Hogyan lehet egy kétszavas mondatban elmondani, milyen autó az Octavia RS? Így: családi sportautó. Pont így fogalmaznak a márka hivatalos honlapján is, és igazat beszélnek. Ha kerestél már praktikus családi autót magadnak, akkor szinte biztos, hogy egy ponton eszedbe jutott a Skoda Octavia. A konszern évtizedek óta reszeli a típust, és mára eljutottak vele egy olyan szintre, amibe gyakorlatilag lehetetlen belekötni. Vágyni nehéz, indokolni könnyű: tágas, tartós, praktikus, emberi áron adják, meg ami még.
Az Octavia RS változata tökéletesen alkalmas a mindennapi családi autó szerepének betöltésére, de emellett különleges vezetési élményt is nyújt. Ekkora méretben, ilyen teljesítményt és értéket kevés más autó tud adni.
Miért éppen az Octavia RS 245?
A harmadik generációs Škoda Octaviát 2012-2019 között gyártották, a facelift 2016-ban volt. Ez a piros, faceliftes RS szedán egy kifejezetten feltűnő jelenség. Amikor 2016-ban bemutatták, sokan nem értették ezt a kettéosztott lámpát, de pár hónap után megszokták, és ma már kifejezetten tetszik. Az RS változat sportosságát se vitték túlzásba, belül van egy kis műkarbon betét, néhány RS logó, fémpedálok, és az egyedi ülések is inkább dizájnosak, mint sportosak. Persze, ez is csak egy Octavia, ami kategóriájának padlásán lavíroz, óriási benne a hely, nagyobb autóra a legtöbbünknek semmi szüksége nem lenne.

Erő és teljesítmény: A 245 lóerős szív
A 245-ös Octavia RS azért kapta ezt a modellnevet, hogy mindenki azonnal tudja, 245 lóerős motor dolgozik a fedél alatt. Az elejében kétliteres turbómotor (TSI) lakik, amely 245 lovas ménest rejteget, 370 Nm-es forgatónyomatékkal. A szépség nemcsak elődjénél 15 lóerővel nagyobb teljesítményére lehet büszke, hanem az első tengely elektronikus differenciálzár-hatású funkcióját (VAQ) is magában foglaló korszerű futómű-technikájára is. Az RS Octavia limuzin és kombi változatban is megjelenik, de bármelyiket is választjuk, a menetteljesítmények továbbra is igen meggyőzőek.
A Skoda Octavia RS 2.0 TSI motorral, 180 kW (245 LE) teljesítménnyel és 370 Nm nyomatékkal, 7 sebességes DSG sebességváltóval a leggyorsabb a maga nemében. A limuzin 6,6 másodperc alatt éri el a százat, miután a motor az 1600 és 4300 percenkénti fordulatszám közötti tartományban mindvégig biztosítja a 370 newtonméteres maximális forgatónyomatékot, végsebessége pedig 250 km/órára korlátozódik. A fékek is nagyobbak, mint a TDI vagy a PHEV változatokon.
2018 Skoda Octavia RS 245 Combi ÉJSZAKAI SZEMBEN VEZETÉS (60FPS)
Az Octavia RS változatok összehasonlítása
A Skoda Octavia RS számos motorváltozattal elérhető volt az évek során, amelyek mind a sportosságot és a mindennapi használhatóságot ötvözik. Az alábbi táblázatban a legfontosabb RS motorváltozatok specifikációit gyűjtöttük össze:
| Modellváltozat | Motor | Teljesítmény (LE / kW) | Nyomaték (Nm) | 0-100 km/h (mp) | Végsebesség (km/h) | Váltó | Generáció | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| RS 245 (TSI) | 2.0 TSI | 245 / 180 | 370 | 6,6 - 6,7 | 250 | 7-seb. DSG | 3.5 (facelift) | Elektronikus differenciálzár (VAQ) |
| RS 2.0 TDI | 2.0 TDI | 200 / 147 | 400 | 7,4 | 249 | 7-seb. DSG | 4. | |
| RS iV (PHEV) | 1.4 TSI + elektromos | 245 (rendszer) | 400 | 7,3 | 225 | 6-seb. DSG | 4. | 13 kWh akku, 1.1 l/100km (WLTP) |
| ABT RS TSI (tuning) | 2.0 TSI | 290 | 410 | N/A | N/A | N/A | ||
| ABT RS TDI (tuning) | 2.0 TDI | 210 | 420 | N/A | N/A | N/A |
Vezetési élmény és dinamika
Sport futóműve révén másfél centivel alacsonyabban utazik az RS, mint a normál Octavia, ugyanakkor hátsó nyomtávja 30 milliméterrel szélesebb, mint elődjéé. A vezetési élmény alapja az erő. Egy olyan autóval, ami 6,6 másodperc alatt van százon, illik jól szórakozni, és ebben is elég jó az Octavia RS. Viszonylag pontos a kormánya, egészen jó a futóműve is, de azért a mechanikus sperrdiffi (csak a fékezgetős, elektronikus van benne) és összkerékhajtás nélkül elég hamar elkaparnak az első kerekek.
