Opel Zafira vásárlási tanácsok, típushibák és modellek áttekintése

Vannak autók, amelyeket mennybe menesztenek a tesztek, minden valamirevaló autós ember bármikor képes rögtönözni róluk egy kétstrófás dicshimnuszt, és képernyőháttérként is remek szolgálatot tesznek. Mégis alig látni őket az utcán. A Zafira az autók mosógépe, porszívója és mikrosütője egyben. Senki sem azért veszi, mert disznó módon megy, pengén kanyarodik vagy sakál a hangja. Hanem mert kell egy autó, lehetőleg sok hellyel, és ha néhánapján bele lehet passzírozni hét embert; főnyeremény. A zafirás lelkesedése nem pajzán álmokból, nürburgringi köridőkből táplálkozik, nem a vásárlás előtt tetőzik. Hanem sokéves használat után, talán a negyvenkettedik csokifolt kitakarítása közben, amikor bevillan, hogy mióta szolgál már a gép, mennyi helyre elvitte a családot. Több zafirást ismerek közelről, mind így érez. Anya aggódik, befér-e a méteres lapostévé? Apa magabiztosan tolja előre az üléssort. A kanapé is a csomagtartóban költözik le a víkendházba. A gyerekek visonganak, amikor az unokatesókkal együtt mennek a Balaton partjára öten, és félrebillent fejjel szundítanak, amikor Horvátországból jön vissza a család. A Zafira sosem főszereplő, csak ott van, amikor kell, és teszi a dolgát. Míg más a nullaszázakat és a lóerőket nézi, zafirás apa csak legyint. Az avantgárd francia stílus, az olasz temperamentum hidegen hagyja, a szigorú nézésű német mérnökökben bízik, ha autóról van szó. Megbízhatóság mindenek felett, vallja.

Opel Zafira modellsorozat

Zafira Generációk áttekintése

Opel Zafira A (1999-2005)

1999-ben a Zafira vezette be a hétszemélyes egyterű karosszériát a kompakt autók kategóriájába. Egy tulajdonos beszámolója szerint az „A” Zafirája 2002. 12. havi, y20dth 101LE-s motorral, gyárilag manuális klímával és minden extrával felszerelt Elegance modell volt, 4 elektromos ablakkal, 8 légzsákkal, tempomattal, fedélzeti PC-vel és multikormánnyal. Sokan vágytak a digitklímás változatra, amit utólag, minden alkatrészt beszerezve, kábelköteg cseréjével is meg tudtak oldani. Szintén hasznos információ lehet, hogy az „A” Zafirában a rádiónál van állandó (biztosítékkal védett) +12V, ami kempingezéshez vagy telefon töltéséhez jól jöhet, mivel a szivargyújtó csak gyújtással működik.

Gyakori problémák és egyedi esetek

  • Az egyik felhasználó az automata klímával küzdött akkumulátorcsere után: „Kicserélve, de azóta nem úgy működik az automata klímám ahogy eddig. Nyomógombokra nem mindig engedelmeskedik sebesség szabályozásra se mindig reagál manuálisban, és ami a legnagyobb gond hogy a gyújtást levéve - na meg elhagyva a kocsit - tovább működik benne a ventilátor. Tegnap már rájöttem arra, hogy egy biztosítékkal megszakítva a kört egy másodpercre , már nem indul újra!”
  • Kárpitcsere után utastér lámpát keresett egy tulajdonos, melynek beépítési mérete 3x9 cm.
  • CNG-s A Zafira esetén olajválasztással kapcsolatban merültek fel kérdések.
  • Egy másik esetben a fényszóró magasságállítási funkció hiányzott a kábelkötegből, és a légzsák visszajelzője is a műszeregység csatlakozójának sérülése miatt volt rossz. Megoldásként a gyári vezetékelési diagramok átböngészését vagy a két kábelköteg összehasonlítását javasolták. Fontos ellenőrizni azt is, hogy a biztosítéktáblában szükség van-e új biztosítékokra/relékre.

Opel Zafira B (2005-2014)

Az Opel Zafira B egy 2005 és 2014 között gyártott kompakt egyterű, amely az Opel kínálatában a Meriva felett helyezkedik el. Minden téren továbbfejlesztett, 4,47 méter hosszú, 2,7 méteres tengelytávú második generációja 2005-ben jelent meg az akkor aktuális Astra műszaki alapjain. 2007-ben, a modellfrissítés részeként, kozmetikai változtatások történtek, emellett a motorválaszték is átalakult. Minden kivitele hétszemélyes, ezek közül az első két sorban elegendő a helykínálat, a harmadik sorban inkább csak gyerekeknek alkalmas pótülések vannak. A Zafira B 2005-ben elvégzett töréstesztje ötcsillagos eredménnyel zárult.

