Gumivásárlásnál gyakran merül fel a kérdés, mekkora gumit kell az autóra tenni. Ilyenkor van, hogy még a gyár is több méretet ajánl. Mekkora eltérések férnek bele? Milyen paramétereknek kell megfelelni? Ezeket a kérdéseket jártuk körbe.
Az autógumi mérete az egyik legfontosabb paraméter, ami hatással van az autó úttartására, stabilitására és a fékútra egyaránt. Sokan mégis úgy választanak gumit, hogy ránézésre „kb. jó lesz”, vagy egyszerűen azt mondják: „nem lehet annyira nagy a különbség”. Pedig a nem megfelelő gumiméret azonnal érződik a vezetési élményen: az autó bizonytalanabbul viselkedik, rosszabbul tapad, nagyobb lehet a fogyasztás, sőt, akár a műszaki vizsgán is problémát okozhat.
Hogyan határozzuk meg a gumi méretét?
A gumi méretét három érték alapján határozzuk meg. Vegyünk egy gyakori példát: 185/65 R14.
- A számsor első értéke, a 185 a gumi szélességére utal, hány milliméter széles a gumi.
- A perjel után következő 65 pedig egy viszonyszám. A gumi szélességéhez viszonyítva mutatja meg ugyanis az oldalfal magasságát, tehát azt, hogy az oldalfal magassága a szélesség hány százaléka.
- Az R a radiál szerkezetre utal.
- Míg a 14 a felni átmérőjét jelöli colban.
Ezekhez társul még a sebesség- és terhelési index is, amely azt határozza meg, hogy az abroncs milyen tempóig és milyen terhelés mellett használható biztonságosan. Nem mindegy tehát, hogy csak a méret stimmel-e. Minden adat számít.

Mekkora gumit javasol a gyártó és mit mond a törvény?
A magyar forgalmiba nincs bejegyezve, hogy mekkora gumival kéne szerelni az adott autót. Biztosan tehát csak a kocsi gyári könyvéből vagy a keréknyomás matricáról tájékozódhatunk a megfelelő méretről, ennek hiányában marad az internetes kutakodás.
Előfordulhat, hogy ha a gyártó előírása alapján választanánk gumit, akkor is több méret közül kell választanunk. Vegyük példának a második szériás Renault Cliót. A gyártó a következő gumikkal szerelte a típust: 175/70 R13, 165/65 R14, 175/65 R14, 185/60 R14, 195/50 R15, 185/55 R15, 195/55 R15, 195/45 R16. Ez nyolcféle gumiméret, de ezeket tovább szűkíthetjük a motorváltozattól, és az autón lévő, gyári lemezfelni méretétől függően.
A gumiabroncsokra vonatkozó szabályok
A gumiabroncsokra vonatkozó szabályokat a KRESZ, illetve a 6/1990. Köhém rendelet tartalmazza. Ezek alapján a következő feltételeknek kell megfelelniük az autóra szerelt gumiknak:
- A gumiabroncsok méretének, terhelhetőségének és sebességhatárának meg kell felelnie a gyári előírásnak.
- A megadottnál magasabb, azaz jobb súly- és sebességindexet természetesen enged a szabályozás.
- Téli abroncsnál lefelé is el lehet térni a gyári értékekről, de ilyenkor az utazási sebességet ennek megfelelően kell megválasztani, valamint erről feliratot kell elhelyezni a vezető környezetében.
Különböző méretű gumik tengelyenként?
Mivel a KRESZ csak tengelyenként határozza meg, hogy azonos gumikat kell használnunk, valamint a gyári előírásból is tudunk akár két, igencsak eltérő méretű gumit választani, azt gondolhatnánk, hogy rakhatunk különböző méretű gumikat a különböző tengelyekre. Ezt azonban csak akkor tehetjük meg, ha ez a gyártói leírásban is tengelyenként különböző méretek szerepelnek. Jellemzően a nagyobb teljesítményű, hátsókerék-hajtású autóknál szoktak a jobb tapadás érdekében hátra szélesebb felni-gumi párost előírni a márkák.

Váltóméret: Mikor és hogyan használjuk?
