Az egyszeri autóvásárló úgy gondolja, ha fiatal, 2-3 éves autót vásárol, akkor elkerüli a használtautós csapdákat.
Hiszen a szervizkönyv vezetett, a lekérdezős oldalak pedig nem adnak találatot korábbi sérülésre.
Igaz, az autó kora miatt kilométeradat is csak annyi van a riportban, hogy 11 kilométerrel forgalomba helyezték.
Mintha Stevie Wonderrel mennénk el autót nézni...
Viszont csak a biztosító által elbírált káreseményekre van rálátásuk ezeknek az oldalaknak, másra nem.
Meglepően sokan gondolják azt, hogy ha fiatal autót vesznek kevés kilométerrel, akkor elkerülik az efféle csapdákat.
Pedig tőlünk nyugatabbra sincsen kolbászból a kerítés, jellemzően nem ennyi idősen adják el az autókat, hacsak nincsen rá nyomós okuk.
Rejtett Sérülések a Használt Autók Piacán
Sokszor előfordul, hogy egy autó súlyos sérülést szenved, de ez nem kerül be a hivatalos adatbázisokba, mert a javítást "magánúton" oldják meg.
Példának okáért; Jürgen a hosszúra nyúlt munkanap után elmegy egy kerti partira, ám az ott elfogyasztott Jägermeisterek hatására lesodródik az útról és tetőre rakja a verdát.
Mivel az autó új, biztonságos, így Jürgen karcolások nélkül megússza, mert annyi esze azért volt, hogy bekösse magát.
Rendőrt nem hív, a szomszéd traktoros kihúzza a mezőről, a tréleres meg elviszi.
Így a Carvertical és társai szerint nem volt sérült az autó - hiszen a biztosító felé nem történt bejelentés, nem volt másik érintett fél.
A javítás a (márka)szerviz ajánlata alapján megközelíti az autó jelenkori értékét.
Viszont a roncs értékesíthető, így megvan a kezdőrészlet az új autóra, már csak el kell adni.
És igen, kelet felöl pirkadatra (mint Gandalf) jönnek is a szorgos hangyaként elősereglő, trélerekkel felfegyverkezett nepperhordák, eurókötegeket lobogtatva.
És eddig tartott a bugyuta kis mese, most pedig jöjjön a valóság.
Ezeket a romokat a sérülésmentes árhoz képest gombokért lehet megvenni.
Így marad a gányolás.

A Szakszerűtlen Javítások Veszélyei
Itt a legfontosabb, hogy minél nagyobb árrés maradjon az autón, minden más háttérbe szorul.
A hivatalos márkaszervizes ajánlásokat figyelmen kívül hagyva sok hibát lehet elkövetni tudatlanságból, vagy technológiai hiányosság következtében.
Pl. nem a gyári előírás szerinti hőmérsékleten kihúzatott elemek, melyek ugye csökkentik a saját és a többi alkatrész szilárdságát.
A hegesztési paraméterek nincsenek összhangban a gyártó által megadottakkal.
Az így „javított” autó a következő balesetnél már nem fogja megvédeni a benne ülőket.
Nézzünk néhány konkrét példát a nem megfelelő javításokra:
- Pest megye, háznál árult Peugeot 208. Mégis egy olyan autót árul, mely jókorát kapott elölről.
- Az első váznyúlvány javítására megvannak a gyártói ajánlások. A ferdén keresztbe húzódó vastag hegesztési varrat nem ezek közé tartozik.
- A zárhíd láthatóan egyengetve, nem lett cserélve a baleset után.
- Az ütést jobbról kaphatta az autó, azon az oldalon sérült a nyúlvány is. Valószínűleg a kerékjárati ív is, melynek egyengetése után jó eséllyel nem állították helyre a gyári alvázvédelmet, mely biztosan sérült a balesetben.
- Az A oszlop és az ajtó közötti hézag sem stimmel.
