Ha nem indul az autó, az mindig idegesítő helyzet. Reggel sietnél, indulnál munkába, vagy épp egy fontos útra készülsz, de az autó csak nem akar beindulni. Ilyenkor könnyű pánikba esni, pedig sok esetben a hiba viszonylag egyszerűen beazonosítható, sőt néha akár helyben is orvosolható. Amikor nem indul az autó, sokszor egyszerű ok áll a háttérben, és nem feltétlenül igényel azonnali szerviz látogatást.
Amikor indításkor nem reagál a jármű, először ellenőrizd, világít-e a műszerfal, hallasz-e bármilyen hangot, illetve forgatja-e az önindító a motort. Nem indul az autó? A legjobb kiindulópont az, hogy figyelj arra, milyen hangot hallasz indításkor, vagy éppen mit nem hallasz. Bárkivel, bármikor megeshet, hogy nem indul be gépjárműve. Sajnos ez ugyanúgy előfordulhat használt és új autók esetében is, persze az újak esetében erre kisebb az esély. Annak, hogy a jármű nem indul, számos oka lehet, melyek jelentősebb része elektronikai gond lehet, de ezen felül is találkozhatunk nem várt problémákkal.
Akkumulátorral kapcsolatos problémák
Az autók leggyakrabban lemerült vagy meggyengült akkumulátor miatt nem indulnak. Az akkumulátor fokozatosan veszít töltéséből még akkor is, ha a járművet nem használják, mivel bizonyos rendszerek álló helyzetben is fogyasztanak áramot. Télen, különösen reggel gyakori, hogy nem indul az autó, ennek pedig konkrét fizikai oka van. Ha rendszeresen tapasztalod, hogy reggel nehezen indul az autó, az első lépés az akkumulátor állapotának ellenőrzése.
Tünetek:
- A műszerfal nem világít
- Gyújtás van, de nem indul az autó, csak kattogás hallatszik
- A fényszórók gyengék vagy nem működnek
- Ha a műszerfal teljesen sötét, nagy valószínűséggel az akkumulátor merült le, vagy megszakadt az elektromos kapcsolat.
- Ha kattogást hallasz, az gyenge akkumulátorra utal.
- Amennyiben elfordul a slusszkulcs és rá tudjuk adni a gyújtást, akkor kapcsoljuk be az ablaktörlőt. Ha nagyon lassan mozog, sokkal lassabban, mint máskor, akkor valószínűleg az akkumulátor feszültsége alacsony.
- Amennyiben nem világít semmi a műszerfalon, az azt jelenti, hogy nem érkezik elég energia az akksiból.
- Ha a motor fordulatszáma folyamatosan lassul, vagy csak kattog, akkor az önindító motor nem ad át elég energiát a motornak.
Lehetséges okok:
- Az akkumulátor lemerült (pl. égve hagyott világítás)
- Az akkumulátor öreg vagy hibás
- A generátor nem tölt megfelelően
- Megeshet, hogy az akkumulátor pólusai korrodáltak.
- Hirtelen jött hideg.
Megoldások:
- Használj bikakábelt és indítsd be másik autó segítségével. Ha az akkumulátor még nem teljesen ment tönkre, a bikázás gyors megoldást jelenthet.
- Ellenőrizd a sarukat, tisztítsd meg a csatlakozókat.
- Cseréld az akkumulátort, ha már régi vagy nem tartja a töltést.
- Kapcsoljuk be a fényszórókat, és ha működnek, akkor az akkumulátornak van elég energiája, így a probléma a gyújtáskapcsolóval vagy a vezetékekkel lehet.
- Próbáld meg egy kölcsön akksival.
Hosszabb tárolás során az akkumulátor fokozatosan veszít töltéséből még akkor is, ha a járművet nem használják, mivel bizonyos rendszerek álló helyzetben is fogyasztanak áramot.