Opel Zafira B beltér

Benzinmotorok és típushibáik

A Zafira B számos négyhengeres motorral volt elérhető. Az alapmodell az 1.6 Twinport (105 LE) vagy az 1.6 EcoTec (115 LE), e felett található a kicsit erőteljesebb 1.8 EcoTec (140 LE) és a 2.2 Direct EcoTec (150 LE). Azoknak a családapáknak, akik nagyon sietősek, az EcoTec sorozatban egy kétliteres turbómotor is rendelkezésre áll nem kevesebb mint 200 lóerővel. Egy korábbi tulajdonos elmondása szerint 1.8-as benzines motorral (125 LE, majd 140 LE) kiválóan teljesít az autó, alacsony fordulaton is húz, és hosszú távon is van benne tartalék, 8,5 literes fogyasztással autópályán. Az Ecotec motorok, ha nem az olajzabálós szériából valók, legfeljebb egy gyújtótrafó-sort és egy EGR-szelepet kérnek száz-százötvenezer kilométerenként.

  • 1.6 Twinport: Gyakran jelentkeznek gyújtótrafó problémák, amelyek előbb-utóbb feladják a szolgálatot. A tünetek közé tartozik az egyenetlen alapjárat és az érezhető teljesítményveszteség. Ezenkívül az olajnyomáskapcsoló hajlamos a szivárgásra, ami olajveszteséghez vezethet. Az elfolyó olaj bejuthat a vezetékkötegen keresztül a motorvezérlő egységig, ahol kárt okozhat.
  • 1.8 EcoTec: Az olajhűtő tömítésnél lehet szivárgásra számítani, ami gyakran egy olajos és ragadós anyag formájában jelentkezik a kiegyenlítő tartályban. Egy tulajdonos beszámolója szerint az 1.6-os Z16XER motorkódú motorral szintén volt olajfogyasztása, miután egy utángyártott szelepfedelet kapott. Végül egy gyári új szelepfedél cseréje oldotta meg a problémát, amit valószínűleg a kartergáz lecsapató hibája okozott.
  • 2.2 Direct EcoTec: Ezzel a motorral bőségesen adódnak gondok. Egyrészt a vezérműlánc túl korai megnyúlása fordulhat elő, ami általában súlyos motorkárosodást eredményez. A közvetlen benzinbefecskendezéses motornak hála hajlamos koksz lerakódásra a szívócsatornában (dióhéjas tisztítás segíthet), másrészről a koksztól szennyezett befecskendezők, különösen magas futásteljesítmény esetén szintén problémát okozhatnak. A 2.2 literes változat hibáit egy hibásan működő magasnyomású szivattyú teszi még teljesebbé.

Dízelmotorok és típushibáik

Elérhető volt a kínálatban az 1.7 CDTI (110, 125 LE) és az 1.9 CDTI (120, 150 LE) dízelmotor is. Az elsőt a japán Isuzu gyártotta, míg az utóbbit a Fiat együttműködésével közösen fejlesztették ki, és Fiat autóiban 1.9 Multijet néven ismerhetik. A "Multijet" jelentése több üzemanyag befecskendezés égési ciklusonként. Fontos tudni, hogy a kétliteres DTI hírhedt az adagolója miatt, az 1.9-es Multijetnél pedig a magas futásteljesítmény miatt a közös nyomócsöves rendszer összeomlása fenyeget.