- Szokás szerint egy-két patent hiányzik a sárvédő dobbetétből. Bal oldalon a lámpatartó fülek műanyagozva.
- Suzuki Vitara, szintén Pest megyében, ezúttal kereskedés. Már a szemrevételezésnél látszik, hogy az autó hátuljánál valami nem stimmel. A rétegvastagságmérő is igazolja ezt. Mindenhol vastag gittelésnyomok, C oszlop, tetőlemez, jobb hátsó ajtó, sárvédőív.
- Konkrétan a Renault hátulja újjá lett építve - kisipari módszerekkel. Jó nagyot kaphatott szegény autó, mert egy illesztés sem fut egyenesen, csálén áll minden.
- A jobb hátsó ajtó sarka kilóg a karosszéria síkjából. Bal oldalt a küszöb, C oszlop vastagon gittelve. Természetesen az ajtó, sárvédő szintén. Csomagtérajtó, hátfal megint csak erősen kozmetikázva.
Már jó ideje az autók karosszériáját úgy alakítják ki, hogy egy esetleges baleset során az eleje és a hátulja könnyen gyűrődjön, elnyelve az ütközés energiáját.
Ennek az autónak a karosszériája ezt már egyszer megtette, másodszor már nem a terveknek megfelelően fog sikerülni.
Hogyan ellenőrizzünk egy használt autót rejtett fényezés, karosszéria és vázszerkezet szempontjából?
A Korrózió, Mint Időbomló Bomba
A használt autó átnézésekor nem elég a festékréteg vastagságát mérő műszerrel felszerelkezni.
Mert a kívül érintetlennek és rozsdamentesnek tűnő autók alul fájó meglepetéseket tartogathatnak.
A Suzuki Swift alváznyúlvány problémái különösen figyelemre méltóak.
Volt olyan régi Swift, amiből kiszakadt elől a lengőkart tartó nyúlvány, annyira elrohadt.
A régi Swiftem sem volt igazán szebb 5 évesen.
Ha a szervizpecsétjeid rendben vannak érdemes egy szakszervizbe bevinni, mert ez a rozsda belülről kifelé jön.
A verda alja nekem hibátlan, csak a belső volt rozsdás.

Alvázvédelem Hiánya és Gyártási Problémák
Ezeken az autókon nincs alvázvédő csak elszórtan pl a padlólemezen, de nem jutott a kardánalagútba, még az ott lévő csavarok hegesztései is korrodálnak.
Nem jutott a küszönök belső oldalára, sem a hátuljára és elejére.
Igazából vagy 30% ami alvázvédve van.
A védelem olyan vékony amit én 20év alatt nem tapasztaltam még soha.
A régebbi kocsikon olyan vastag volt, hogy szinte le kellett vágni.
A kocsi oldalán lévő fényezés garantáltan sokszorosan vastagabb mint az alváz és üregvédeleme.
Ezeket az autókat kis túlzással nem szabadna kiengedni sem így az utakra, azonnal védőzni kellene öket!
Az emberrel meg elhitették, hogy milyen modern alvázvédelem... 12év garancia... Lúúfasz!
Lehet, hogy sok lemezt tároltak párás környezetben, így rozsdafoltok keletkeztek, de azt nem értem, ha galvanizált a karosszéria akkor ebben a technológiában kell keresni a hibát, hiszen egy pácfűrdőn megy keresztül ami mindent levisz azért, hogy ez a vékony réteg tökéletesen rátapadjon.
Ha a pácfürdőben eltöltött idő, illetve ezen fürdő "legyengült" nincs tökéletes tapadás és akkor a következő rétegek sem tapadnak rá.
Hogy mit nyernek ha "elemenként galvanizálják": nem kellenek akkora kádak, illetve alapanyagkén tekercsbe is jöhet galvános lemez.
A Segédkeretek Korróziója
A segédkeretek pont azért korrodálnak, amiért a futóműben a lengőkarok is.