Gumivásárlás előtt tisztázandó fogalom még a váltóméret. Azokat a gumiméreteket tekintjük váltóméretnek, amelyeknél bár változhat a gumi szélessége és oldalfalmagasság aránya is, de az abroncs teljes átmérőjében +/- 2,5%-nál nagyobb eltérés nem következik be. Ennél nagyobb eltérés esetén nem ajánlott feltenni a gumit, mert megváltozhatnak az autó menettulajdonságai, valamint a megváltozott kerékátmérő miatt a kilométeróra is torz értéket mutathat.
Manapság már vannak olyan típusok, amelyek szoftveresen utána tudnak menni a megváltozott felni- és gumiméretnek, de ez még nem terjedt el igazán. Több váltóméret-kalkulátor is van az interneten, érdemes ezekben ellenőrizni a felszerelni kívánt gumi méretének megfelelőségét. Az engedélyezett eltérés általában a 2-3% közötti eltérés az elfogadható a gyári mérethez képest.
A gumiméret-váltó - vagyis a gumikalkulátor - pontosan azért hasznos eszköz, mert megmutatja, mely méretek kompatibilisek az autóddal, és melyek azok, amelyekkel már kockázatos lenne közlekedni. A váltóméret kalkulátor használata nagyon egyszerű: először kiválasztod a gyári méretet, majd a tervezett váltóméretet, és a rendszer azonnal mutatja a különbséget milliméterben, százalékosan és sebességadatban is. A váltóméret kalkulátor egyértelmű vizuális visszajelzést is ad: ha az adott váltóméret használható, a rendszer zöld „LEHETSÉGES” jelzést mutat, ha nem ajánlott, azt pirossal jelöli. Így nem kell számolgatni, tippelni, vagy fórumok véleményeire hagyatkozni. A döntéshez objektív adatok állnak rendelkezésre.
CASIO fx 991CE X - Táblázat #lifehack #matek
Mit mondanak a szakértők és a hatóságok?
A méretváltás nem semleges művelet: a nagyobb felni és az alacsonyabb oldalfal több előnyt, de hátrányt is hoz.
Műszaki vizsga álláspontja
Megkerestünk a kérdéssel egy budapesti műszaki vizsgáztató állomást is. Tőlük azt a választ kaptuk, hogy amennyiben különböző szélességű gumi van a különböző tengelyeken, akkor nem kaphat vizsgát a személyautó.
Gumis szakember véleménye
Megkerestünk egy fővárosi gumiszervizt is, hogy elmondják a véleményüket a tengelyenként eltérő méretű gumikról. Az abroncs átmérőjét illetően, a váltóméret kalkulátorokkal egyetemben +/- 2,5%-os értékig hajlandóak eltérni a másik tengelytől. Szélességben maximum két mérettel, azaz 10 milliméterrel eltérő gumit szerelnek fel, mivel ennél nagyobb különbség esetén megváltozhat az autó viselkedése. Ez természetesen nem általános hozzáállás.
Rendőri intézkedés
Ha nem a gyári előírásnak megfelelő méretű gumi van az autón, a rendőr büntethet a feljebb bemutatott szabályok értelmében. Azonban, mivel itthon a jármű hivatalos irataiban nem szerepel a gyár által előírt gumimérete, ezért a rendőrök kezében nincs viszonyítási érték egy igazoltatás alkalmával.
Felnik és a megfelelő méret kiválasztása
A felni kiválasztásakor érdemes körültekintően eljárni, hiszen befolyásolhatja a közúti közlekedés biztonságát és a vezetés komfortját. A felni méretek figyelembevétele elengedhetetlen vásárláskor, hiszen a szabványtól eltérő méretű keréktárcsa inkompatibilis lehet a gumival. Olykor a gyártói előírásoktól eltérő méretű felnire felszerelhető a gumi, ez azonban korántsem biztonságos. Fontos, hogy a gumiabroncs és felni átmérője nem térhet el egymástól!

Milyen felnit tehetek az autóra?
Több olyan módszer is létezik, amivel lecserélhetjük az autónk gyári felnijét, ezeket Buzás István, az Alcar Kft. vezetője magyarázta el nekünk.
- Az első, és egyben legegyszerűbb eset, ha E-jeles (vagyis európai jóváhagyással ellátott) felnit veszünk, a gyárinak megfelelő méretben a megadott típusra. Minden további eljárás nélkül használhatjuk vele az autót, ezek a felnik ugyanis megfelelnek a gyári paramétereknek. Sőt, sokszor még jobbak is bizonyos tulajdonságaikban.
