Céges autó vásárlás Kft. számára: Átfogó tudnivalók

A gépjármű vásárlás fontos és felelősségteljes lépés egy cég életében. Legyen az akár munkaeszköz, vagy a dolgozók számára nyújtott juttatás, a céges jármű megvásárlása minden esetben nagy körültekintést igényel. Cégnél többféle módon is juthatunk céges autóhoz. Fontos megfontolni, hogy cégként vagy magánszemélyként szeretnénk megvásárolni azt. Mindkét megoldásnak lehetnek előnyei és hátrányai is, a szabályzás pedig rendkívül bonyolult, így a megalapozott döntéshez feltétlenül érdemes adószakértő véleményét is kikérni. Az illetékfizetési kötelezettség, valamint a baleseti adó mértéke céges és magánszemélyként történő vásárlás esetén megegyezik, céges vásárlás esetén azonban a cégautóadóból levonható a gépjárműadó összege, amennyiben a tulajdonos és az üzembentartó megegyezik. Szintén a céges tulajdon mellett szól, hogy a céges autóval kapcsolatos adók és költségek egy része elszámolható - természetesen erre akkor is van lehetőség, ha magánszemélyként vásároltuk a járművet, azonban ezzel egyúttal cégautóadó-fizetési kötelezettségünk is keletkezik.

Céges autó kulcsai és pénzügyi dokumentumok

Céges autó beszerzési lehetőségek: Vásárlás, Lízing, Tartós Bérlet

Az üzleti célokra szánt autó beszerzésekor több különböző vételi és bérleti lehetőség közül választhatunk. Ilyen a vásárlás, a lízing, vagy a tartós bérleti szerződés.

Közvetlen vásárlás

A vásárlás során a gépjármű a megvásárló cég vagy magánszemély tulajdonába kerül. Ebben az esetben az autó megvásárlásakor kell kifizetnünk a teljes vételárat. A fő különbség tehát a tulajdonjog alakulásában van, hiszen a hitelből történő vásárlás vagy az egy összegben történő fizetés esetében a gépjármű rögtön a vásárló tulajdona lesz. Saját tulajdonú autó esetén a gépjármű szabadon használható.

Pénzügyi lízing

Lízing esetében a gépjármű tulajdonosa nem a cég, hanem a finanszírozó, vagyis a lízingbe adó fél lesz. Ebben az esetben a lízingbe adó kizárólag abból a célból szerzi meg a lízingtárgy tulajdonjogát, hogy lízingdíj fizetése ellenében használatba adja azt a lízingbe vevő fél számára, amely után az havonta fizeti meg a lízing díját. A pénzügyi lízingen túl, operatív lízing igénybevételére is van lehetőség, amit akkor érdemes megfontolni, ha a tulajdonjog megszerzése nem kulcsfontosságú. A törvényi szabályozás lehetővé teszi, hogy ne csak új, hanem használt autót is lehessen lízingelni.

Zárt végű pénzügyi lízing

A zárt végű lízing lényege, hogy a futamidő végével automatikusan a mi tulajdonunkba kerül a jármű az úgynevezett maradványérték befizetésével. Könyvelési szempontból fontos, hogy az eszközt a saját könyveiben is kimutatja a bérbe vevő.

Nyílt végű pénzügyi lízing

A nyitott végű lízing hasonlóan működik, annyi különbséggel, hogy a futamidő lejártakor eldönthetjük, hogy a maradványértéken megvásároljuk-e a járművet, vagy sem. A nyílt végű lízing csak cégek számára elérhető, magánszemélyeknek nem. A nyíltvégű pénzügyi lízing előnye azonban, hogy a lízingdíj ÁFA-ja az erre vonatkozó feltételeknek való megfelelés esetén visszaigényelhető. Nyílt végű lízing esetében rendre elővételi jogot kap a lízingbe vevő a lízing futam idejének végén. E konstrukció esetében is ugyanazok a levonási szabályok, mint a nyíltvégű pénzügyilízing esetében. A kedvező adólevonási szabályok miatt, a piacon szinte csak a tartósbérlet vagy a nyíltvégű pénzügyilízing konstrukciót választják a vevők.