A bölcsőket többnyire melegen sajtolják és két sajtolt elemből erősítik össze őket ponthegesztéssel.
Mivel a lemezek végig sincsenek hegesztve, a két fél összeeresztésénél bejut a víz és idővel szétporlik az egész.
A gyenge alapanyag miatt szokás a segédkeretet vastagra méretezni, hogy az anyagmennyiség kompenzálja az anyagminőség korlátait.
Az angolul subframe, németül Fahrschemel vagy Hilfsrahmen néven futó segédalvázkeret az 1990-es évek közepétől kezdett általánossá válni az új autókban.
Nagyon hasznos eszköz, mert a segédvázra előszerelhető komponensekkel könnyebben és gyorsabban beépíthető a futómű az autógyárban, mind az első, mind a hátsó.
Talán a felületkezelést elhanyagoló autógyártók abban bíztak, hogy a segédváz elég vastag anyagból van ahhoz, hogy csak az autó élettartamának végére rozsdásodjon el.
De nem így lett, a segédkeretek rozsdásodása nagyon sok autón súlyos típusbetegség.

Mely Típusok Rozsdásodnak Különösen?
A téma kapcsán bontósokkal, autószerelőkkel, alvázvédelemmel foglalkozó szakemberekkel beszélgetve a Mercedes-Benz W168, az A-osztály első generációja volt a leggyakoribb példaautó, amiről a bölcsőrozsdásodás kapcsán hallottam.
Ugyanaz az Opel Meriva alulról.
Sokszor olyan autókon is kuka a segédkeret, amelyek karosszériája a felszínen korróziómentes, a sárvédőívek, a küszöbök és a lemezek még épek.
A legnépszerűbb használt autók közé tartozó Opelek körül a bölcső korróziója jellemző gond a H Astrán, az első generációs Meriván vagy a 2000-2006 közötti C Corsán.
Az átrozsdásodott segédkeret simán bukási ok a tisztességes műszaki vizsgákon.
A tapasztalatok szerint konszernen belül is nagy a szórás, ami a rozsdásodási hajlamot illeti.
- Audi: Az Audik bírják a legjobban, ami nem is csoda, hiszen már a nyolcvanas évek közepén, a 100-as és 200-as modelleknél bevezették a teljes egészében galvanizált karosszériát.
- Volkswagen és Seat: A Volkswagen és a Seat elmarad az Auditól, de a rokon márkák közül a Škoda a legproblémásabb. A 2000 körüli-utáni évjáratok már egész jók mindből.
- BMW: A másik örök sláger a BMW: amikor Papp Tibi az Avensis-utódot kereste, testközelből szembesült azzal, hogy az E46-os hármasok már rohadós korba léptek, nagyon nehéz rozsdamenteset találni.
- Mercedes: A harmadik német prémiummárkának, a Mercedesnek volt egy sötét évtizede: 1993 és 2003 között botrányosan tudtak rohadni. Erről nagyrészt a vízbázisú festék tehet, amit akkor kezdtek használni környezetvédelmi megfontolásból.
- Opel: Egészen cifrán, szinte bárhol képesek elrohadni a 2004 előtt gyártott Opelek is, ezeket a lakatos nagy ívben kerülné, ha magának kellene autót választania.
- Ford: A Fordok sem tűnnek sokkal tartósabbnak, náluk is egészen a 2004-es gyártásig jellemző az esetenként brutális lemezhiány.
- Japán autók: A japánokat többé-kevésbé egy kalap alá veszi a szakember: jellemzően belülről kifelé rohadnak, a hátsó váznyúlványoknál kezdődnek a bajok, majd következnek a kerékjáratok, sárvédőívek. Mire ezek kívülről is látszódnak, addig az egyik nyúlvány szinte biztosan megadja magát. A Mazdákkal különösen sok a tennivaló, Csaba szinte nem is látott ezekből rozsdamenteset. A másik ellenpontot a Toyota jelenti, legalábbis az 1995 után gyártott modellek. A Yaris, a Corolla és az Avensis egyaránt sokáig bírja garázs nélkül is, ha nincs külső sérülés. Amikor először hozzájuk kell nyúlni, helyenként még fellelhető rajtuk a gyári alváz- és üregvédő.