  • Általános probléma: Mindkét dízel motor típusnál gyenge pont a generátor, amely rendszeresen feladja a szolgálatot.
  • Szívócsonk problémák:
    1. Az egyik típusú szívócsonk műanyag, ponthegesztett, rozsdamentes acél örvénylapátokkal rendelkezik, és a fő hiba az, hogy a szívócsőben felhalmozódott korom részecskék növelik a csappantyú súrlódását, ami komoly problémákat okozhat a motorban. Ezt általában az EGR-rendszer melléktermékeként keletkező szén-részecskék okozzák. Amikor a ponthegesztési varratok megadják magukat, egy lapát leválhat és a motor lenyelheti, katasztrofális kárt okozva a motorban. A lenyelt lapát károsíthatja a szelepeket, a dugattyút, a turbófeltöltőt, de még a hengerfalakat is.
    2. A másik típusú szívócsonk alumínium ötvözetből készül, műanyag örvénylapátokkal. Ebben az esetben a hiba az, hogy a csapágyak elhasználódnak a szívócsőben felhalmozódott koksz miatt. Az elhasználódott csapágyak légszivárgást és töltőnyomás-veszteséget okozhatnak, vagy akár el is akadhatnak. A kisebbik rossz az az hogy a műanyag örvénylapátok legalább nem szakadnak le.

    A Z19DTH motor biztonságosabb verziója alumínium szívócsonkkal rendelkezik, műanyag örvénylapátokkal. Ha a lapátok elakadnak vagy szivárognak, a motor durva járást, csökkent üzemanyag-fogyasztást és teljesítménycsökkenést mutathat.

  • Vezérműszíj és vízpumpa: A gyártó szerint ebben a motorban a vezérműszíjat 150 000 kilométerenként vagy 10 évente kell cserélni, attól függően, hogy melyik következik be előbb. Ez rendkívül optimista; javasolt legkésőbb 100 ezer kilométer után vagy 5 év elteltével cserélni, attól függően, hogy melyik következik be előbb. A vízpumpát érdemes ugyanakkor cserélni, mint a vezérműszíjat, mivel ellentétes esetben beszorulhat, és ez okozhatja a vezérműszíj elszakadását.
  • Magas futásteljesítményű dízelek: Ha dízel motorral szerelt Opel Zafira B-t szeretnél vásárolni, függetlenül a motorváltozattól, különösen magas futásteljesítmény esetén figyelembe kell venned a dízelmotor tipikus gyenge pontjait. Ide tartoznak különösen a részecskeszűrő (DPF), kettőstömegű lendkerék (ZMS), turbófeltöltő, EGR-szelep és a befecskendezők. Egy eset arról is beszámol, hogy egy 1.7-es dízel Zafirába benzint tankoltak, ami üzemanyag leszívást tett szükségessé.
Opel dízelmotor felépítése

Váltó- és egyéb általános problémák

  • Manuális váltó (M32): Az Opel 6 sebességes (M32) kézi váltója is ismert a csapágyproblémáiról. A túl nagy terhelés miatt a kúpos görgők felülete megrepedhet, ami előbb vagy utóbb váltóhibához vezet. Ha a tesztvezetés során induláskor és fékezéskor a sebességváltókar elmozdulást mutat, abban az esetben valószínűleg hamarosan meg fog hibásodni a váltó.
  • ABS vezérlőegység: Problémák adódhatnak az ABS vezérlőegységgel, melyeket jelezhet a check engine lámpa felvillanása a műszerfalon és a C0131 hibakód is.
  • Indításgátló modul: A hibás indításgátló sok autótulajdonos életét keserítette meg az elindíthatatlan autók miatt. Egy tulajdonos garanciálisan javíttatta az indításgátló modul halálát.
  • Karosszéria és zár: A régebbi gyártású modelleknél rozsdásodásra hajlamos a csomagtérajtó és az ajtóél területe. Emellett a központi zár előbb vagy utóbb felmondja a szolgálatot, és a távirányítós kulccsal ekkor már nem lehet vezérelni - ez általában az ajtó környékén található vezetékhiba miatt történik meg.
  • Klíma: A klímaberendezés sem híres a hosszú élettartamáról, és a vásárlás előtt érdemes ellenőrizni a működést biztonsági okokból is. Egy tulajdonos beszámolt egy klímavezérlő elektronika haláláról, ami 75.000 Ft-os kiadást jelentett, és a ventilátor a legnagyobb fokozaton fújta a levegőt, amit csak az akkusaru levétele állított le.
  • Kesztyűtartó: A régi facelift előtti modellek kesztyűtartója az idő előrehaladtával néha nehezen zárható, és előfordul, hogy közben a világítás sem kapcsol ki, és az izzó kiég. A lefittyedt kesztyűtartót garanciálisan javították.
  • CIM-modul: Időnként az CIM-modul is meghibásodik, aminek következtében különféle elektronikai problémák merülhetnek fel, például a kürt meghibásodása vagy a kormánykerék gombjai is felmondhatják a szolgálatot.
  • Antenna tömítés: A B Zafira tető antennához hátul lehet külön tömítést kapni.