Operatív lízing (Tartós bérlet)

Az operatív lízing vagy tartós bérlet (szinonimák) esetén a gépjármű végig a lízingbe adó cég tulajdona marad, mi csak béreljük. A tartós bérlet előnye, hogy a kifizetett havi bérleti díj elszámolható költségként, valamint nem kötelező az önerő. További előny, hogy a bérleti díj áfatartalma a használat függvényében visszaigényelhető. Amennyiben nem akarunk útnyilvántartást vezetni, lehetőségünk van 50%-nak tekinteni a céges és a magáncélú használatot, és az áfa 50%-át visszaigényelni. Amennyiben nagyobb arányú a céges használat, ezt útnyilvántartással igazolhatjuk. Dönthetünk úgy, hogy a karbantartást is a lízingelő cégre bízzuk, ebben az esetben nekünk lényegében csak használni és tankolni kell az autókat. Mind a könyvelés, mind a használat szempontjából egyszerű, kényelmes konstrukcióról van szó, minimális adminisztrációs teherrel. (A CASCO-t sem nekünk kell például intézni, hanem bele van építve a költségekbe).

Céges autót szeretnél? Lízingelj okosan!

Fontos szempontok a céges autó kiválasztásakor

A céges autók a virágkorukat élik. A legkülönbözőbb célokra használják őket, ezért a vásárlásnál nem csak azt kell megfontolni, hogy milyen típusú útra, környezetbe szánja őket, hanem a konkrét helyzeteket, célokat is. Abban az esetben, ha nem a célnak megfelelő autót vesz, akkor a fent felsorolt szempontok semmit nem érnek. Éppen ezért a vásárlásnál fontos, hogy a felhasználási körülményekre optimalizáljon. Kisebb vállalkozásként érdemes átgondolni, hogy valóban szükség van-e a céges autóra, és ha a válasz „igen”, akkor kell megtenni a következő lépést - de ha nem, akkor az erre szánt összeget érdemes inkább valami másra fordítani. Ez megoldható a különféle carsharing szolgáltatások igénybevételével, de akár egy taxikártyával is.

Felhasználási cél

Vállalkozása válogatja, hogy mire használják a céges autókat. Hol a munkaeszközök szállítására, hol a sokat utazó kollégák (pl. üzletkötők, karbantartásért felelős mérnökök) közlekedésének megkönnyítésére, hol pedig reprezentatív célokból.

  • Személyszállítás: Célja általában egy vagy több személy állandó utaztatása, legyen szó munkahelyi ingázásról, ügyfelek felvételéről. A középkategóriás személyautók a dolgozók számára ideálisak, legyen szó belvárosi közlekedésről vagy rendszeres ingázásról.
  • Áruszállítás: Nagyobb mennyiségű, nehézségű áru mozgatására szolgál. Néhány kilométertől kezdve akár több ezer kilométert is megtehetnek. A furgonok és a kisteherautók megfelelőek az áruszállításra, mivel rendelkeznek rakodótérrel. Ha áruszállítás céljára veszi a cég a járművet, akkor a rakodhatóság, a kombisítási lehetőség, a nagy teherbírás, az erősebb motor, vagy a nagyobb méret (pl. furgon) játszanak szerepet.
  • Munkavállalóknak, vezetőknek biztosított autók: Ebben az esetben a dolgozó jogosult a jármű mindennapos, magáncélú használatára. Szakértőnk szerint fontos szempont a vállalkozásoknál - főleg, hogy a cafeteria fajtái beszűkültek -, hogy a személygépkocsi magáncélú használta adómentességet élvez. Így az egyébként üzleti célú személygépkocsinak dolgozó részére történő magáncélú használatba adása kvázi cafeteria elemként használható, amelynek gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó és járulék vonzata.