- Olasz autók: Olasz autók közül a legendásan rohadós Ritmo, Argenta és Croma már teljesen kikopott a forgalomból, a kilencvenes években pedig ott is egyre több típus jött ki galvanizált kasznival. Ennek ellenére a Tipók már elporladtak, a nyúlványproblémás Puntók pedig gyakori vendégei a lakatosműhelyeknek.
- Francia autók: Bármire képesek viszont a franciák, ezt nemcsak a mindenhol viszkető 205-ösünk támasztja alá. Sokszor előfordul, hogy a festék látszólag egyben marad, alatta pedig csendben elfogy a lemez anélkül, hogy észrevennénk. Amikor már látszik, nagy a baj.
Alvázvédelem és Megelőzés
Hiába kezelem majd le hiába csiszolom le és teszem rendbe, azért azt mégsem tehetem, hogy a hibátlan fényezésemet nekiállok és leszedem.
Ezért minden szépen lassan rozsdásodni fog.
Bentről.
Ha már kívülről is látszik a rozsda, az esetek többségében a lemez alatt még nagyobb a baj.
Ami az egyes tulajt nem vigasztalja.
Nem minden javítás a gányolás szabályai szerint készül, igenis találni korrekt módon helyreállított, javított verdákat.
Sztem amit tudsz tenni: pótold a garanciális átvizsgálásokat ha tudod, majd reklamáljad meg.
Ha a szervizpecsétjeid rendben vannak érdemes egy szakszervizbe bevinni, mert ez a rozsda belülről kifelé jön.
A műanyag betétek mögé, a díszlécek könyékére és a kis zegzugokba is érdemes legalább évente egyszer belesni, és megszabadulni az ott összegyűlt szennyeződésektől.
Az utólagos alváz- és üregvédelemmel szintén jelentőse megnövelhetjük a karosszéria élettartamát.
Ha pedig már felbukkant a rozsda, minél hamarabb megszüntetjük, annál kevésbé fog fájni a pénztárcánknak.

Karosszéria Javítás és Költségek
Summa-summárum: ne altasson el az autó kora, mert egyévesen is rommá lehet törni.
Magyarországon a karosszéria javítás árak törés vagy horpadás esetén körülbelül 20.000 Ft/elem, míg rozsdásodás esetén 25.000 Ft elemenként.
A karosszéria lakatos óradíjak pedig átlagosan 15.000 Ft.
Persze ezek abszolút átlagárak, elemenként és a sérülés mértékétől függően változnak, további befolyásoló tényező az autó gyártmánya és típusa is.
A Korrózió Keletkezése és Javítása
Minél idősebb egy gépkocsi, annál nagyobb a valószínűsége, hogy elöregszik a karosszéria és a rozsdásodásokat szükséges javíttatni.
Legnagyobb költséget az ajtók, a lökhárítók, a hátsó sárvédők és a tető lakatolása jelenthet.
Tegyük fel, hogy az ajtót érő külső behatás következtében a kasztni behorpad.
A horpadás mértékétől függően a lakk, vagy a festék le is pattanhat.
A lepattant védőréteg helyén elkezdődik a korrózió, avagy a rozsdásodás.
Ezen folyamat során bármely szakaszban dönthetünk a sérülés javíttatása mellett, viszont én azt javaslom, hogy a lehető legkorábbi szakaszban ezt megtenni, ugyanis minél “súlyosabb” a sérülés, értelemszerűen annál többe kerül a javíttatás.
Míg például az ajtó fényezését ért karcolás esetében lehetséges, hogy “csak” a lakkréteg sérült, így akár már 12.000 Forintos újralakkozási munkadíjjal megúszhatjuk.