A kormány áttételezése nagyon direkt, a többi Octavia 2,7 fordulata helyett az RS kormánya csak 2,1-et fordul a két szélső állás között. Az alapáras, részlegesen önzáró differenciálmű nagyon hatékony, nincsenek tapadásért küzdő kerekek, nem táncol a kormány a kezünk alatt. Szépen megcsinálja, amit kell. Akkor is ha húzós a feladat, és azt is simán. A sportosabb útfekvésről 15 mm-rel ültetett futómű gondoskodik, amely felárért adaptív lengéscsillapítókat is kaphat. Ennek lényege az, hogy a rugózás keménysége folyamatosan alkalmazkodik a körülményekhez, illetve a különböző menetmódokkal változik az alapbeállítás is.
A dinamikus vezetési rendszer és a megfelelő programok (normál, öko, sport vagy egyéni) használatával az autó karakterét a vezető igényeihez igazíthatjuk. Továbbá, a szintetikus motorhang is változik a menetmódokkal, amely sportba váltva erősödik fel igazán, de még normál módban is egész konkrétan jelen van. Csak Eco-ban tűnik el teljesen. De van lehetőség egyéni mód konfigurálására, így aki nem szeretné, nem muszáj ezt hallgatnia a sportosra hangolt Octavia RS-ben.
A DSG, azaz duplakuplungos automataváltó, abból is hétfokozatú, bámulatos gyorsasággal kapcsol, akár magától, akár a kormány mögötti füleket pöcögtetve. Legalábbis akkor, amikor már van lendület. De elinduláskor itt is egy kicsit buta a DSG. A választókar helyén már csak egy billenőkapcsoló van. Nincs mechanikus kapcsolat a sebességváltóval, csak vezetékes, ún. „shift by wire”.

A család szolgálatában: Praktikum és kényelem
Az Octavia RS tökéletesen alkalmas a mindennapi családi autó szerepének betöltésére. Hatalmas helykínálat, kényelmes ülések, 600 literes csomagtartó (ráadásul remek bővíthetőséggel), sok rekesz és praktikus megoldások tömkelege jellemzi. Az ötajtósnak is hatalmas a puttonya, és a hátsó ülései is nagyon kényelmesek. Az utastérben az autó karakterének megfelelően sportos hangulat fogad, szép és kellemes tapintású anyagok vesznek körül.
Az első ülések masszív oldaltámaszokat kaptak, mégis nagyon kényelmesek. Motoros állításúak, fűthetőek, sőt, felárért masszásfunkciót is nyújthatnak. A kormány is fűthető, sőt, a hátsó ülések is. Utóbbiaknak viszont szinte semmi kagylósításuk nincs, szóval nem illik kanyarvadászatra menni hátsó utasokkal a fedélzeten. Cserébe viszont nagyon kényelmes ott utazni, és ha középre is kell ülni valakinek, még annak sem pokol az élete. Az Octavia RS utasterében van bőven alcantara, bőr és szövetkárpit is, mindenből megfelelő mennyiségben, a megfelelő helyen. Ízléses és egyben sportos az összhatás.
Praktikus megoldásokban sem szűkölködik az RS, ebben is hamisítatlan Octavia. Esernyőtartó a vezetőoldali ajtóban, a csomagtér alján megfordítható padló, a kalaptartó alatt függő tároló, az első ülések hátfalán telefontartó.
Modern technológia és infotainment
Az Octavia RS új generációja által nyújtott technikai újítások közé tartozik a progresszív kormányzás (alapfelszereltség) és a c.DSG csere by-wire technológiával, amely lehetővé teszi a kar helyettesítését egy alig helyet foglaló vezérlőmodulra és továbbfejlesztett vezetőtámogató rendszerekre.