Belső tér, kényelem és variálhatóság

A Zafira (B) belső tere tágas, és a Flex7 ülésrendszernek köszönhetően kiválóan variálható. Az első két sorban elegendő a helykínálat, a harmadik sorban inkább csak gyerekeknek alkalmas pótülések vannak. 140 literes a csomagtér hét üléssel, és ha több helyre van szükségünk, a harmadik sor padlóba hajtásával igen tágas, 645 literes rakteret kapunk. A második sor variálhatósága már korlátozott, az egyben összehajtott üléssort az első háttámlákig tolhatjuk, míg a konkurensek közt már vannak egyenként mozgatható ülések is. A középső sorban akárki kényelmesen elfér, bőven van lábtér és fejmagasság. Az ülések keményre tömöttek, de nem kényelmetlenek.

Egy tulajdonos szerint a Zafira valójában inkább öt felnőtt és két gyerek, vagy két felnőtt, két-három gyerek és rengeteg csomag szállítására alkalmas. A középső pad könnyen tologatható, és percek alatt ki-be lehet hajtogatni a leghátsó székeket is. Azonban az autóban lakó kacatoknak nem sok hely jut, elöl egyetlen félliteres palackon kell osztozni, a második sornak még ennyi se jutott, csak a leghátulra szorultaknak adományoztak két pohártartót.

[VIDEO] Opel Zafira Tourer Flex7 Official Video

Vezetési élmény és útfekvés

A rugózás inkább kemény, mint puha, ami stabil útfekvést eredményez. A kanyarokban teljesen semlegesen viselkedik, és lendületesen, biztonságosan lehet vele autózni. A fékek jól adagolhatók, a kormányrásegítés éppen csak annyi, amennyi kell. Mint minden magas építésű karosszéria, az oldalszelet ez is baromira zokon veszi. Az A-oszlopok szélesek, ami megszokást igényel. A kormány lapos dőlésszögét és az elektronikus irányjelző működését sem mindenki szereti. Az audiorendszer korrekt, szépen szól, a rádió érzékenysége vidéken is jó, az RDS megfelelően követi a frekvenciákat, és az MP3 lejátszás is rendben van. A digitklíma precízen teszi a dolgát, és növeli a komfortérzetet.

Fogyasztás

Az 1.8-as benzines motor meglepően nincs hangja és étvágya sem, Spritmonitor szerint nyolcféllel elmegy, ami parádés egy ekkora autótól. Az olajcsere intervallum gyárilag 15 000 km volt az A Astránál és 30 000 km a Zafiránál, de a tulajdonos 10 000-12 000 km-ként cserélt olajat, gyári GM olajjal, ami bevált.

Megbízhatóság és TÜV/ADAC jelentések

Az Opel Zafira B korántsem egy kiemelkedő modell a rüsselsheimi gyártótól, és vásárlás előtt alaposan meg kell vizsgálni. Azonban friss műszaki vizsgával, fiatalabb évjárattal és megfelelő motor-váltó kombinációval a tágas családi autó még mindig jó választás lehet. Az árak a használtautó portálokon körülbelül 600.000 forinttól indulnak. Egy 367 ezer kilométert futott modell példája is mutatja, hogy rendkívüli odafigyeléssel és karbantartással az autó tartós lehet, bár a belső tér a kopás jeleit mutatta, és néhány apróbb probléma (kilincs, ajtókitámasztó, enyhe olajszivárgás) előfordult.

Azonban a tartósság nem feltétlenül jelent prémium minőséget: "Könnyű úgy tartósnak lenni, hogy szürkére festjük a rideg plasztikból fröccsöntött középkonzolt, és olyan nyomorult gombokat teszünk rá, amihez ember az ujjával nem szívesen nyúl. A narancssárga hátterű monokróm pontmátrixos minikijelzőnél még az F Astra műszerfalteteji órája is modernebb volt a maga idejében."

A TÜV-jelentése szerint gyakran kifogásolják a futóműrugókat és a féktárcsákat, ráadásul a kompakt egyterű gyakran negatívumokkal szerepel az olajszivárgás és a rozsdás kipufogórendszerek terén. A GTÜ-jelentés szerint a vizsgálóknak rendszeresen kifogásaik vannak a világítással kapcsolatban. Az ADAC meghibásodási statisztikájában a Zafira B szinte állandóan a rosszabb helyeket foglalja el. A meghibásodások közé tartoznak az indítómotor, a szívórendszer, a kipufogórendszer, a generátor, a kuplung, a biztosíték- és relédoboz, az akkumulátor, a gyújtótrafók és a gyújtáskapcsoló is.