- A másik lehetőség, hogy olyan kerekeket veszünk, amelyek rendelkeznek az autónk típusához TÜV (német minősítő intézet) engedéllyel. A TÜV-ös felnik közt akár már olyat is találhatunk, amely nem szerepel az autónkhoz gyárilag megadott méretek között, a TÜV ugyanis teljes körűen kivizsgálja ezeket a felniket.
Az ilyen kerekek nagy részében található egy KBA (német közlekedési hatóság) szám is, aminek köszönhetően Németországban ezeket a felniket nem kell bejegyeztetni a forgalmiba. Mivel nálunk semmilyen felnicsere nem kerül a forgalmiba, a TÜV magyar szervezetén keresztül kérhetünk magyar kiegészítést a német dokumentumhoz, hogy utána a magyar hatóság adminisztrációs díjért cserébe H (magyar jóváhagyás) engedélyt adjon, amit a műszaki vizsgák alkalmával be kell mutatni. Sok esetben nincs szükség a magyar formalizálásra sem, akár a német papírokból is kaphatunk egyből H engedélyt. Itt természetesen nagy hatáskörrel rendelkezik az elbíráló személye, nem árt tehát előre érdeklődni és csak utána felnit vásárolni, illetve beszerezni a szükséges igazolást.
Ha a választott felni nem rendelkezik KBA számmal, akkor sem kell kétségbe esni. A felnihez tartozó TÜV papírok alapján készíttethetünk műbizonylatot a kerekek legalizálására. Ezt szintén a műszaki vizsgák alkalmával kell bemutatnunk, mivel nincs a felni és a gumi megfelelőségére kialakított szabályrendszer. A gyáritól eltérő méretű felnik esetében mindig meghatározza a kiállított engedély a felszerelhető gumik méretét is.
A felni jelölések megértése
A felni méretek megismerésének legegyszerűbb módja a keréktárcsán található jelölések leolvasása. A bonyolult kódsor sok hasznos információval szolgálhat. A hozzáértők számára pár másodperc alatt leolvasható felni jelölésekből megismerhető a besajtolási mélység (ET-szám), osztókör, felni szélesség és átmérő. A gumiabroncs jelölésekhez hasonlóan, a felniken is található egy konvenció szerinti kódsor, amely a keréktárcsa legfontosabb adatait jelöli. Az alábbiakban egy példán keresztül mutatjuk be a számok és betűk jelentését: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100.
PCD (osztókör)
A félkövéren kiemelt rész jelöli az osztókört: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100. Az osztókör (PCD) két hasznos információval szolgál: a csavarok számával, amely a példában 5 és a csavarfuratok közepét szegő kör milliméterben megadott átmérőjével. Tehát, a fenti felni jelölés alapján tudhatjuk, hogy a példában szereplő felni 5 furattal rögzíthető és a csavarfuratok közepét szegő kör átmérője 100 milliméter. Elérhetőek univerzális méretű osztókör alufelnik, amelyek speciális központosító gyűrűk felhasználásával változtatható átmérőt képesek felvenni.

ET-szám (besajtolási mélység)
A félkövéren kiemelt szegmens jelöli az ET-számot: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100. Az ET-szám, amelyet középsík eltolás és besajtolási mélység néven is ismerhet, milliméterben jelzi a felni középvonala és a kerékagy felfekvési síkja közötti távolságot. A rosszul megválasztott ET-számú felni kárt tehet az autóban, így a keréktárcsa kiválasztásakor érdemes extra figyelmet fordítani az ET-számra. Három kategóriába sorolható a felni az ET-szám alapján:
- Negatív ET szám: A gépjármű tengelyéhez áll közelebb a felfekvő felület a felni középvonalához viszonyítva.
- Nullás ET szám: A felni középpontja és a felfekvő felület azonos.
- Pozitív ET szám: A kocsi külsejéhez áll közelebb a felfekvő felület a felni középvonalához viszonyítva.

Pántprofil (lemezfelni profil)
A félkövéren kiemelt szám jelöli a pántprofil profilt: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100. A pántprofil, vagy más néven lemezfelni profil, a kerékabroncs peremének kialakítását jelöli. A fontos mutatószám alapján következtethetünk a felni szilárdságára. A fokozott merevség elérése érdekében a gyártók púpokkal erősítik a felni szerkezetet. Megkülönböztetjük az alábbi pántprofilokat:
- H (hump): Egy púppal erősített felni szerkezet.
