BFGoodrich Advantage és a 165/70 R14 méretű nyári gumik világa

A nyári gumiabroncsokat úgy tervezték meg, hogy a nagy melegben is jól tapadjanak, az aszfalt igencsak fel tud forrósodni nyáron és fontos, hogy ilyen hőmérsékleti körülmények között is jól teljesítsen egy nyári gumi. Ezek az abroncsok általában könnyebb anyagokból készülnek, mint a téli gumik, az alacsonyabb súlyuk révén pedig kedvező üzemanyag-fogyasztás is elérhető. Míg a téli időszak sokszor a kompromisszumokról szól, nyáron sokan szeretnék kihasználni a vezetés élményét, autójuk teljesítményét. De ilyenkor is fontos az abroncs minősége. Ezért érdemes alaposan átgondolni a vásárlást.

Az abroncsméret értelmezése: 165/70 R14

A 165 70 r14 nyári gumi méret azt jelenti, hogy az abroncs 165 milliméter széles, a második szám a magasságot jelöli, ez egy arányszám, a harmadik szám pedig az abroncs átmérőjét mutatja meg hüvelykben kifejezve.

  • Szélesség (165 mm): Maga a futó felület szélessége mm-ben mérve. A gumiabroncs két oldalfalának a szélessége, és a közöttük lévő távolság összege. A gumi oldalfalán található mindig egy számsor, ami maga a gumiabroncs mérete melyben megtalálható a szélességének a méret jelölése, amely az alábbiak szerint néz ki, mint pl. 165/70 R 14 az első szám jelöli a szélességet, vagyis ebben az esetben 165mm.

  • Oldalfal magasság (70%): Az autógumi szélességének és oldalfali magasságának aránya %-ban. Ennek a két paraméternek a százalékos aránya azt segít megmutatni mennyire „peres” vagy „ballonos” a gumiabroncs. Jelölése így néz ki a méretjelölésben pl.: 165/70 R 14 ebben az esetben a 70-es szám jelzi a magasságot. Ha nem található ilyen jelölés (ez általában kisteher abroncsoknál fordul elő) a gumiabroncson akkor az alapértelmezett profil arány a 80.

  • Felni átmérő (R14): A gumiabroncs belső átmérőjének meg kell egyeznie a felni átmérőjével (a mérete hüvelykben van megadva). Ez az érték mutatja meg hogy az adott gumi, milyen átmérőjű keréktárcsára szerelhető. A felni méret jelölése a gumiabroncson a példában 165/70 R 14 tehát 14 col. Meghatározza azt is, hogy ha ez az érték minél alacsonyabb annál kisebb autókra illik, pl.: a 15” -os gumi főleg a kisebb autókra jellemző méret míg a 20” - sak inkább a nagyobb sportosabb autók mérete.

Abroncs méret jelölések és felépítése

A BFGoodrich története és filozófiája

A Dr. Benjamin Franklin Goodrich által 1870-ben alapított B.F. Goodrich Company, későbbi nevén BFGoodrich, az Appalache-hegységtől nyugatra található első gumiabroncsgyártók közé tartozott. Az előző évben a Goodrich megvásárolta a Hudson River Rubber Company-t. Az ohiói Akronban székelő BFGoodrich Company gumírozott tömlők gyártójaként kezdte meg működését, amelyeket főként tűzoltótömlőként értékesítettek. A vállalat gumírozott szíjakat is gyártott, hasonlóan a modern járműveken szerpentinszíjként (ventilátorszíj) használt szíjakhoz.

A BFGoodrich nem az egyetlen gumiabroncsgyártó volt az Egyesült Államokban a 20. század fordulóján. Versenytársai között volt a Goodyear, a Firestone, a General és az Uniroyal. A kiterjedt kutatásoknak és tudományos módszereknek köszönhetően, mint például a gumiabroncsok kopásának értékelése és a hosszú élettartam vizsgálata, a BFGoodrich az iparág élvonalába tartozott. A teljesítmény már akkor a márka génjeiben volt, és ennek jegyében hozta létre Charles Cross Goodrich, Benjamin fia az Egyesült Államok első kutatóközpontját.

