397 és 515 kilométer körül alakul.
Töltés és belső tér
Mindegyik kivitelnél azonos a 11,5 kW-os fedélzeti váltóáramú töltő, míg az egyenáramú gyorstöltést hajtáslánctól függetlenül 190 kW-ig támogatják. Ez azt jelenti, hogy 10 perc alatt hozzávetőlegesen 125 kilométerre elegendő energiát vehet magához az autó. Az utastérben hatalmas, 17,7 colos érintőképernyő nyűgözi le az utasokat, míg a vezető a Super Cruise félautonóm funkciónak örvendhet, amely bizonyos útszakaszokon képes önállóan elvezetni az autót. Motorindítógomb nincs: ha beszálltunk, elég rátaposni a fékre, D-be húzni a filigrán irányváltó kart, és már indulhatunk is. A kormánykerék mögötti váltófülek valójában a regeneratív fékerő szabályozására szolgálnak: ez bevett szokás a General Motors villanyautóinál. Különlegesek a turbinaszerű légbeömlők, a sportos verziók alul vágott aljú kormányt, valamint 21-22 colos keréktárcsákat kapnak. A belépő modell kerekei 19 colosak. A gyártó szerint egyébként a Camaro és a Corvette sportkupék formai jegyeit is felfedezhetjük az elektromos Blazeren. A modellt 2023 nyarán kezdi forgalmazni a Chevrolet, jelenlegi ismereteink szerint csak Észak-Amerikában.
A klasszikus Chevrolet Blazer legendája
Bár a tisztán elektromos Blazer egy modern csúcstechnológiás jármű, a Chevrolet nem először használja a Blazer nevet, amelynek gazdag történelme van.
Chevy Blazer - Minden, amit tudnod kell | Felgyorsulva
Biztosra vehetjük, hogy a GM tervezőinek nem a pesti dugók adták az ötletet, amikor 1969-ben Chevrolet Blazer néven piacra dobták a Suburban rövidített, kétajtós, tető nélküli változatát. Az amerikai autók történetében nem ritkák a testvérmodellek, a Blazer-nek 1970-ben született öccse GMC Jimmy néven. Megkésve, de még éppen időben lépett a testvérpáros a hatvanas években fellendülő terepjáró piacra. A Jeep a világháború óta folyamatosan jelen volt, az International Harvester Scout 1961-ben, a Ford Bronco 1966-ban állt csatasorba. A Blazer és Jimmy második generációja 1973-ban jelent meg és apróbb változtatásokkal egészen 1991-ig gyártották az oly sokunknak igazi Blazer-t. Hengerűrtartalom: 379 ci. 1973-1991 között megközelítőleg 830.000 darab készült.
A Blazer 4,7 méter hosszú, a Skoda 4,57. magas, a Chevy bő 180 centi volt valamikor, még a kiemelés előtt. olyan 2,2 méter. És 202 centi széles. negyed méterrel keskenyebb. lámpánál, mindkét külső tükörben látszik. Később megjelent az injektoros 5,7-es, ez lett a legkelendőbb motor. SUV, az FBI és CIA kedvelt járműve.
A katonai Blazer: CUCV

1983 és 1987 között már az úgynevezett M1009 CUCV volt a militarizált változata a polgári K5-nek - ez is egy ilyen jármű. A fő különbségek a polgári és a katonai változat között; a légkondicionáló hiánya, egy plusz laprugó és egy hibrid 12/24 V-os elektromos rendszer, valamint rejtett fényszórók, vadrács, egy fegyvertartó, és a jól látható speciális festés. A legtöbb festés olívazöld vagy az erdei terepszínű minta volt, bár néhány járművet sivatagi használatra, azaz homokszínre festettek.