Az optimálistól eltérő használatnak anyagi jellegű következményei lehetnek. A kisteherautók nem valók személyszállításra, mivel ahhoz túl magas fogyasztással rendelkeznek, nem elég kényelmesek és nem rendelkeznek megfelelő biztonsági rendszerrel sem.

Különböző típusú céges autók: személyautó, furgon, elektromos autó

Járműjellemzők: Fogyasztás, Kényelem, Biztonság

  • Alacsony üzemeltetési költség: Nagyon nem mindegy, hogy mennyit fizetünk el üzemanyagköltségre. Nagy futásteljesítmény esetén akár fél-egy liternyi különbség is jelentős különbséget jelent költségben. Hiába sikerült kedvező áron autót vásárolni, ha az évek során az állandó, havi jellegű költségek magasak lesznek, akkor hosszú távon elvész a vásárlás kezdeti anyagi előnye.
  • Kényelem és ergonómia: Városi közlekedéshez általában kisebb méretű, alacsony fogyasztású elektromos jármű javasolt. A kényelem és az ergonómia is fontos, viszont az alacsony üzemeltetési díjak, a dinamizmus és könnyen parkolhatóság sokat is nagyon számít. Ezzel szemben hosszú utakra a kényelem az elsődleges, hiszen ebben az esetben a sofőr akár 4-8 órát is a járműben ülhet.
  • Megbízhatóság: A cég számára a megbízhatóság kulcsfontosságú, hiszen ezeknek az autóknak állandóan használatra alkalmasnak kell lenniük. Minél több időt töltenek a szerelőműhelyekben, annál több kényelmetlenséget és veszteséget okoznak. Bár a konstrukciók nagy részében nem nekünk kell a karbantartással foglalkozni, roppant kellemetlen, hogyha az út szélén ragadunk a céges járgánnyal. A kocsinak bírnia kell a szokásosnál intenzívebb igénybevételt.
  • Biztonság: A biztonsággal kapcsolatos tényező soha nem lehet kérdés, főleg olyan járműveknél, amiket sokat használnak, hiszen ezek nagyobb eséllyel szenvednek el balesetet. Fontos, hogy ezek az autók magas biztonsági felkészültséggel rendelkezzenek, így az utastérben lévők élete sincs akkora veszélyben, illetve az anyagi kár is kisebb lehet egy esetleges baleset esetén. A biztonsági funkciókról, rendszerekről sem szabad megfeledkezni, ugyanis az ilyen utak magasabb rizikófaktorral rendelkeznek.
  • Értékállóság: A bemutatott szempontokon túl a választásnál, anyagi szempontból nem érdemes elhanyagolni az értékállóságot sem. A lassú értékvesztés pénzügyi értelemben a legjobb, ráadásul így kedvezőbb döntési helyzetbe kerül. Ha megvásároljuk az autót, akár teljesen saját tőkéből, akár valamilyen lízingkonstrukcióban, nagy eséllyel pár év elteltével tervezünk túladni majd rajta. Az értékállóság kritériuma is kiemelten fontos, mivel a cég adott esetben túl is adhat a járművön, ezért itt is érdemes azokat a modelleket választani, amik jobban tartják az értéküket, és vélhetőleg keresettebb modellek lesznek a jövőben is.

Új vagy használt autó?