A BFG már 1903-tól azzal tűnik ki, hogy ő szállíthatja a Ford A modell - az észak-amerikai kontinenst keletről nyugatra elsőként átszelő automobil - abroncsait. Az akkor Henry Ford tulajdonában lévő Ford Motor Company 1903-ban a BFGoodrich abroncsokat választotta az új Ford A-modell felszerelésére. Ugyanebben az évben a gumikkal felszerelt A-modell lett az első autó, amely keletről nyugatra átszelte az Egyesült Államokat. Ez az esemény tette a BFGoodrich-ot közismertté.

Akkoriban a repülőszerkezetek alkotói sem pihentek, és a BFG ebben is meglátta a lehetőséget, hogy az ember mobilitását fokozza. Így a BFGoodrich közreműködött az 1909-ben Reims-ben megrendezett első nemzetközi repüléstechnikai versenyen elért 75 km/órás sebességi rekordban is, a Curtiss Aeroplane Corporation gépén. Charles Lindbergh Spirit Of Saint Louis nevű, az Atlanti-óceánt elsőként átszelő repülőgépe BFGoodrich gumiabroncsokkal volt felszerelve.

Régi BFGoodrich reklám vagy történelmi fotó

BFGoodrich innovációk és a Michelin csoport

A gumiabroncs fejlesztésben a BFGoodrich sok mindenben az elsőnek mondhatja magát:

  1. 1947: Az első tömlő nélküli gumiabroncs amerikai járművekhez.

  2. 1965: Az első amerikai radiál gumiabroncs: a Lifesaver.

  3. 1967: Az első gumiabroncs, amely leeresztett állapotban is képes gördülni.

  4. 1972: A BFGoodrich bevezeti a radiálvázas abroncsokat Észak-Amerikában, míg más gyártók továbbra is övesdiagonál abroncsokat fejlesztenek.

  5. 1999: Az első színes futófelületű gumiabroncs: a Scorcher T/A.

  6. 2002: Az első 24 hüvelykes abroncs 4x4 járműhöz.

Jelenleg a BFGoodrich az észak-amerikai Ohio államból, Akronból származik, a Michelin csoport középkategóriás terméke. 1990-től a Michelin csoport tagja. A gyártó széles körben kínál személyautó, 4x4 és haszongépjármű abroncsokat. A BFGoodrich középkategóriás abroncsait azoknak a sofőröknek ajánljuk, akik napi rendszerességgel használják az autójukat, de nem szeretnének prémium árat fizetni, ezért minimális, számukra alig érezhető kompromisszumokat képesek elfogadni. Mivel a legtöbb termékük Észak-Amerikában kerül értékesítésre ezért a gyárak jórésze is ezen a kontinensen van. Kanadától Mexikóig 21 gyárban készülnek BFGoodrich abroncsok, 23 000 ember foglalkoztatásával. A világ további 19 országában 74 gyárban készül még BFGoodrich gumiabroncs.

A BFGoodrich a motorsportban

A BFGoodrich története szorosan kapcsolódik az autóversenyzéshez. A márka gyűjteménye az autóversenyzés területén jelenleg nem kevesebb mint 200 címet tartalmaz különböző amerikai off-road versenyek kapcsán, 24 győzelmet a Baja 1000-ről, 10 egymást követő címet a FIA Rally Világbajnokságról, ezenkívül zsinórban nyolcszor volt sikeres a Dakaron, utoljára 2012-ben a Minivel versenyző Stéphane Peterhansellel. A márka meghatározó szereplője számos helyi versenynek is, például Észak-Amerikában.

BFGoodrich presents: Race-Dezert’s Off-Road Destinations - Truth or Consequences with Brad Lovell

BFGoodrich Advantage 165/70R14 81T nyári gumi

Sok más gyártó is kínál nyári gumit ebben a méretben, a középkategóriások között jó választás lehet például a BFGoodrich Advantage. Az BFGoodrich Advantage 165/70R14 81T nyári gumi kiváló alternatívát kínál azoknak a járművezetőknek, akik egy megbízható, minőségi, de megfizethető abroncsot keresnek. Így is ismerheti: Advantage 165 70 R 14 81 T, Advantage16570R1481T, Advantage 165/70 R14 81 T.

Mit kínálnak a gyártók 165 70 r14 nyári gumi méretben?

A BFGoodrich mellett számos más prémium és középkategóriás gyártó is kínál kiváló minőségű nyári gumiabroncsokat a 165/70 R14 méretben, melyek eltérő tulajdonságokkal és technológiákkal igyekeznek megfelelni a különböző igényeknek.