A kormány mögötti kijelző teljesen digitális, megjelenítési stílusa és tartalma is változtatható. Szép és igényes. Ugyanígy a középső érintő-kijelző, melynek főképernyője részletesen testre szabható, így könnyen rendet teremthetünk a káoszból, ráadásul saját szájízünk szerint. Van Apple CarPlay és Android Auto, USB csatlakozók elől, hátul, illetve vezeték nélküli töltő a váltó előtti rekeszben.
És nagy kár, hogy a klíma állításáért is az érintő kijelzőhöz kell kaparásznunk, hiszen így le kell venni a tekintetünket az útról. A szokásos hangerőszabályzó is hiányzik a középkonzolról, helyette a képernyő alatti sávot kell jobbra balra simogatni, amely ráadásul gyújtás nélkül nem is működik… Az ilyesmikre semmi szükség nincs se itt, se máshol. Persze, ha azt akarták elérni, hogy ne vegyük le a kezünket a kormányról, hanem csak onnan állítsunk hangerőt, akkor viszont remek munkát végeztek a tervezők!

Fogyasztás és fenntartás
A Škoda Octavia RS kizárólag benzinüzemű 2.0 L TSI modellek WLTP szerint mért fogyasztása: 5,7-10,8 l/100km, CO2 kibocsátása: 130-245 g/km. 2017. szeptember 1-jétől bizonyos új járművek típusjóváhagyása a Könnyűgépjárművekre Vonatkozó, Világszinten Harmonizált Vizsgálati Eljárás (Worldwide Harmonized Light Vehicle Test Procedure, WLTP) alapján történik, amely egy új, reálisabb vizsgálati eljárás az üzemanyag-fogyasztás és a CO2-kibocsátás mérésére. A reálisabb vizsgálati körülmények miatt a WLTP keretében mért üzemanyag-fogyasztás és CO2-kibocsátás sok esetben magasabb az NEDC-ben mért értékeknél.
Normálisan hajtva a fogyasztása is egészen hétköznapi. Persze városban nem ő a bajnok, hiszen itt a kétezres turbómotor étvágya nehezen marad 10 liter alatt, de kint meglepően barátságos számokkal kecsegtet. Autópályán elvan 7-7,5 literrel, országúton vagy az M0-áson pedig egy literrel kevesebbel is megelégszik. Vegyesben el lehet vele járni 7 literből (vároban azért megeszi a tízet is). Persze, súlyos jobb lábbal, sűrű előzésekkel ez már nem tartható, de más az élményszerű és más az ésszerű vezetés, ezt tudomásul kell venni. Nincs ingyen leves.

Megbízhatóság és potenciális problémák
Általánosságban véve elég megbízható, és viszonylag olcsón fenntartható autónak néz ki ez az Octavia-generáció is, egyedül a DSG váltó az, ami tényleg nagyon fáj, ha elromlik. A turbós benzineseknél közismert a kokszosodási és a vezérműlánc-probléma, de ez főként a korai gyártású Octaviáknál lehet gond, az 1,4-es és az 1,2-es TSI-knél nál már úgy tűnik, kezd sokkal megbízhatóbbá válni a technika.
A VW-csoportos autókra szakosodott Doni Motorst is megkérdeztük erről a kétliteres benzinmotorról. Szerintük mind a 220, mind a 230 lóerős benzines elég jó konstrukció, a kettős befecskendezésnek köszönhetően a kokszosodásra sem különösebben hajlamosak. Ők eddig lánchajtás-problémáról sem tudnak. A vízpumpa, a vezérlés feszítőgörgői és a tempomat általában már a garanciaidő alatt cserés, az újabb alkatrészek már a tulajdonosok beszámolói szerint jobban bírják a strapát.
A tesztelt autóban a kötelező javításokon kívül a Hűtőközeg pótlás/csere/fokolás tételeket emelnénk ki, amit 29 ezernél és 88 ezernél is kért az autó. Ez nem egyedi eset, volt olyan Népítélkezőnk, aki szintén panaszkodott arra, hogy a benzines Octavia RS eszegeti a hűtővizet, ami nem feltétlenül katasztrófa, de nagyon könnyen válhat azzá, hengerfejesség, vagy hengerfal-repedés is lehet belőle. Viszont van egy elég jelentős különbség a korábbi, polgári változatban szerzett tapasztalataimhoz képest: ebben az autóban zörögtek a beltéri műanyagok, méghozzá nagyon, pedig nem is az elérhető legnagyobb felnik (19 col) voltak rajta, csak a 18-as. Érdekes kérdés ez, mert azt nem tudnánk leírni, hogy csak ezért a zörgés miatt lemondanánk az RS-ről.