Céges autó vásárlásakor felmerülhet a kérdés, hogy új, vagy használt autót szeretnénk. Egyes cégek már csak presztízsből sem vesznek használt autót, mivel a modern, új kocsi része lehet a brand által közvetített, magasra pozícionált márkaimázsnak. Ez elsősorban azokban az ágazatokban lehet szempont, ahol a cég imázsa kiemelten fontos az ügyfélszerzés során. Forráshiány esetén, vagy megtakarítás céljából (elsősorban a mikro, - kis, - és középvállalkozások) azonban dönthetnek használt autó vásárlása mellett is. Itt az olcsóbb vételár mellett fokozott kockázatot jelent a jármű állapota, előélete, az eladó (magánszemély vagy kereskedő) megbízhatósága stb. Érdemes a szokásosnál is körültekintőbben ügyelni arra, hogy valóban jó állapotú, megbízható járművet válasszunk, ugyanis a rendszeres szervizigény igen kellemetlen lehet egy céges autó esetén, nem beszélve arról, hogy ilyenkor a jármű kiesik a cég napi működéséből. Szakemberek szerint érdemes az autó valós állapota, nem pedig a kilométeróra állása alapján dönteni, mivel az manipulálható.

Meghajtás típusa: Elektromos, Hibrid, Benzines

A nagyobb városokban manapság egyre könnyebben elérhetővé válnak az elektromos és a hibrid járművek, ezért a vásárlásnál ezeket a típusú autókat is érdemes számításba venni. Elektromos, valamint hibrid autók esetén figyelembe kell venni, hogy az elektromos töltés hogyan oldható meg. Mindemellett az ilyen típusú autók használata pozitív környezettudatos üzenet lehet a közösség számára. A környezetvédelem szempontjából az elektromos autó a legjobb választás. Bár jelenleg még szűkebb a piaci választék és magasabb a vételáruk. Természetesen a benzines autók mellett is sok érv szól.

Céges autó adózása: Cégautóadó és ÁFA

Céges autóvásárlás esetén cégautó adóval is számolni kell. A személygépkocsi-vásárlás felelősségteljes döntés egy magánszemély vagy egy vállalkozás életében. Az egyik legfontosabb tényező az ár, amelyet nagymértékben befolyásol az áfa.

Cégautóadó

Minden olyan esetben köteles cégautóadót fizetni a személygépkocsi tulajdonosa (jelen esetben a vállalat), ha azzal kapcsolatban költséget, értékcsökkenési leírást számol el. A cégautóadó fő szabály szerint negyedévenként, önadózással (mely ez esetben adómegállapítási-, adóbevallási- és adófizetési kötelezettséget jelent) kell megállapítani a naptári év minden olyan hónapjára, amelyben az adókötelezettség fennáll. A vásárlást követően a következő fontos költség a cégautóadó. A személygépkocsi tulajdonlása miatt a vállalkozásnak cégautó adót kell fizetnie. Az adó összegét a jármű környezetvédelmi besorolása és a teljesítménye alapján kell meghatározni. Az adatok megadása után egyből látható lesz a havi fizetendő cégautóadó.