Önindító és indítómotor hibák
Ha nem történik semmi, mikor a kulcsot elfordítjuk, azt jelenti, hogy az indítómotor „nem forog”. Előfordulhat az is, hogy elfordítjuk a kulcsot, de a motor nem forog, minden, amit hallunk egy egyszer vagy többször ismétlődő kattanás a motortér felől. Nagyon gyakran ezt a gyenge akkumulátor vagy az akksin egy rossz csatlakozás okozhatja.
Tünetek:
- Kulcsfordításkor csak kattogás hallatszik.
- Az önindító forgat, de nem indul a motor.
- Szokatlan vagy teljesen hiányzó önindító hang.
- Az önindító meghibásodására utalhat csikorgó hang indításkor, vagy az, hogy a motor egyáltalán nem forog.
Okok és megoldások:
- Ellenőrizd a csatlakozásokat.
- Ha a bendix beragadt, óvatosan ütögesd meg gumikalapáccsal.
- Lehet még testkábel a motor és az akku között, gyújtáskapcsoló hiba, illetve önindító szénkefe, vagy bendix.
- Ne feledjük, ha az indítómotor a hibás, azt nem tudjuk megjavítani. Így minden esetben hívjunk segítséget.
Az önindító ellenőrzése ennek eltávolítása nélkül | AUTODOC tippek
Üzemanyag-ellátási zavarok
Ha az önindító forgatja a motort, de az nem indul be, a hiba az üzemanyag-ellátás vagy a gyújtásrendszer területén keresendő. Ha a motor pörög, de az autó nem indul, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az akkumulátor és az önindító működik. Ilyenkor üzemanyag, vagy elektronikai probléma állhat fenn, amihez mindenképp szerviz szükséges. Amennyiben nem az akkumulátor, akkor a második leggyakoribb ok az üzemanyag hiánya, vagy annak nem megfelelő érzékelése.
Tünetek:
- Nem indul az autó, csak teker a motor.
- Az autó váratlanul leáll és nem indul újra.
- A motor elindulna, de aztán lefullad.
Lehetséges okok:
- Üzemanyag kifogyott. Gyakori, hogy az üzemanyagmennyiség-mérő nem működik megfelelően és az autóból kifogy az üzemanyag, miközben a mérő azt mutatja, hogy még van benne.
- Üzemanyagszűrő eltömődött, mert így az üzemanyag nem éri el a motort.
- Üzemanyagszivattyú meghibásodott.
- Hosszabb tárolás során az üzemanyag minősége is romolhat. A benzin oxidálódhat, ami nehezebb indítást eredményezhet.
- Ha kint hirtelen lehűl az idő, akkor az autónknak több üzemanyagra van szüksége az induláshoz. Éppen ezért ha kevés benzin van a tankban, akkor az akadályozhatja az indítást.
Megoldások:
- Ellenőrizd az üzemanyagszintet.
- Hallgasd, dolgozik-e az üzemanyagszivattyú gyújtás ráadásakor.
- Szükség esetén szervizben vizsgáltasd át a rendszert.
- Ezt általában egy tele tankolással könnyedén meg tudjuk oldani.
- A szűrőt és az olajat célszerű 10.000 km-ként, de legalább kétévente cserélni.
- Lényeges, hogy ellenőrzés közben az autó sík talajon álljon, és a motor hideg legyen.
- Ha kinn nagy hideg van, vagy hóban állunk, akkor megfagyhat az üzemanyag vezeték. Ennek elkerülésére a szakemberek azt ajánlják, hogy legalább félig tartsuk tele az üzemanyagtartályt a téli hónapokban.

Gyújtásrendszer meghibásodása
Benzines autóknál a gyújtás kulcsfontosságú. Ha az akkumulátor megfelelő állapotban van, de az autó mégsem indul, az önindító vagy benzines motor esetén a gyújtásrendszer hibája merülhet fel.
Tünetek:
- A motor teker, de nem indul.
- Nincs szikra a gyújtógyertyáknál.