- H2 (double hump): Dupla púppal erősített felni szerkezet.
- FH (flat hump): Lapos púppal erősített felni szerkezet.
- FH2 (double flat hump): Dupla lapos púppal erősített felni szerkezet.
- CH (combination hum): Kombinált púppal erősített felni szerkezet.
- EH2 (extended hump): Megerősített púpokkal erősített felni szerkezet.
- EH2+: Extrán megerősített púpokkal erősített felni szerkezet.
A legtöbb személygépkocsin használt felni a H2 kategóriába sorolható.
Felni átmérő
A félkövéren kiemelt szám jelöli a felni átmérőt colban: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100. A felni méretek egyik legfontosabb paramétere a keréktárcsa átmérő. Kiemelten fontos, hogy a gumiabroncs és a felni átmérő nem térhet el egymástól! A kerékabroncs méretét mindig collban adják meg, az átváltáshoz érdemes tudni, hogy 1 col 2,54 centiméter. A példában szereplő felni átmérője 15 col, vagyis 381 milliméter.
Pántszarv magasság
A kiemelt rész jelzi a pántszarv magasságot: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100. A pántszarv magasság, vagy más néven kerékpánt-perem magasság, egy kritikus jelzés. Amennyiben nem a gyártói előírásoknak megfelelő jelzésű felnit válassza, jelentős kár tehet gépjárművében! Az alábbi pántszarv jelzéseket különböztetjük meg:
- A: Kerékpárokon, motorokon, targoncákon és tehergépkocsikon használt.
- B: Személygépkocsikon használt.
- D: Kerékpárokon, motorokon, targoncákon és tehergépkocsikon használt.
- E: Nehéz és középnehéz tehergépkocsikon használt.
- F, G és H: Nehéz gépkocsikon használt.
- J: Személygépkocsikon használt. A legnépszerűbb pántszarv jelölés.
- JJ: Terepjárókon használt.
- P, K: Veterán gépkocsikon használt.
- S, T, V és W: Haszongépjárműveken használt.
Ügyeljen arra, hogy a J profilú felnire semmiképpen ne szereljen B profilú gumiabroncsot! Használjon mindig a felni profillal kompatibilis gumiabroncsot!
Felni szélesség
A félkövér számok jelzik a colban megadott felni szélességet: 5 ½ J x 15 H2 ET37, 5×100. A felni méretek másik nagyon fontos paramétere a keréktárcsa szélessége, amelyet mindig colban jelölnek. A példában szereplő 5 ½ col, 139,7 milliméter. Fontos megjegyezni, hogy a gumi szélességéhez megfelelő felni szélesség szükséges. Pl. egy 205 mm szélességű gumi ideális felnije 6.5-7.5 col.
A következő táblázat segít eligazodni a felni és az abroncs szélességének kompatibilitásában:
| Felni szélesség (coll) | Minimum abroncsszélesség (mm) | Javasolt abroncsszélesség (mm) | Maximum abroncsszélesség (mm) |
|---|---|---|---|
| 5 | 155 | 165 vagy 175 | 185 |
| 5.5 | 165 | 175 vagy 185 | 195 |
| 6 | 175 | 185 vagy 195 | 205 |
| 6.5 | 185 | 195 vagy 205 | 215 |
| 7 | 195 | 205 vagy 215 | 225 |
| 7.5 | 205 | 215 vagy 225 | 235 |
| 8 | 215 | 225 vagy 235 | 245 |
| 8.5 | 225 | 235 vagy 245 | 255 |
| 9 | 235 | 245 vagy 255 | 265 |
| 9.5 | 245 | 255 vagy 265 | 275 |
| 10 | 255 | 265 vagy 275 | 285 |
| 10.5 | 265 | 275 vagy 285 | 295 |
| 11 | 275 | 285 vagy 295 | 305 |
| 11.5 | 285 | 295 vagy 305 | 315 |
| 12 | 295 | 305 vagy 315 | 325 |
| 12.5 | 305 | 315 vagy 325 | 335 |
A gumiméret-váltás hatása a vezetésre és a gyakori hibák
A széles kerék sokat dob egy autó kiállásán, de a nagyobb felületen való tapadás kényelmetlenségeket is okozhat, például megnehezítheti a kormányzást és így kínszenvedés lehet a parkolás. Vannak akik a széles, vannak akik a keskeny gumira esküsznek. Egyértelmű jó válasz a kérdésre nincs, de arról dönthetünk, hogy a gumink milyen tulajdonságaiban lesz jobb vagy rosszabb, mintha egy szélesebbet vagy egy keskenyebbet tettünk volna fel.