A cégautóadó kötelezettség keletkezése és megszűnése

  • Nem magánszemély tulajdonában lévő gépkocsi: A nem magánszemély tulajdonában álló vagy a nem magánszemély által pénzügyi lízingbe vett, hatósági nyilvántartásban szereplő (tehát magyar rendszámú) személygépkocsi esetén az adókötelezettség a tulajdonszerzés, illetve a pénzügyi lízingbe vétel hónapját követő hónap első napján keletkezik. Az adókötelezettség független attól, hogy a járművel kapcsolatban történik-e költségelszámolás, használják-e vagy esetleg a forgalomból kivonják. Az adókötelezettség annak a hónapnak az utolsó napján szűnik meg, amikor a személygépkocsit a tulajdonos eladja vagy elajándékozza, illetve a lízingbe adónak visszaadja.
  • Magánszemély (ideértve az egyéni vállalkozót is) tulajdonában lévő személygépkocsi: Ha a hatósági nyilvántartásban szereplő, magyar rendszámú személygépkocsi magánszemély tulajdonában áll vagy azt magánszemély vette pénzügyi lízingbe, akkor az adókötelezettség annak a hónapnak az első napján keletkezik, ami követi azt a hónapot, amikor a személygépkocsi után a tulajdonos, illetve a lízingbe vevő költséget számolt el. Ha a személygépkocsi használatának átengedése ingyenesen vagy másik magánszemély részére ellenérték fejében történik, és a költséget a személygépkocsi után nem a magánszemély tulajdonos, illetve pénzügyi lízingbe vevő számolja el, akkor az adókötelezettség annak a hónapnak az első napján keletkezik, amelyet megelőző hónapban a költségelszámolás ténylegesen megtörtént. Ha a személygépkocsi után a költséget nem a magánszemély tulajdonos, illetve a pénzügyi lízingbe vevő számolja el, akkor a költség első ízben való elszámolásának tényéről és időpontjáról a használó, 8 napon belül a tulajdonost, illetve pénzügyi lízingbe vevőt köteles írásban értesíteni.
  • Hatósági nyilvántartásban nem szereplő személygépkocsi: A hatósági nyilvántartásban nem szereplő (külföldi rendszámú) személygépkocsi után az adókötelezettség annak a hónapnak az első napján keletkezik, ami követi azt a hónapot, amikor a személygépkocsi után költséget számoltak el.

Példa a cégautóadóra

Egy 120 lóerős új személygépkocsi éves adója körülbelül 105 ezer forint, ezt havi bontásban kell megfizetnie a vállalkozásnak. Az alábbi táblázat bemutatja, hogyan befolyásolja a környezetvédelmi besorolás a cégautóadó mértékét:

Motorerő (LE) Környezetvédelmi besorolás Éves cégautóadó (Ft)
100 6-10 240 000
100 1-4 492 000

Tételes költségelszámolás, ha a magánszemély útnyilvántartás alapján a személygépkocsi után a hivatali, üzleti célból megtett utak arányában tételesen számolja el a költségeket. Nem minősül tételes költségelszámolásnak, amikor az egyéni vállalkozó vagy az őstermelő igazolás nélkül havi 500 kilométer utat számol el átalányban. A költségek tételes elszámolására egyebekben az Szja tv. rendelkezései vonatkoznak.

ÁFA (Általános forgalmi adó)

A legkedvezőbb választáshoz több lehetőség is van, a szabályok viszont bonyolultak. Számos lehetőség közül választhat egy magánszemély vagy egy cég, ha autót szeretne beszerezni. Ám sokan nem tudják, hogy nem csak az ár, a szín, a típus és a teljesítmény a mérvadó, hanem az általános forgalmi adó (áfa) is, hiszen ettől is függ, mekkora lesz a végső summa.

