A Yaris megjelenéséig a Toyota kisautóinak formája nem nagyon borzolta a kedélyeket. Ám úgy látszik, a japánok a formatervezés terén alaposan rákapcsoltak, mert a Yaris családi változata, a Verso már akár a Star Wars következő epizódjából is érkezett volna. A mérnökök azonban nem elégedtek meg a szokatlan külsővel. A Versót praktikusan be is rendezték. Így utasterének mérete a kombikat, variálhatósága pedig a buszlimuzinokat idézi.

Utastér és páratlan praktikum
Alaphelyzetben a hátul helyet foglaló utasok fej- és lábtere a kategóriához képest óriási, úti holmijuk elhelyezését pedig a 390 literes csomagtér mellett számtalan zseb, tárolóhely és rekesz teszi lehetővé. Öt ülés mögött sem kicsi a csomagtartó, amit a kalaptartó eltávolításával még jócskán kibővíthetünk. Ehhez első lépésként néhány egyszerű mozdulattal le kell hajtanunk a jobb hátsó ülést a korábbi lábtérhez, majd a középső ülést - szintén pofonegyszerűen - el kell távolítanunk. A csomagtérajtó a szokásostól eltérő módon oldalra nyílik, egy szárnnyal. A hátsó pad első próbára kicsit magasnak és keménynek tűnik, de hosszabb távon utazva ezen tulajdonságai előnnyé válnak. A lábtér teljesen hátratolt első ülések mögött is bőséges, a fejtérről nem is beszélve.
A praktikum azonban nem merült ki ennyiben: a napszemüvegnek például külön tartót alakítottak ki, a belső világítótest a helyéről kivéve zseblámpaként használható. A kisautóból is ismerős, egymás felett lévő két kesztyűtartó itt is megtalálható, akárcsak a középkonzol két szélén elhelyezett beugró rész. Szintén nem újdonság, hogy a jobb első ülés alatt is találni egy fiókot. A Verso kiváltsága viszont a plafonon két oldalt elhelyezett polc és a középről lenyíló szemüvegtartó. További érdekesség, hogy a csomagtér lámpa kivehető és elemlámpaként használható.
Näin saat lisätilaa autoon - Toyota Yaris Verso
Modellfrissítés kívül és belül
A külső és a belső tavaly tavasszal nyerte el mostani formáját, amikor is a Verso a Yaris-szal egyetemben kisebb ráncfelvarráson esett át. Kívülről a könnyzsákkal ellátott első fényszórók, a kissé átalakított lökhárítók és a hűtőrács, valamint a hátsó lámpatest árulkodik az átalakulásról. Belülről is kulturálódott a Verso, elöl szinte teljesen megegyezik a Yaris-szal. A középkonzol a kijelző körül illetve a levegőbelépők formájában különbözik a Yaris-étól. Az oldalsó levegőbelépők teljesen elzárva furcsán mutatnak, leginkább egy sajtra emlékeztetnek.
Menettulajdonságok és motorteljesítmény
A kocsi variálhatósága mellett az alap Yarisból származó motorról is csak jókat lehet mondani. Az erőforrás szelepvezérlése és kipufogójának hangolása a fordulatszámmal változik, ezért meglepően rugalmasan és takarékosan mozgatja az elég magas karosszériát. A motor karbantartási igénye kicsi, csendesen működik, s ez csak gyarapítja a Verso piros pontjait. Tesztautónkat a legerősebb benzines, a 105 lóerős, 1,5 literes motor mozgatta. A végsebesség 175 km/óra, aminek elérése nem okoz komoly problémát, viszont a fogyasztásnak nem kedvez. 130-as autópálya tempónál viszonylag magas, négyezres fordulaton jár a motor, amivel teljes terhelésnél 8,5 literes fogyasztás jött ki 100 kilométerenként.
Az autó szinte egyetlen komoly hibáját szintén nagy sebességnél tapasztaltuk. 110 km/óra felett a túl közvetlen kormány miatt, az autó a legkisebb kormánymozdulatra is kitér oldalra. Ez rendkívül idegesítő és kívülről valószínűleg a sofőr ittasságát feltételezik legtöbben. Hosszabb távon biztosan megszokható az érzés, nekünk még nem sikerült. Ettől függetlenül pontos és könnyen kapcsolható az ötsebességes kézi váltó, minden tekintetben elégedettek voltunk vele. A négy tárcsafék hatásosan lassítja az autót. Gyors kanyarokban könnyedén kipörögnek az abroncsok, de ezzel együtt is félelemérzet nélkül szelhetjük az ország szerpentinjeit. Csupán egyetlen dolog rontja kissé a kocsiról kialakult kedvező képet. Az ára. Összességében azonban egy rendkívül sokoldalú és jól használható autó a Yaris Verso.

Toyota Yaris Verso részletes műszaki adatok
- Jelleg: kiskategóriájú buszlimuzin, változtatható utas-csomag térrel. Önhordó acélkarosszéria.
- Hajtómű: négyhengeres, soros, benzinmotor. Hengerenként két szívó- és két kipufogószelep, változó szelepvezérlés. 1299 cm3. 63 kW/86 LE 6000/min-nál. 124 Nm 4400/min-nál. Akkumulátor 12 V 55 Ah.
- Kormány és fékrendszer: Szervokormány. Elöl belső hűtésű tárcsafék, hátul dobfék, blokkolásgátló.
- Felfüggesztés: Elöl független kerékfelfüggesztés, McPherson rugóstag, L alakú alsó lengőkaros felfüggesztés, stabilizátor. Hátul torziós rúd, hosszanti lengőkar.
- Méretek és súlyok: Hosszúság 3860 mm, szélesség 1690 mm, magasság 1680 mm, tengelytáv 2500 mm. Fordulókör átmérője 10,2 m. Csomagtér 390-2160 l.
- Kerék- és gumiméret: Kerékméret 5,5 x 14,0. Gumiméret 175/65 R 14.