- Benzines motoroknál a gyújtógyertyák elhasználódása fokozatos folyamat. Tünetei lehetnek a nehéz indítás, az egyenetlen alapjárat vagy a megnövekedett üzemanyag-fogyasztás.
- A gyújtótekercs hibája hasonló tüneteket okozhat, mint az elhasználódott gyújtógyertya, de jellemzően hirtelen és súlyosabb formában jelentkezik.
- Ha az autó menet közben leáll, majd nem indul újra, a gyújtótekercs meghibásodása is szóba jöhet.
Lehetséges okok és megoldások:
- Hibás gyújtógyertyák → cseréld ki.
- Gyújtótekercs vagy gyújtáskapcsoló hibás → vizsgáltasd át.
- Ha nem találsz hibát, szakember segítsége szükséges.
- Attól, hogy leállítottad, de nem indul, még sok minden lehet hiba oka. Ha a main relay kakukk, akkor se benzin, se szikra, mert a comp nem kap áramot (meg a benzinpumpa sem). Ha a benzinpumpa relay kakukk, akkor szintén nem indul. Ha ezeknek a biztosítéka kakukk, akkor ugyanez a helyzet.

Elektronikai rendszerek és indításgátló
Ma már számos autó fel van szerelve úgynevezett indításgátlóval, ami lehetővé teszi, hogy az autó csak akkor induljon, ha a megfelelő kulccsal próbálják indítani. Ez lényegében azt jelenti, hogy a slusszkulcs belsejében van egy chip egy biztonsági kóddal. Normális esetben, ha ráadjuk a gyújtást, akkor ez az ikon egy rövid ideig világít, majd elalszik. Ez azt jelenti, hogy a kulcs kódja helyes és az autó indulhat.
Tünetek:
- Kulcs ikon vagy biztonsági jelzés villog a műszerfalon.
- Az autó nem indul, pedig minden más rendben van.
- Ha ráadjuk a gyújtást, de az ikon továbbra is világít vagy villog, akkor a biztonsági rendszer vagy nem ismerte fel a kulcsot, vagy valami probléma van a rendszerrel.
Okok és megoldások:
- Az indításgátló nem ismeri fel a kulcsot → próbáld a pótkulccsal.
- A kulcs chipje hibás lehet → elemcsere segíthet.
- Ha nem oldódik meg, szükség van újraprogramozásra vagy javításra.
- Ha az akkumulátor töltöttsége megfelelő, az önindító mégis néma marad, érdemes az indításgátló rendszert is gyanúba venni.
- Kulcs nélküli indítású autóknál (start-stop gomb) az okos kulcs lemerült elemje ugyanezt a tünetet okozhatja. Ilyenkor próbáld a kulcsot közvetlenül a start gombhoz érinteni, sok gyártó erre tartalék megoldást épített be.
- Előfordulhat, hogy az érzékelő nem jó, de lehet, hogy a kulcsot kell átprogramoztatni.
- Ha az immo tiltott le, akkor az önindító forog, csak nem indul.

Egyéb lehetséges okok
Kormányzár
Gyakran előfordul, ha a kormányzár be van kapcsolva, vagy ha az első kerekeket nyomja valami (pl.: járdaszegély), hogy nem tudjuk a kulcsot elfordítani a gyújtás irányába. Ebben az esetben, próbáljuk elfordítani a kormányt jobbra vagy balra, miközben lassan mozgatjuk a kulcsot - ez segíthet kioldani a kormányzárat.
Biztosítékok és relék
Kevesen gondolnak rá, de egy kiégett biztosíték is okozhatja azt, hogy nem indul az autó. Az önindító vezérlése, a gyújtásrendszer és az üzemanyag-szivattyú áramkörei mind biztosítékokon és reléken keresztül működnek. A biztosítéktábla általában a műszerfal bal oldalán vagy a motortérben található, és a fedélen jelölés mutatja, melyik biztosíték melyik rendszert védi. Fontos tudni, hogy ha egy biztosíték ismételten kiég, az mögöttes elektromos hibára utal. A villamossági szerelőm azt mondta, hogy 1000 %, hogy a motortérben lévő biztosíték tábla a bűnös, ami tele van relékkel és biztosítékokkal.