ÁFA levonhatósága vásárlás és lízing esetén

  • Belföldi új személygépkocsi vásárlása: Amennyiben új személygépkocsit vásároltunk belföldön, úgy bizonyosan olyan számlát kaptunk, amelyben a teljes beszerzési értéket áfa terheli. Belföldről történő új személygépkocsi vásárlás esetében a vételárát terhelni fogja a 27%-os áfa. A vevő a rá áthárított áfa-t nem vonhatja le.
  • Használt személygépkocsi vásárlása belföldről:
    • Beszámoló autó (autókereskedő cég bemutató autója): Kivétel ez alól annak a járműnek a megvásárlása, amelyet az autókereskedő cég bemutató autóként használt néhány hónapot, mert ez esetben áfa felszámítása nélkül vásárolhatjuk meg a járművet. Ez nem jelenti azt, hogy az áfa összegével csökkeni fog a vételár, hiszen ez esetben a kereskedő sem igényelhette vissza a jármű beszerzés áfa-ját.
    • Saját célra használt jármű (tárgyi eszközként): Ha olyan cégtől vásárolunk, ahol a járművet saját célra használták (tárgyi eszközként) szintén nem számítanak fel áfát az értékesítéskor, mivel azt adómentesnek minősíti az Áfa törvény.
    • Bérbeadáshoz vagy taxizáshoz használt jármű: Kivétel ez alól, ha a cég, akitől vásároltuk a járművet bérbeadáshoz, vagy taxizáshoz használta a járművet, mert ez esetben 27 százalékos áfa terheli az eladási árat.
    • Autókereskedőtől történő használt autó vásárlás (árrés adózás): Autókereskedőtől történő használt autó vásárlás esetében legtöbbször, úgynevezett árrés adózású számlát kapunk. Ez esetben nem a teljes vételár az áfa köteles, hanem csak a kereskedő haszna.
  • EU-n kívüli országból történő beszerzés: Az EU-n kívüli országból történő személygépkocsi beszerzése függetlenül attól, hogy kitől vásároljuk vagy, hogy milyen az életkora a járműnek - áfa köteles (és 10 százalék vámköteles).
  • EU másik tagállamából történő beszerzés: Az EU másik tagállamából történő beszerzés esetében igen bonyolult az áfa-kötelezettség meghatározása. Gyakorlatilag csak áfa szakértők tudják teljes biztonsággal megállapítani az egyes beszerzések áfa kötelezettségét.
    • Magánszemély vásárló: A magánszemély vásárlónak belföldön nem kell adót fizetnie a használt autónak az EU-más tagállamából történő beszerzése miatt. Azonban az új, illetve újszerű autók esetében sajnos minden esetben áfa-t kell fizetnie a magánszemélynek akár cégtől, akár másik magánszemélytől vásárolta a gépkocsit. Az áfa-t a forgalomba helyezés előtt kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak megfizetni.
    • Magyar vállalkozás vásárló: Ha magyar vállalkozás vásárolja az új vagy újszerű személygépkocsit, akkor a behozatalkor az áfa bevallásban kell a beszerzés után 27 százalékos áfát vallania, amelyet csak akkor vonhat le, ha tovább értékesítési célra, vagy bérbeadáshoz, vagy taxizáshoz vásárolja a járművet. A beszerzés utáni adófizetési kötelezettség független attól, hogy magánszemélytől vagy cégtől történik a beszerzés. Amikor a magyar vállalkozás külföldi magánszemélytől vásárolja meg a használt járművet (amely nem újszerű), akkor a beszerzéskor nem keletkezik belföldön áfa fizetési kötelezettség. Ha a vállalkozás viszont külföldi cégtől vásárolja meg, úgy a következő feliratokkal találkozhat a számlán: „adómentes értékesítés” vagy „használttermékre vonatkozó árrés szabályozás”. Amennyiben a számlán az adómentességre utaló megjegyzés szerepel, úgy a jármű beszerzése után belföldön 27 százalékos áfát kell bevallani és megfizetni. Ha a számlán a használttermék árrésadózására utaló kifejezés található, úgy belföldön nem kell a jármű beszerzése miatt áfa-t fizetni. Viszont előfordulhat, hogy a külföldi cég számláján a saját országának áfa kulcsával forgalmi adó kerül felszámításra. E körülmény valamilyen adózási ismeret hiányára utal akkor, ha a beszerző belföldön áfa adóalanynak minősülő gazdálkodó. E helyzetet tisztázni kell a beszerzés során a külföldi eladóval. Szakértőnk kiemelte: a bonyodalmas szabályok miatt az adóhatóság évtizedek óta kiemelt figyelmet fordít a személygépkocsik belföldre történő behozatala miatt fizetendő áfa-ra.
  • Lízing konstrukciók ÁFA levonhatósága:
    • Zárt végű lízing: Az olyan lízing szerződés esetében, amely szerződésben egyértelműen rendelkeztek arról, hogy a lízingbe adó a szerződés végén tulajdonjogot szerez a jármű felett (zárt végű lízing) szintén nem vonhatja le az adót a lízingbe vevő, csak a korábban említett két esetben.
    • Nyílt végű pénzügyi lízing: Azonban az úgynevezett nyíltvégű pénzügyilízing szerződésnél a vevő az egyes lízing díjak áfa tartalmát levonhatja a vállalkozás.