Opel Zafira Tourer (C) és a frissített Zafira

Az Opel Zafira Tourer, ami a tavalyi frissítés óta már nem Zafira Tourer, hanem az Opel jelenlegi kínálatának egyetlen Zafirája, alapáron csak 5, az Innovation szint esetén azonban alapból 7 üléses. A tesztautók rendszerint a feláras ergonomikus sportülés csomagot és a második sori kapitányüléseket is megkapták. Előbbi változtatható laphosszúságú, le-fel, ki-be tologatható deréktámaszos, szabályozható magasságú első üléseket jelent. A frissítéssel érintőkijelző váltotta a gombok zömét a középkonzolon. Az új érintőképernyős hifi és navigáció egyértelműen, magyar nyelvű menüvel kezelhető.

Motorok és teljesítmény

A Szentgotthárdi gyártású 1,6 literes CDTI motorok 120-134 lóerővel érhetők el, szimpla turbóval. A Zafira 1,7 tonnás önsúlya miatt az 1,6 literes motorhoz igencsak hosszúra áttételezett váltó jár. Egyesben és kettesben óvatosan kell bánni a kuplunggal, városban gyakorta vissza kell kapcsolni hármasba. A hosszú váltóáttételezés előnye viszont, hogy autópályán a 130 km/órás tempó mindössze 2200/perc fordulat körül futható, ekkor az autó csendes, és még visszakapcsolás nélkül is képes gyorsítani. A 134 lóerős 1.6 CDTI tesztátlaga autópályán 6,5 l/100 km, városban 7-8 literes értékkel kell számolni.

Egy 2015-ös Zafira Tourer 1.8 125LE indítás után fél-egy percig egyenetlen motorjárást mutatott, és gyorsításkor enyhe "hullámzás" volt tapasztalható, főleg klímás használatkor. Egy másik tulajdonos az 1.6 TDI motor lassú bemelegedésére panaszkodott, kérdezve a termosztát típusát és elhelyezkedését.

Kényelem és variálhatóság

A feláras ergonomikus sportülések kényelmére nem lehet panasz, ahogyan a két szélső hátsó hely komfortjára sem. A második sori középső ülés viszont kicsit keskeny, két gyerekülés közé sem egy harmadik, sem egy felnőtt nem fér be kényelmesen. A középső hely lehajtásával a két szélső ülés hátra és az autó közepe felé is tolható. Hét ülés mögött is marad 156 literes csomagtér, öt ülés mögött mintegy 700, csak az első kettővel pedig közel 1800 liter tölthető meg. Fontos megjegyezni, hogy a leghátsó üléssorban sajnos nincs Isofix csatlakozó a gyerekülésekhez.

Városi használat vs. dízel

Az 1,6 literes Zafira Tourer legnagyobb ellenfele a 350 ezer forinttal drágább 2,0 literes, 170 lóerős dízel, melynek fogyasztás többlete katalógus szerint mindössze 0,5 l/100 km, a gyakorlatban pedig még kevesebb. Városi üzemhez a benzines, LPG-s és CNG-s változatok jobban ajánlottak, mivel a dízelekhez AdBlue adalékos katalizátor és részecskeszűrő (DPF) is jár. Utóbbi gyakran adhat üzenetet, hogy „Részecskeszűrő megtelt. Mindenképpen vezessen tovább!”, ami városi forgalomban kényelmetlen lehet.

Zafira Tourer ülésvariációk

Általános Vásárlási Tanácsok

Mire figyeljünk?

Minden ember más szempontok szerint választ magának autót, de a "beül-kulcsotelfordít-elindul-estehazaér" program sokak számára elsődleges. Ez az autó sok tulajdonosnak maradéktalanul megfelelt. Fontos, hogy az előző tulajdonos mennyire figyelt oda a gépre. Ne feledje, hogy a Zafira modellek, különösen a dízelek és a régebbi benzinmotorok, specifikus típushibákkal rendelkeznek, amelyeket alaposan ellenőrizni kell vásárlás előtt.