A méretváltás nem semleges művelet: a nagyobb felni és az alacsonyabb oldalfal több előnyt, de hátrányt is hoz. A sportos megjelenés, például a 16" felni sportosabb külsőt ad, és a célzott felhasználás (sportos vagy terepes igények) is befolyásolhatja a választást. Azonban számolni kell a kényelmi veszteséggel, mivel a lapos profil kevésbé nyeli el az útegyenetlenségeket. Emellett a műszerpontosság is változik, mert a kerékátmérő módosítja a sebességmérő és fedélzeti rendszerek értékeit.
Városi körülmények között, sok lassítással és elindulással, előnyös lehet a magasabb oldalfalú abroncs, mert jobban csillapítja az úthibákat, kényelmesebb utazást biztosít, és a fogyasztás is kedvezőbb lehet. Autópályán viszont a szélesebb gumi teljesít jobban: nagy sebességnél jobb stabilitást nyújt, rövidebb lehet a fékút és magabiztosabb az úttartás. Télen gyakori a keskenyebb gumi használata, mert javítja a havas tapadást és csökkenti az aquaplaning kockázatát.
Gyakori hibák gumiméret-váltásnál
A leggyakoribb probléma az, hogy az autósok csak a szélességet nézik, és nem számolnak az abroncs teljes átmérőjével, illetve azzal, hogy az adott váltóméret fizikailag elfér-e a kerékjárati ívben. Gyakran előfordul az is, hogy a felni szélessége nem megfelelő az adott gumihoz, vagy hogy az ET szám (besajtolási mélység, ez határozza meg, hogy a kerék milyen mélyen ül a sárvédő alatt) miatt a kerék túl közel kerül a futómű elemeihez. Ezek mind olyan hibák, amelyek az autó stabilitására és biztonságára egyaránt hatással vannak. A váltóméret kalkulátor viszont segít abban, hogy ezek a problémák már a vásárlás előtt felismerhetők legyenek. Fontos, hogy vannak olyan esetek, amikor még ha egy váltóméret papíron működne is, a valóságban a gumi egyszerűen nem biztos, hogy elfér a helyén. Hozzáérhet a futóműhöz, a sárvédőhöz vagy a karosszériához, és ez balesetveszélyes.
Mielőtt új gumiméretet választanál
Mielőtt eldöntöd, milyen gumira váltasz, érdemes megnézni a gyártó által megengedett méreteket. Ezután jön a gumiméret-váltó használata: ha az általad választott váltóméret csak kismértékben tér el a gyári mérettől, és minden paraméter stimmel, akkor nyugodtan cserélhetsz. Ha viszont a kalkulátor arra figyelmeztet, hogy túl nagy az eltérés, akkor jobb visszalépni egy kompatibilisebb variációhoz.

Gyakran Ismételt Kérdések
- Mi történik, ha nagyobb átmérőjű gumit teszek fel? Nő a gördülési kerület, emiatt az autó lassabbnak érződik gyorsuláskor, de a fordulatszám csökkenhet tartós sebességnél, ami néha kedvezőbb fogyasztást ad.
- Mennyi eltérés megengedett? Általában a 2-3% közötti eltérés az elfogadható a gyári mérethez képest.
- A szélesebb gumi mindig jobb? Nem. Városban a keskenyebb takarékosabb lehet, autópályán viszont a szélesebb stabilabb.
- Mindig használni kell a váltóméret kalkulátort? Igen, ez a legegyszerűbb és legbiztonságosabb módja a döntésnek.
- A váltóméret befolyásolja a fogyasztást? Igen. A szélesebb gumi nagyobb tapadási felülettel rendelkezik, ami jobban „fogja” az autót, így valamelyest növelheti a fogyasztást.