Céges autó eladása és az ÁFA

A céges autó eladása számla kifejezés azt a gyakorlatot írja le, amikor egy vállalkozás nevére bejegyzett gépjárművet értékesít, és az értékesítésről hivatalos számlát állít ki a vevő részére. Ilyenkor fontos kérdés, hogy az ügylet hogyan viszonyul az ÁFA-szabályokhoz, illetve milyen szerződési és beszámolói követelményeket kell betartani. Az autó eladása céges keretek között termékértékesítésnek minősül, tehát a számla kibocsátásának kötelezettsége fennáll - feltéve, hogy az értékesítő adóalany és az ügylet ÁFA hatálya alá tartozik. Az ÁFA törvény alapján, ha a járműadószámmal rendelkező cég értékesít egy autót, akkor a számlán fel kell tüntetni az ÁFA-t, ha az ügylet adóköteles. A személygépkocsik esetében gyakori, hogy az adóalap és az ÁFA levonhatósága korlátozott (például a lízing ÁFA-szabályokhoz hasonlóan). Ha az eladás során a jármű korábban részben levont ÁFÁ-val szerepelt a könyvelésben, szükség lehet az elszámolt levonás visszafizetésére vagy korrekciójára az eladási számla során. Emellett a számlának meg kell felelnie a magyar számlázási szabályoknak (pl. adattartalom, formátum).

Értékcsökkenési leírás

A jármű beszerzését a vállalkozások úgynevezett értékcsökkenési leírással számolják el. Értékcsökkenési leírást kell alkalmazni az egyösszegű beszerzésnél, a hitelből történő beszerzésnél és a nyílt és zártvégű lízing esetében is. Általában a személygépkocsira évente 20 százalék amortizációt számolnak el, azonban ez eltérő lehet, ha a lízing futamideje kevesebb mint öt év. Nyilván az értékcsökkenés mértékéről a vállalkozónak egyeztetnie kell a könyvelőjével is.

Flottakezelés

Létezik egy olyan megoldás, amelynek keretein belül az autók a cég tulajdonában vannak, az üzemeltetést azonban egy másik szolgáltató cég végzi. A megvásárolt járműveket lehetőség van egy flottakezelő cégre bízni. Ennek az a lényege, hogy a tulajdonos mentesül a céges autók üzemeltetésétől karbantartásától és az ezzel kapcsolatos adminisztratív feladatoktól. A flottakezelés ezen formája leveszi a karbantartás feladatait a szolgáltatást igénybe vevő cég válláról. További előny, hogy a fizetendő díj állandó, így tervezhető költségként fog megjelenni. Kisebb vállalkozásként tehát mindenképpen jobban járunk, ha nem saját magunk intézzük ezeket, hanem egy erre szakosodott szolgáltatót veszünk igénybe.

Flottakezelő cég logója egy autó mellett

Biztosítás céges autóra

A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás megkötése természetesen a céges autókra is vonatkozik. A kötelező felelősség biztosítás díja, amelyet egyedi kalkuláció alapján lehet kérni az autó adatai alapján. Fontos, hogy lízing esetén az üzembentartónak, tartós bérlet esetén pedig a bérbe adónak kell a kötelező biztosítást megfizetnie. Fontos részlet, hogy amennyiben a jármű finanszírozott - ide tartozik a hitel és a lízing is -, a kötelező biztosítás mellett a CASCO biztosítás megkötése is kötelező, amelynek díját mindig az üzembentartónak kell rendeznie.