Személyes tapasztalatok egy M1008/M1009 CUCV-vel
Réges-régen, egy messzi-messzi megyében, még a zenélő 67-es út előtt, de már a kertbe leszállt Chinook után napi szinten furikáztam Blazerrel, vagy platós Chevyvel. A kapcsolatunkat nem előzte meg hosszas előjáték, a jogosítványom megszerzését követő napon már be kellett ülnöm egy M1008-as volánja mögé. Furcsának tűnt ugyan a kormányoszlopon lévő automata sebességváltó, de gyorsan megszoktam, mint ahogy azt is, hogy csak két pedált kellett használni. Na jó, az elején még előfordult, hogy kanyarhoz érve jobb kézzel lenyúltam az ülés mellé, keresve ott valamit.

Kézifék nem volt, az állóhelyben való rögzítést nem manuálisan oldották meg. Egy kis pedált kellett lenyomni, amit egy külön kar meghúzásával lehetett felszabadítani. Előfordult, hogy a rendszer csúnyán megtréfált, amikor sáros cipővel tapostam a pedálra. A Blazer jobban a szívemhez nőtt, menőbb volt a megjelenése, de azért szerettem a Pick Upot is. Hiába, a férfiaknak imponálnak a nagy autók, megértettem, miért rajonganak idehaza is sokan az amerikai autókért. A belsejük elég spártai volt, a műbőr ülés télen hideg volt, nyáron pedig felforrósodott a napon. Ezért indulás előtt egy kis vizet locsoltam rá, majd letörölgettem, másodpercek alatt megszáradt, így már rá lehetett ülni. A műbőr ülések viszont könnyen tisztíthatóak voltak.
A Blazerben a személyautókhoz képest nagy volt a hely, kényelmesen el lehetett férni elöl, és hátul egyaránt, ugyanakkor csak két ajtóval rendelkezett. Bár ennek is megvolt az előnye, ha több lány utazott velem, gáláns lovagként kiaszálltam, az ülést előrehajtva segíthettem a jármű elhagyását a magas küszöbről lelépve. A Chevyvel közúton elég gyorsan lehetett menni, de persze a sebességhatárokat mindenki betartotta. Ugyanakkor nekem a legemlékezetesebb kalandom pont az volt, hogy túl lassú voltam.
A platós M1008-assal való ismerkedésem korai szakaszában nagy hó esett, sok helyen nem takarították el, viszont letaposták. Szükség volt az összkerékmeghajtásra, de azt nem tudtam bekapcsolni, a Chevy terepváltójának a kezelését nem ismertem, azt nem mutatta meg senki addig. Segítséget kértem, helyettem átállították a kart, és a mellső kerékagyakon lévő kis tárcsákat is elforgatták. Én persze csak néztem, nem nyúltam hozzá. A következő napokban az üzemi területeken így közlekedtem, ott amúgy csak lassan lehetett haladni, nem tűnt fel semmi. Igen ám, de pár nap múlva a kerítésen túl, egy távolabbi telephelyen kellett halaszthatatlan ügyet intéznem. Gyanútlanul fordultam ki a főútra, majd azon szándékomban, hogy felgyorsuljak a megengedett 90 km/h sebességre, finoman gázt adtam.
És akkor úgy éreztem magam, mint Han Solo, aki épp három csillagrombolóval a háta mögött épp sikertelenül próbálkozik a hiperugrással. Az én kis Pick Upom nem akart a korábban megszokott országúti tempóra felgyorsulni, még akkor sem, miután a cipőm talpa már kontaktusba került a padlóval. Azt hallottam ugyan, hogy az aprócska 6.2 literes motor a szokásos duruzsolás helyett sivító hangot produkált, csúcsközeli fordulatszámon működött, a sebességmérő ennek ellenére nem lépte túl a szédületes 50 km/h értéket. Ha csak egy kissé is mérsékeltem a lábmunkámat a pedálon, egyből lassulni kezdett a gép.