Ismert visszahívások a 3. generációs Octaviánál:
- Hibás gyártás miatt elromolhat a hátsó ajtók gyerekzárja, ami emiatt figyelmeztetés nélkül kioldhat (2015.11.25-2016.04.14. közötti gyártású modellek).
- Hibás légzsákház sérülést okozhat ütközésnél (2018-as visszahívás).
- A hátsó oldalablakok hibás tömítése miatt szélsőséges esetben akár az ablak is kieshet (2019. augusztus 12-20. közötti gyártású modellek).
- Előfordulhat, hogy az első tengelyen hibás rugókat szereltek fel, ami instabillá teheti az autót (2019.06.04-07. közötti gyártású modellek).
- Hibásan felszerelt hátsó fejtámlák (2018-as visszahívás).
- Hibás hátsó kerékcsapágy ház (2017.08.24-29. közötti gyártású modellek).

Alternatív RS változatok és tuning lehetőségek
A negyedik generációhoz érkezve már nem csak a benzines turbómotorral és dízellel lehet kapni az RS-t, hanem tölthető hibrid hajtáslánccal is. Az Octavia RS TDI motorja 147 kW (200 LE) teljesítményt ad le, maximális nyomatéka 400 Nm. Akárcsak a benzines, ez is 7 sebességes DSG sebességváltóval van kombinálva. 0 másodperc alatt gyorsul 100-ról 7,4 km/órára, és eléri a 249 km/órát.
Az Octavia RS iV a plug-in hibrid hajtásrendszert használja, amelyet a Volkswagen-csoport számos modelljében láthattunk. Egy 1.4-es benzinmotor 150 LE-vel és egy 85 kW-os villanymotor kombinálja a 245 LE rendszerteljesítményt, 400 Nm maximális nyomatékkal. A sebességváltó ebben az esetben is egy duplakuplungos DSG, de hat fokozatú. 0-ról 100 km/h-ra 7,3 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 225 km/h, átlagfogyasztása pedig 1,1 l/100 km-től tehető el. A 13 kWh kapacitású akkumulátort a hátsó ülések alá helyezték el, amihez ezen a téren elemeket kell áthelyezni: az üzemanyagtartály mintegy 10 litert veszít, a csomagtartó pedig 600 literről 450-re megy a szedánban.
Az Octavia RS TDI-nek nincs akkora karaktere, de nincs még egy szedán a piacon, amely a sportosságot az üzemanyag-takarékossággal ötvözi és az Octavia belső terével vagy csomagtartójának kapacitásával, ami az egyik kategóriájában a legjobb. A motor teljesítményének tolása, ami sok, nem éri el a benzines dinamikus szintjét, de nem éppen lassú autó, és valós használatban átlagosan 2-3 literrel kevesebb üzemanyagot fogyaszt a benzinhez képest.
De nem mindenki elégedett a típus 2 literes 4 hengeres TSI turbós benzinmotorjának 245 lóerős teljesítményével, illetve 370 Nm-es csúcsnyomatékával. Nekik készült az ABT új tuning kombija. A német szakemberek 290 lóerőre növelték a motor teljesítményét, a nyomaték pedig 410 Nm-re emelkedett a beavatkozásnak köszönhetően. Az ABT azokra is gondolt, akik a szerényebb fogyasztású dízel Octavia RS-t szeretnék kicsit felmorcosítani: a 2 literes TDI turbódízel egység teljesítményét 184-ről 210 lóerőre, nyomatékát pedig 380-ról 420 Nm-re emelték.
Ár és felszereltség
16 millió körül indul az Octavia RS a kétliteres turbómotorral és DSG-vel, egy tesztelt konfiguráció pedig 19 millió körül van. A felszereltségbe nehéz belekötni, legalábbis nem igazán tudunk olyat kitalálni ebben a kategóriában, ami nem szerepel az étlapon. Az Octavia RS változatok az összes említett külső és belső felszereltségi részlet mellett nagyon komplett felszereltséget tartalmaznak.
Opcióként említhetők az ergonomikus, Alcantara kárpitozású ülések (2.535 euró), a kétféle 19 colos kerék 225/40-es gumikkal (kb. 675 eurótól). A 665 eurós Business Connect csomag tartalmazza a Columbus infotainment rendszert 10 hüvelykes érintőképernyővel, amely vezeték nélkül kompatibilis Apple CarPlay és Android Auto, böngésző és egy év kapcsolati szolgáltatások.