Használt autó vásárlása cégre: Az átírás folyamata

Előfordulhat, hogy nem új autót választanánk céges használatra - ebben az esetben az adásvétel folyamata gyakorlatilag megegyezik azzal, mintha magánszemélyként vásárolnánk használt autót. A használt gépjármű vásárlása nem is olyan egyszerű folyamat. Mielőtt elakadna a bürokrácia útvesztőjében, olvassa el tájékoztatónkat, ahol minden szükséges információt egy helyre gyűjtöttünk.

  1. Adásvételi szerződés kitöltése: Ha a kiszemelt autóról sikeresen megalkudott az eladóval, akkor a pénz átadásával egy időben ki kell tölteniük az adásvételi szerződést. Ez a bizonyító erejű okirat igazolja a gépjármű tulajdonosváltást, amelyben percre pontosan meg kell jelölni az átadás dátumát. Az okmányirodák által elfogadott adásvételi szerződés négy példányos, amelynek mind a négy oldalán eredeti aláírásoknak kell szerepelniük. A hivatalosan elfogadott nyomtatvány az utóbbi időben sokat változott, ezért ügyelni kell arra, hogy az állampolgárság és személyi igazolvány szám rovatok szerepeljenek a szerződésen. Az első két példány a vevőé, a harmadik és negyedik az eladót illeti.
  2. Kötelező biztosítás kötése: Nagyon fontos, hogy a kötelező biztosítást az új tulajdonosnak az adásvétel napján kell megkötnie, ellenkező esetben fedezetlenségi díjra* számíthat. Amennyiben a gépjárműnek külön lesz üzembentartója is, akkor a szerződésnek az üzembentartó nevére kell szólnia. A KGFB megkötése legkényelmesebben mobiltelefonon, vagy számítógép előtt ülve néhány kattintással és adatok beírásával elvégezhető, így ez akár az eladónál online is kivitelezhető. A gépjármű biztosítás díjának kiszámításához szükség lesz a forgalmi engedélyre, a biztosítás kötéséhez pedig a tulajdonos személyi igazolványra és jogosítványára.
  3. Eredetiségvizsgálat: A gépjármű eredetiségvizsgálata az arra kijelölt műszaki vizsgaállomásokon történhet. Ajánlott időpontot foglalni, a későbbi várakozások elkerülése érdekében. Mindenképp vigye magával az adásvételi szerződést, a kinyomtatott biztosítási ajánlatot és a személyes okmányait. Amennyiben mégis elkerülhetetlen az utólagos eredetiségvizsgálat, úgy az adásvételi szerződésben érdemes olyan kitételt tenni, hogy amennyiben a vizsgálat negatív eredményt hoz, akkor a szerződés semmisnek tekintendő. Az eredetiségvizsgálat költsége függ az autó hengerűrtartalmától.
  4. Okmányirodai ügyintézés: Az utolsó állomás az okmányiroda. Szüksége lesz a biztosítási ajánlatra, az eredetvizsgát igazoló dokumentumokra, az adásvételi szerződésre és a személyes okmányaira. (A legegyszerűbb, ha az Ügyfélkapu rendszerén foglal időpontot, hogy ne kelljen külön szabadnapot kivenni az ügyintézésért.) A papírok átadása után megtörténik a gépjármű átírása, új forgalmi engedély és törzskönyv kerül kiállításra az újdonsült tulajdonos nevével. Fontos, hogy az okmányirodai ügyintézésre 15 naptári nap áll rendelkezésre - amennyiben ezt a határidőt nem tartja be, akkor büntetést fog kiszabni az okmányiroda. A forgalmi ára 6 ezer Ft, a törzskönyv szintén 6 ezer Ft, a vagyonszerzési illeték pedig a gépjármű teljesítményétől függ.

Amennyiben rendben van az autó műszakilag, megegyezés tárgyát képezi az eredetiségvizsgálat elvégzése. Elvégeztetheti az eladó is és a vevő is. Jellemzően az árat megfelezik egymás között a fele.

Céges autót szeretnél? Lízingelj okosan!

tags: #auto #vasarlas #kft #re