Hamar rájöttem, hogy az összekerékmeghajtás, és a felező miatt a 155 lóerő mit sem ér, ha nem a megfelelő áttételen keresztül kapcsolódik a kerekekhez. Kétségbeesetten próbálkoztam a kar átállításával, de menet közben nem sikerült a művelet. Addig csak a vészhelyzet elhárítására, a kezelőszervekre, és persze az út figyelésére koncentráltam, de hamarosan ebből kizökkentett a mögöttem lévő autós villogtatása. Ekkor döbbenten konstatáltam, hogy tucatnyi teherautó, és egyéb jármű alkotta konvoj élén száguldozom. Előzni nem tudtak a szembejövő forgalom miatt, az általam felvezetett menetoszlop hossza folyamatosan nőtt, szép kis fennakadást okoztam. Úgy döntöttem, nem állok félre elhárítani a technikai malőrt, ehhez hely sem igazán lett volna, meg tartottam attól, hogy a dühöngő sofőrök szemébe nézzek. Így bekapcsoltam a vészvillogót, és a 45-48 km/h utazósebességemet megtartva, a kormányból vizet facsarva, mereven előrenézve tettem meg a városig az utat, és az első helyen jobbra lefordultam. Próbáltam nem meghallani a dudálást, és a jókívánságokat, a kertek alatt menekülve értem a telephelyhez, ahova nyugodtságot színlelve hajtottam be. Nem említettem meg az esetet, sunnyogva kértem segítséget, hogy normál üzemmódban tehessem meg az utat visszafele. A motornak szerencsére nem lett semmi baja, károsodás nélkül megúszta a túlterhelést. Amúgy ma sem tudom, hogy a 70-es évek közepén gyártásba vett Chevyken alapuló CUCV járművek mellső tengelyen lévő két tárcsa elforgatásával pontosan mi történik. Két állása volt, Lock és Unlock. Ezek szerint szét, illetve összekapcsolta a hajtást, de azóta sem láttam ilyen szerkezetet a terepjárókon.
Egy K5 Blazer újjászületése: Norbi projektje
Johnny jóbarátunk ajánlásával érkezett hozzánk ez a Blazer. Másfél éve, 2004. szeptemberében bukkant fel itt a v8 hirdetések közt egy erősen projekt állapotú példány ebből a szériából. A hirdetés képét nézve senki nem gondolta volna, de korábban már foglalkoztak az autóval. Az alvázkeretet homokszórták és festették, az első és hátsó futóművet poliuretán szilentek és új laprugók beépítésével újították fel, a fékek új tárcsákat kaptak. A matt zöld katonai motorháztető kivételével gyakorlatilag minden karosszéria elemet újra cseréltek. Megvoltak az üvegek is és még egy pár apróság, de a belső térhez csak a műszerfal burkolat és az ajtókárpitok kerültek elő.

A félbehagyott felújítás Norbi kezei alatt rohamléptekkel indult újra. Az apróbb kasztnimunkák, alváz- és üregvédelem, fényezéshez előkészítés után októberben már a fényező dolgozott az autón. Közben Norbi a lehetséges színvariációkon agyalt, végül alapszínként a gyöngyház fekete mellett döntött, a fülke teteje és a levehető műanyag keménytető mattfekete lett. Az autó decemberben került vissza a fényezőtől, hogy egy kis pihenő után újra a tulaj dolgozhasson rajta. Figyelme a belső térre irányult, rövidesen elkészült a hangszigeteléssel és a kárpitozással. A munkához nem a gyári belsőtér elemeit használta fel, hanem saját ízlésének és a kor követelményeinek megfelelően választott alapanyagokat. ami benne van ülés például egy SLK Mercedes ülése. tökéletes, és sokkal kényelmesebb.