Törött ajtó karosszéria javítása hozzávetőlegesen 16.000 Forint, plusz fényezés 20.000 Forint, mely összesen 36.000 Forint.
Fényezési Munkálatok
Amennyiben karambolos autóról van szó, melynek során a fényezés is megsérült, abban a karosszéria javítása után újra kell fényezni, színrefújni, lakkozni, és/vagy polírozni az adott elemet, vagy elemeket.
Az autó fényezése elengedhetetlen befejező művelet a karosszéria lakatolása után.
- Karcolások javítása: minden autótulajdonos ismeri ezt a bosszantó érzést, amikor új karcolást fedez fel az autóján, depláne, ha nem a saját hibájából keletkezett. Ebben az esetben a karcolást el kell tüntetni, majd az elemet, részt fényezni.
- Mattulás javítása: ez a probléma leggyakrabban idősebb autóknál figyelhető meg, amikor a gyári lakkréteg már nem csillog olyan szépen, mert megrágta az idő vasfoga.
A fóliázás és fényezés közötti különbség is fontos:
Alapvetően fóliázni csak kívül lehetséges a kocsit, fényezni kívül és belül is lehetséges.
Hogyan ellenőrizzünk egy használt autót rejtett fényezés, karosszéria és vázszerkezet szempontjából?
Szélvédő Javítás és Csere
Szélvédő javítás: kisebb (egyenként maximum egy pénzérme nagyságú) pont alakú sérülés esetén alkalmazható, általában fizeti a biztosító, költsége: 5.000 és 15.000 Forint között helyezkedik el.
A sikeres javítás esélye az idő múlásával az alábbiak szerint csökken: ha kisebb, mint egy pénzérme: 99%, ha már továbbrepedt: 70%, és ha a repedés már 10 cm-nél is hosszabb, sajnos itt már csak 20% az esély.
Szélvédő csere: nagyobb sérülés, vagy mélyebb, szélesebb kiterjedésű repedések esetén jön szóba az autóüveg cseréje.
Ehhez az összeghez még hozzá kell számolnunk magának a szélvédő üvegnek az árát, mely nagyjából 9-21.000 Ft közötti összegre tehető.
Javítási Költségeket Befolyásoló Tényezők és Szervizválasztás
Az autó gyártmány és modell: általánosságban elmondható, hogy az újabb és a luxusautók javítása többe kerül, mint a régebbi autóké.
Elhelyezkedés: A helyi munkaerőköltségek, az alkatrészek elérhetősége és az autószervizek közötti verseny szintén befolyásolhatja a fizetett összeget.
A karosszérialakatos műhely: több lehetőség áll a rendelkezésünkre, mint például, hogy autónkat márkakereskedésbe, független lakatosműhelybe vagy mobil szervizbe visszük-e.
Általánosságban elmondható, hogy a márkakereskedések szervizei kerülnek a legtöbbe, noha nyilvánvalóan megvan az ezzel együtt járó előnyük is.
Jó tudni, hogy segítséget is kaphatunk a karosszérialakatos műhely kiválasztása előtt, mégpedig oly módon, hogy előzetes árkalkulációt kaphatunk ingyenesen nagyon sok szervízben.
Érdeklődd meg a biztosítódtól, hogy vannak-e olyan preferált lakatosműhelyek, amelyek közül választhatsz a kárigény felgyorsítása érdekében.
Hol Javíttassuk Az Autót?
Mindenképpen javaslom, hogy ellenőrizhető, leinformálható szakemberhez fordulj, már csak a garancia miatt is.
Hiszem mit tudsz tenni, ha egy kedves ismerősöd rossz munkát végez az autódon? Kellemetlen és kényelmetlen helyzet mindenkinek.
Általában előzetes szemrevételezés és kárfelvétel történik, majd árajánlatot, árkalkulációt készítenek.
Ez elszomorító.