Alacsony olajszint
Ha a kulcs elfordításakor úgy halljuk, hogy a motor elindulna, de aztán lefullad, ilyenkor mindig ellenőrizzük az olajszintet. Lényeges, hogy ellenőrzés közben az autó sík talajon álljon, és a motor hideg legyen.
Dízel autók specifikus problémái
Dízel autóknál az indítási problémák egy része eltér a benzines motorokétól. Érdemes figyelni az előmelegítésre is, különösen dízel motoroknál. Ne kapcsold be azonnal az önindítót, hanem várd meg, amíg az izzítás visszajelző lámpa kialszik a műszerfalon. Gyakori probléma lehet a vizes vagy szennyezett gázolaj is. Rossz minőségű üzemanyag károsíthatja a befecskendező rendszert, és indítási nehézséget okozhat. A dízel befecskendezők szintén meghibásodhatnak, különösen nagyobb kilométerszám esetén.
Hosszabb állás
Ha az autó hetekig vagy hónapokig állt, több probléma is jelentkezhet egyszerre. Előfordulhat az is, hogy a fékbetétek letapadnak a tárcsára, ami az elindulást nehezíti meg, de a motor indítását nem akadályozza. Emellett csökkenhet a gumiabroncsok nyomása, ezért indulás előtt célszerű ellenőrizni.
Összefoglaló táblázat az indítási problémákról
| Probléma típusa | Főbb tünetek | Leggyakoribb okok | Első lépések / Megoldások |
|---|---|---|---|
| Akkumulátor | Sötét műszerfal, kattogás, gyenge fényszórók, lassú ablaktörlő | Lemerült vagy hibás akkumulátor, öregedés, generátor hiba | Bikázás, saruk tisztítása, akkumulátorcsere |
| Önindító/Indítómotor | Kattogás, motor nem forog, szokatlan önindító hang | Hibás csatlakozások, beragadt bendix, szénkefe probléma | Csatlakozások ellenőrzése, bendix óvatos ütögetése, szakember hívása |
| Üzemanyag-ellátás | Motor teker, de nem indul, váratlan leállás, motor lefullad | Kifogyott üzemanyag, eltömődött szűrő, üzemanyagszivattyú hiba, rossz minőségű üzemanyag | Üzemanyagszint ellenőrzése, szivattyú működésének figyelése, rendszer átvizsgálása |
| Gyújtásrendszer | Motor teker, de nem indul, nincs szikra, egyenetlen alapjárat | Hibás gyújtógyertyák, gyújtótekercs vagy gyújtáskapcsoló hiba | Gyújtógyertyák cseréje, tekercs/kapcsoló átvizsgálása |
| Elektronika/Indításgátló | Villogó kulcs ikon, autó nem indul, hiába tűnik minden rendben | Kulcs nem felismert, chip hiba, távirányító elem merült | Pótkulcs használata, elemcsere, újraprogramozás |
| Egyéb | Kulcs nem fordítható el, műszerfalon semmi fény, dízel nehéz indítás | Bekapcsolt kormányzár, kiégett biztosíték, alacsony olajszint, befecskendező hiba | Kormány mozgatása, biztosíték ellenőrzés, olajszint ellenőrzés, izzítás figyelése |
Mikor forduljunk szakemberhez?
Ha az autó többszöri próbálkozás után sem indul, vagy bizonytalan vagy a hiba okában, nem érdemes tovább erőltetni. Ha nem találsz hibát, vagy a fenti tippek nem vezetnek eredményre, mindig érdemes szakemberhez fordulni a pontos diagnózis és javítás érdekében. Szervizünkben személygépjárművek, kis haszon- és tehergépjárművek javításával és karbantartásával foglalkozunk, emellett klímatöltést és futóműállítást is végzünk minden típusnál.