Motor és hajtáslánc tuning
2005. januárjában sikerült szert tennie egy CUCV (Commercial Utility Cargo Vehicle) katonai dízel erőforrásra. Az NP208-as kapcsolható négykerekes osztómű egy TH400-as háromsebességes automataváltón keresztül kapcsolódik a motorhoz. A motor megbontása után Norbi is meglepődött, hogy az szinte teljesen új. Norbi az autó orrában sem ragaszkodott a teljesen gyári kialakításhoz, februárban igényes és ízléses átalakításokkal tette egyszerűbbé, áttekinthetőbbé a motorteret. Márciusban készítette el saját tervezésű kipufogórendszerét 2,1/4"-os rozsdamentes acél csövekből, Flowmaster 70-es truck dobokkal. Április a fék hónapja volt, az újracsövezett fékrendszerbe Wilwood kézi fékerőszabályzó került. Májusban érkeztek a 15x10-es American Racing alumínium felnik, Norbi BFG All Terrain 35x12,5x15-ös gumiabroncsokkal párosította őket. A 2005. Szeptemberig húzódott, mire minden precízen a helyére került. Számtalan teszt és próbakör után érkezett el a forgalomba helyezés napja. A Blazer simán vette a KPM-esek megmérettetéseit, talán még örültek is egy kicsit a vizsgáztatók, hogy valami szokatlannal foglalkozhatnak. Azóta napi használatban van az autó, most a tél beálltával van igazán elemében, kedves autós társaink erőteljes jobbra húzódással fejezik ki tiszteletüket a nagyméretű K5 Blazer iránt.
Februárban még egy projekt vár a dömperre, a turbósítás. Egy Garrett T04-es turbót és a Banks 6.2D leömlőjét alapul véve Norbi saját szívó és kipufogó rendszert épít. ami olyan 15 psi-t (1,03 bar) tud ráadni. a közutak más méretekhez szokott felhasználóit. országban. amerikai autók, motorok építésével foglalkozó megszállott kezei között. ebben a kettőben van erősített blokk. Ritkán találkozni ennyire szépen és ízlésesen felújított terepjáróval. Egy biztos. Észre fogod venni.
Teljesítmény és költségek
- Ez egy egyéves projekt volt.
- épített be a kasztniba, volt vagy másfél millió forint.
- (Gondolkodik) 6-8 milliót.
- teljesítményű, 130 lóerő az utcai, a katonai 155-160.
- benzinesre, dízelre, csak jól kell kialakítani az áramlásokat.
- annyit nyom, amennyit tud.
- Ez tele van műszerrel belülről.
- kipufogóhőfok-mérő: figyelni kell.
- mércével mérni ezt az autót.
- ennek a turbója nem működik.
- neki.
- tér ki.
- kockaformára.
- 10-12 literrel eljárok vele.
- a katonai autóhoz képest 66%-kal lett hosszabb áttételű.
Teljesen stabil, se billegés, se kóválygás. borzasztó rövid áttétele volt neki, mert kis kereke volt. akartál. országúton, ne forogjon sokat. (lásd itt) , fordulékonysága, könnyedsége figyelemre méltó. fordulni. hosszanti köteget) most túl van fejlesztve. kiemeltük a kasztnit. életveszélyes vele menni, ennek himbálózni, csetleni-botlani kéne. Nyomott egy padlót, és rettenetes gurgulázás, csattogás, hörgés közepette keresztben átvágott füvön-virágokon, majd egy nagy gumifüstfelhőben eltűnt az Erzsébet híd felé. Bunkó tahó prosztó dolog, de azért egy pillanatra nagyon megkívántam a kocsit és a vele járó lehetőségeket. Különben öt perc alatt le lehet kapni. alól is süllyeszthető-emelhető. teljesen, akkor kiesik, és csörr. terhelhető trepni került. benne. kardánok meg a motortérből minden hülyeség, ami hozzá tartozott. jócskán tuningolgattunk. kiló. vontatásában is. - Igen. fejünk szépen. - Az, nem is akarok mást rátenni. négysebességesek. háromsebességes lesz. Jó ez. És megérkeztünk a terepre. más dolgunk nincs, ez a jó egy automata terepjáróban. Hetvennel a kormányművel, mégsem előz meg senki. Ki érti ezt! Nm, egy pillanat, és 100. elhúzunk. ellenfeléül szánták.