  • Bridgestone Turanza T005: Jó választás lehet ebben a méretben a Bridgestone Turanza T005, ami nedves és száraz körülmények között is megállja a helyét. Fékezéskor és kanyarokban is stabil és egy igen magas futásteljesítménnyel rendelkező nyári gumi. Egyes méretekben pedig defekttűrő változatban is elérhető, ami azt jelenti, hogy defekt esetén sem szükséges az azonnali abroncscsere, tovább lehet autózni. A nedves úton való kiváló tapadásról a NanoPro-Tech technológia gondoskodik, és részt vesz benne az optimalizált futófelületi mintázat is. A vállrészen magasan kiemelkedő elemek és a középső széles árok együttesen vesznek részt a víz kiszorításában, így minimalizálva az aquaplaning kockázatát.

  • Pirelli Cinturato P1 Verde: Szintén elérhető a 165 70 r14 nyári gumi méretben a Pirelli Cinturato P1 Verde, ami a kompakt autók számára nyújt ideális választást. Ez az abroncs jól irányítható nedves és száraz körülmények között egyaránt, és alacsony gördülési ellenállása révén városi körülmények között is igen ideális választás. Sűrű mintázata és méretspecifikus kialakítása gondoskodik az alacsonyabb zajszintről is. Innovatív mintázat és hibrid anyagok használata jellemzi, ezáltal lesz az abroncs biztonságos nedves és száraz körülmények között is.

  • Hankook Kinergy Eco K425: A Hankook kínálatában ott találjuk a Kinergy Eco K425 modellt, aminek már a nevében is benne van, hogy mire is képes. Gazdaságos és környezetvédelmi szempontból is jó választás ez az abroncs, úgy tervezték meg, hogy ezeken túl biztonságos és kényelmes is legyen. Versenytársaihoz képest 12 százalékkal csökkentették a gördülési ellenállását, ezt szilika nanorészecskékkel és új keverési technológiákkal érték el. Így alacsonyabb lesz az üzemanyag-fogyasztás és ezáltal a környezet terhelése is csökken. Aszimmetrikus profilja van az abroncsnak, a futófelület optimalizált megosztása pedig jobb kezelhetőséget és kényelmesebb, csendesebb vezetési élményt is kínál.

  • Michelin Energy Saver+: Szintén egy gazdaságos, környezettudatos választás a Michelin Energy Saver+, ami egy biztonságos, hosszú távra tervezett abroncs. Környezetkímélő, nagyon jól tapad a nedves úton, hosszú élettartammal bír és egy kiváló ár/érték arányú abroncs egyben.

  • Continental EcoContact 6: Csakúgy, mint a Continental EcoContact 6, ami továbbfejlesztett alapanyag-keverékének köszönhetően maximális üzemanyag-hatékonyságot kínál. A szilika hatékonyan oszlik el az abroncs felületén, és így optimális egyensúly keletkezik az alapanyageloszlás, az összetétel és az abroncs térfogata között. A vegyület egy optimális polimerhálózatot is tartalmaz, ez pedig a szilika és a gumi között rendelkezik robusztus összeköttetésekkel. Így lesz a Continental abroncsa rugalmas és merev is egyben, ennek következményeként pedig optimálisan alkalmazkodik a különböző útviszonyokhoz is. A GreenChili 2.0 összetétel gondoskodik a magas futásteljesítményről, tökéletesen igazodik ugyanis az útfelülethez úgy, hogy közben csökken a deformáció és a felmelegedés is. A méretspecifikus kialakítás révén is javulnak az abroncs mutatói, a szélesség és a mintázati árkok tökéletesen harmonizálnak egymással. Ez pedig tovább növeli a biztonságot. A mintázat aszimmetrikus, ami segít abban, hogy az abroncs úttartása, talajkapcsolata megfelelő legyen.

  • Egyéb középkategóriás alternatívák: A BFGoodrich Advantage mellett jó választás lehet még a Kumho Ecowing ES01 KH127, vagy épp a Kleber Dynaxer HP 4 nyári gumi. Az esős utakon igen jól teljesít az Uniroyal Rainexpert 5, és érdemes megfontolni a Falken Sincera SN-832 Ecorun választását is.

Összehasonlító táblázat a legjobb nyári gumikról

tags: #bfgoodrich #nyari #gumi #165 #70 #r14