Egy tulajdonos elmondása szerint nem merte mindjárt megvenni a megjelenés után, gondolta vár egy évet, amíg előjöhetnek olyan alapvető konstrukciós hibák, amik sok bosszúságot okozhatnak. Ez a megfontoltság minden használt autó vásárlásakor ajánlott.

Fontos átnézni a következőket:

  • Alváz és karosszéria: Régebbi gyártású modelleknél rozsdásodásra hajlamos a csomagtérajtó és az ajtóél területe.
  • Elektronika: Tesztelje a klímaberendezést, a központi zárat, a fényszóró magasságállítást, a légzsák visszajelzőt és a szivargyújtót. A CIM-modul hibája kürt- vagy kormánykerék-gomb problémákat okozhat. Az indításgátló modul hibája is előfordult.
  • Motor: Ellenőrizze az olajszivárgást (szelepfedél, olajhűtő tömítés), a gyújtótrafókat (egyenetlen alapjárat), a vezérműlánc zaját (2.2 Direct), a szívócsonk állapotát (dízelek), és a részecskeszűrő állapotát (dízelek).
  • Váltó: Figyeljen a sebességváltókar elmozdulására induláskor és fékezéskor, ami M32-es váltóhiba jele lehet.
  • Futómű és fékek: A TÜV-jelentések gyakran említik a futóműrugókat és a féktárcsákat.

Milyen motort válasszunk?

A tippünk: Válassza inkább a benzines 1.6 vagy 1.8 EcoFlex változatotokat, kézi váltóval! Az 1,6 literes és 1,8 literes szívó benzinmotorok egyszerűek és megbízhatóak. Az egyetlen dolog, amire figyelni kell, az a vezérműtengely állító csörgése hidegindítás után a változó szelepvezérlésű autókban - az 1,6 literes 115 lóerős és az 1,8 literes 140 lóerős motoroknál.

A 2.2 Direct Ecotec motort ha lehet kerülni kell - az üzemanyag-befecskendező rendszer (főleg a nagynyomású üzemanyag szivattyú) és az M32-es sebességváltóval kapcsolatos problémák miatt.

A dízelmotoroknál, különösen a 2.0 DTI esetében az adagoló, az 1.9 Multijet esetében pedig a magas futásteljesítmény miatti közös nyomócsöves rendszer problémái vetnek fel aggályokat. Ha mégis dízelt választ, gondoljon a DPF, ZMS, turbó, EGR és befecskendezők potenciális hibáira. A városi használatra a dízelek AdBlue és részecskeszűrő miatt kevésbé ideálisak, a benzines, LPG és CNG változatok jobb választásnak bizonyulnak.

Opel Zafira alkatrész bontott állapotban

Összehasonlító táblázat: Opel Zafira generációk és motorok

Generáció Gyártási idő Benzinmotorok (jellemzők / LE) Dízelmotorok (jellemzők / LE) Gyakori problémák / Megjegyzések
Opel Zafira A 1999-2005 1.6 (101 LE), 1.8 (125 LE), 2.0 DTH (101 LE) 2.0 DTI Kábelköteg, automata klíma ventilátor, állandó +12V hiánya a szivargyújtóban.
Opel Zafira B 2005-2014 1.6 Twinport (105 LE), 1.6 EcoTec (115 LE), 1.8 EcoTec (140 LE), 2.2 Direct EcoTec (150 LE), 2.0 Turbo (200 LE) 1.7 CDTI (110, 125 LE), 1.9 CDTI (120, 150 LE) Benzines: Gyújtótrafó (1.6), olajnyomáskapcsoló szivárgás (1.6), olajhűtő tömítés (1.8), vezérműlánc, kokszosodás, magasnyomású szivattyú (2.2 Direct). Dízel: Generátor, szívócsonk örvénylapátok, vezérműszíj, DPF, ZMS, turbó, EGR. Általános: M32 váltó, ABS vezérlő, indításgátló, rozsda, központi zár, klíma, CIM-modul.
Opel Zafira Tourer (C) / Frissített Zafira 2011-2019 / 2017- 1.8 (125 LE), turbós benzinesek, LPG, CNG 1.6 CDTI (120, 134 LE), 2.0 CDTI (170 LE) Lassú bemelegedés (1.6 TDI), egyenetlen járás/hullámzás (1.8), DPF problémák városi használatnál, hiányzó Isofix a 3. sorban.

tags: #opel #zafira #alkalmi #vetel